Melyben Kunimunda a családjával költi el az ebédjét...

A szabadban, egy terebélyes fa alatt állították fel a faragott, kecskelábú asztalt, amelyen megterítettek.
Kellemesen meleg volt, a szellő lágyan cirógatta az ember arcát. A levegőben ezer virág illata kavargott és az ágakon száznyi madár énekelt. Rovarok ciripeltek és zúgtak, a távolban pedig nyerítettek a szállás minrasai. Sehol a hajtóművek zúgása, sehol olajszag... Csak a természet lágy öle.
Kunimunda vigyorogva közelítette meg a családi asztalt, csak pillanatra torpant meg, amikor a fa faját próbálta felidézni. Hiába ő adta a többségének a nevét, hirtelen nem jutott eszébe...
Vidáman ugrotta át az asztal mellé készített padot és ült le a helyére.
- Mit eszünk ma? - kérdezte és vizsgálni kezdte a kirakott ételt.
Az anyja és a húga már ott ültek, Hunimundot sehol sem látta, de az apja már közeledett.
- Bűzlesz, mint egy istálló! - sikoltott fel a húga. Bár már tizennégy volt, egy kicsit hisztisre sikeredett és a viselkedése alapján minimum királylánynak hitte magát.
Kunimunda megszagolta a felsőjét, kedvenc hátasát érezte csak rajta.
- Csak finom minras illatom van! - vetette ellen.
- Undorító!
- Lányok! - szólt rájuk Zotmund és leült az asztalfőre, a feleségével szemben. - Viselkedjetek az asztalnál!
- Hunimund hol kóborol már megint? - kérdezte az anyja és szedett a férjének, majd a lányoknak is a levesből.
- A vadászokkal gyakorlatoznak – felelte Zotmund. - Tudod, hogy imád repülni...
- Vagy megint azt a kislányt hajkurássza... - vetette közbe gúnyosan Kunimunda és vigyorogva gyűjtötte be szülei rosszalló tekintetét. Apja enyhült meg hamarabb és egy elégedett mosolyt is kapott tőle.
Hunimund öt évvel volt idősebb a kedvesétől, ami nem számított soknak a turáni nemesek között. A lány azonban két évvel fiatalabb volt Kunimundával, így jól esett neki piszkálni vele a bátyját...
- Rendes lány... - mélázott el az apja és enni kezdett. - És boldogok is együtt.
- A családja is jómódú – vetette közbe az anyja. - Saját cirkálójuk is volt... Biztosan szép hozományt is adnak mellé.
- Biztosan sok gyereket is tud szülni... - folytatta Kunimunda a gonoszkodást. Bár a turániaknál minden jog megilletett egy nőt is, akár harcolhattak is. Az állattartás, fosztogatás és zsoldosság azonban a nemes családok többségét elég gazdaggá tették ahhoz, hogy a nők csak a családnak éljenek. Kunimunda pedig mélységesen megvetette az olyan nőket, akik egész életükben csak annyit tettek, hogy ráakaszkodtak egy férfira és széttették a lábukat, kipotyogtattak egy tucat gyereket és mindenhol előadták, hogy micsoda nagyszerű anyák!
Zotmund lemondóan felsóhajtott, régen beletörődött, hogy az ő lánya nem ilyen, Kunimunda pedig bízott benne, hogy így is büszke rá.
- Amúgy mikor küldöd ki a felügyelőket az északi csordákhoz? - kérdezte az apjától.
- Úgy két hét múlva, akkor jön el az ideje az ellenőrzésnek, a vágásnak, miegymásnak. Miért?
Két hét... - tűnődött el. Még két hét...
- Csak úgy... - felelte, aztán rájött, hogy ezzel csak a kíváncsiskodásukat kelti fel. A végén még azt hiszik, valamelyik ottani nemes kölyköt keresi fel... - Az új rabszolgát elvinném, ha nem kell ott, az állatokhoz úgysem ért. Most is összefutottam vele és nagyon sokat tud az ismeretlen növényekről, segíthet nekem.
- Ha segítség kell, bármelyik biológus a rendelkezésedre áll – ellenkezett az apja.
- Igen, de velük nem cipeltethetem a málhámat... Ha meg viszek segédeket, teherhordókat, akkor egy egész expedíciót vihetek, amit meg utálok.
Tehát már csak két hét és újra kint lehet.

Megosztás a facebookon

Melyben a forró éjszakát egy hűvös hajnal követ...

Az éjszaka lassan hajnalba fordult, mikor végre elcsendesedett a hevenyészett kunyhó.

Kunimunda lihegve, zsibbadt testtel fordult ki alóla és hosszú percekig a növényi szárakból álló plafont bámulta.
- A vacsora sem volt rossz, ez... ez... - nem találta a szavakat. Átfordult az oldalára és magához ölelte Berserker izmos mellkasát, arcát a testébe fúrta és pillanatokon belül elaludt.
Egyáltalán nem értette a nő viselkedését. A beképzelt pökhendisége világos volt a származása miatt, de ez? Meg sem próbálta megfejteni az elmúlt órákat, talán úgy se lehetett volna.
Egy pár órát aludt csak, a rajta békésen fekvő meztelen nő mellett. A hajnali lehűlés hatására összébb húzódott Kunimunda és közelebb préselte magát az organikus melegítőjéhez.
Mikor azonban a rendszer csillaga megjelent a horizont fölött, Berserker óvatosan kihámozta magát a nő öleléséből és kicsusszant a szűk kunyhóból. A ruháit nehezen tudta összevadászni, de azért sikerült megoldania a problémát.
Ellenőrizte az állatokat, mindegyik meg volt, lassan ébredeztek ők is. Ittak a folyóból, majd bambán legelni kezdtek.
Elment a legközelebbi forráshoz vízért, egy nagyobb kannával hozott, hogy legyen főzni és inni is. Útközben látott egy gyümölcsfát, amin ökölméretű kék termések lógtak, sok már a földön rohadt. Lekapott párat és rágcsálta a visszaúton.
Kunimunda is felébredt, a saját sátra körül rendezkedett.
- Te mi a fenét eszel? - kiáltott rá rémülten a közös nyelven.
- Azsúton zsedtem – felelte teli szájjal nehezen formázva a szavakat.
- És csak úgy megetted? Lehet, hogy mérgező! - veszekedett vele. Berserker pedig nem tudta eldönteni, hogy mint vagyontárgy, vagy mint a tegnap esti szeretője aggódik érte?
Lenyelte a szájában forgatott hatalmas falatot.
- Már hogy a fenébe lenne mérgező? - kérdezett vissza végre érthetően.
- Miért, talán megvizsgáltad szöveteit felépítő vegyületeket?
Nagyokat pislogott a felvetésen.
Kunimunda felé fordította a félig megrágott gyümölcsöt, aminek így kilátszott a magháza.
- Egy lédús, édes termés, apró magokkal. Egy növény akkor öl bele ennyi energiát és nyersanyagot a magköré épített testbe, ha nagy testű, hordozó állatokkal akarja elszállíttatni a magjait. Ha ezek után mérgező, akkor ez a fa a leggonoszabb élőlény a galaxisban!
Kunimunda kerek szemekkel hallgatta az érvelést, láthatóan meggyőzte.
- Meg volt ott egy csomó rágott is, de döglött állat egy sem – magyarázta tovább. - Ezt más is megtudta enni...
- Honnan a fenéből ismered ennyire a természetet?
- Arra képeztek ki, hogy mindenhol túléljek. Nem taníthatták meg a galaxis összes ehető növényét, de azt igen, hogy hogyan ismerjem fel a biztosan ehetőt. Vagy biztosan mérgezőt, ha éppen az kell.
A dacos tekintet mögött kevéske csodálatot vélt felfedezni, ahhoz túl büszke lehetett, hogy elismerje egy rabszolga igazát. Hadart valamit turániul, amit nem értett, bár sejtette, hogy őt illette nem túl ékes jelzőkkel.
Tüzet gyújtott és vizet rakott felé egy edényben. A turániaknak volt egy por alapú ételük, amit itt kint ehetett a nomádkodó pásztor. Pár marékkal kellett vízbe szórni, megfőzni néhány perc alatt és már kész is volt. Hasonló kosztot a galaxis összes hadseregében használtak, csak azokkal ellentétben ennek volt íze és jó is volt! Valamihez nagyon értettek ez a különös nomádok...
Reggeli készítés közben Kunimunda elsétált mellette a folyóparthoz, ledobta a felsőjét magáról, a csípőjét ringatva letolta formás lábairól a nadrágját és egyenes tartva őket előrehajolt, hogy a kerek hátsóját is kihangsúlyozva levegye a bugyiját is. Meztelenül belegázolt a vízbe, de csak alig térden felül, majd felé fordulva, mosakodni kezdett. Mellein, feszes hasán és ágyékán kiemelkedően sokat időzött.
A szemét nem tudta és nem is akarta levenni a gyönyörű nőről. Újra átélte az este minden vad pillanatát. A testébe karmoló körmöket, a férfiasságán gyönyörtől hullámzó női testet...
Bármire képes lett volna érte, csupán azért, mert gyönyörű. Még az sem zavarta, hogy szándékosan provokálta.
Fürdés után meztelenül sétált át a kavicsparton és leült a tűz mellé száradni.
- Ne bámulj így! - parancsolt rá és hangja csattanása alapján komolyan is gondolta. - Különben is elfordulhatnál, ha ruhátlanul vagyok!
Berserker szóhoz sem tudott jutni, csak kerek szemmel bámult és próbálta jelét venni az ostoba viccnek.
- Ezt komolyan mondod? Azok után, hogy egész éjszak ölelkeztünk?
- Ezt én nem hangoztatnám így, mert bárki aki meghallja, egy kötéllel a nyakadban vonszolna végig a pusztán! Ez jár annak, aki megbecstelenít egy turáni nemes hölgyet!
- Megbecsteleníteni? - szinte felkiáltott döbbenetében Berserker. Kunimunda azon már nagyon régen túlesett, az esti teljesítménye és étvágya után azt se zárta volna ki, hogy minden este él a lehetőséggel...
- Te egy rabszolga vagy én pedig egy turáni nemes! Amúgy is! Hogy beszélsz velem?
Erre már nem tudott mit mondani. Igaza volt, rabszolgaként nem voltak jogai, kötelessége viszont igen. És egy feladata is, amit nem kockáztathatott egy túlfűtött nemeslány miatt.
Talán egy fél percet hallgathattak.
- Azt is mondtam, hogy fordulj el! - dörrent rá újra Kunimunda, nagyon nyeregben érezte magát...
- És ha nem? - vetette fel félvállról Berserker, még csak tovább gondolni sem volt ideje. Olyan pofont kapott, hogy hirtelen azt hitte egy fogát is kiköpi. Az arca lángolt, az állkapcsa pedig pokolian feszült, talán ki is ugrott a helyéről.
Kunimunda tekintete lángolt az izzó haragtól, láthatón nem szokott az ellentmondáshoz. Ráadásul meglepően erős és gyors is volt.
Néhány hosszú pillanatig állta a barna tekintet tombolását.
„Vagy megölöm, vagy beleszeretek” - futott át az agyán.
Aztán felállt a tűztől és magára hagyta a nőt.
A nerfek közelében, egy fa árnyékában ücsörgött egész nap. Eleinte haragos volt Kunimunda viselkedése miatt, később azonban egyre inkább túlsúlyba kerültek a forrásbeli fürdőzéses képek és a múlt éjjeli események.
A hátát a fa göcsörtös törzsének döntötte és vigyorogva élte át újra a kellemes órákat. Nem tudta kiverni a fejéből a gyönyörű nő képzetét. Illatának, teste érintésének a gondolatára is érezte összeszűkülni a gyomrát. Erős vonzalmat érzett iránta, de ki ne tenné egy ilyen csodás nővel? Valamilyen mértékben viszonoznia is kell, elvégre csak nem fekszik össze minden rabszolgával és szabaddal!
Töprengés közben egy kezébe akadt ágat kezdett farigcsálni egy otromba vaskéssel.
Talán érdemes volna meghódítani... - mélázott el. A tervek szerint már nem sokáig lesz rabszolga és akkor valóban az övé lehet...
Kunimunda a délelőtt folyamán összepakolt és szó nélkül elügetett a táborból. Sóvárogva bámult a távozó nő után. Titkon bízott benne, hogy marad még egy napot. Pontosabban éjszakát. Kedve lett volna megismételni az előzőt...
Kunimunda távozása után üres lett az egész puszta. Alig pár órát töltöttek együtt, de valahogy mégis furcsa volt utána, nélküle. Leginkább a tudat kínozta, hogy talán soha többet nem találkoznak. Az a nő bárkit megkaphat, szabadokat, nemeseket, nincs rászorulva egy szerencsétlen rabszolgára. Véletlenül akadhatott rá, biztos itt érte az este és inkább keresett egy pásztorszállást. Vagy az is lehet, hogy szándékosan kereste, túl gyorsan kíváncsiskodott a Vadászatról... Talán arról akart többet tudni, biztosan az apja sem mesélt semmit. Még gondolni is rossz volt rá.
Gondolatban hazarepült, az otthoni Dicsőség Csarnokába. A helyre, ahol népe az összes hadi ereklyéjét tartotta. Állítólag százával gyilkolta le a népe a Nagy Vadászat alatt, de soha, egyetlen csontdarabot sem tettek ki belőlük. Az emberek között azonban terjedt a rémhír, hogy vittek haza belőlük is trófeát, de olyan nyomasztó és félelmetes lett a terem ahová betették, hogy senki nem mert bemenni megnézni őket. Lassan átjárta az őrök szívét is és inkább elégették őket. Hasonló eredményt csak a legnagyobb Nagyurak holokronjai, vagy fénykardjai tudtak elérni. Azokat is elzárva, a pincék legmélyén tartották, ahová soha, senki nem merészkedett.
A napok még lassabban és még értelmetlenebbül teltek. Folyton csak Kunimundáról ábrándozott, leste a láthatárt, hátha felbukkan valahol, minden ág reccsenésre azt hitte, hogy ő jött meg. De nem. Ő nem tért vissza.
Az őrület határán töltött napok után edzeni kezdett. Kilométereket futott a legelő körül, órákon át úszott az aprócska folyóban, általában árral szemben. A fákra mászott fel csak a kezét használva, az ezerszer begyakorolt közelharc formációkat ismételte újabb ezerszer.
Nem sok értelme volt, de legalább amikor a kimerültségtől lerogyott az árnyékban, akkor nem a feszes combok között járt az esze...

Megosztás a facebookon

Amelyben Berserker és Kunimunda mélyebben megismeri egymást

Sokáig álmatlanul forgolódott. Gondolatai Berserker körül jártak, halotta, amint a másik halk léptekkel néha körbe jár, majd elmegy a nádkunyhójába. Okokat keresett, amivel megideologizálhatná, hogy miért akar vele nagyon közeli kapcsolatba kerülni. A napját se tudta, hogy mióta nem volt senkivel és hiányzott. Az egyik jelöltje és jó barátja, Vlaslo, fanatikus turániként a turra első szavára vadászgépébe ugrott és azóta, semmi hír sem volt felőle. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy ott veszett valahol, ahogy a fanatikus idealisták szokták, névtelen hősként rohad egy tömegsírban. Apja új pásztorát szimpatikusnak találta, szemeiben értelem csillogott, tetszett, hogy egy fejjel magasabb mindenkinél, bár ő is kifejezetten magasnak számított a turáni nők közt. Szemei előtt ismét megjelent izmos háta és válla, amint kisétált a fövenyre. Szimpatikus volt, hogy bár legyőzte a szörnyet, nem hencegett vele, arisztokratikusan visszafogott volt. Egy átlagos harcos már a sokadik regőssel énekeltetné tettét, míg Berserker neki is csak unszolással mesélt róla. Tetszett, hogy bár, most rabszolga, nem adta meg magát a sorsának, Kunimunda a legkedvesebb minrasát tette volna rá, hogy vagy megpróbál megszökni vagy tetteivel elismerést és szabadságot vív ki. Sokadik indokként, pedig vonzotta a férfi. A nap eseményeit és a kellemes látványt többször felidézte álmodozás közben. Kifejezetten zavarta, hogy a pásztor semmi érdeklődést nem mutatott iránta, ha otthon lenne, akkor nagyjából óránként ránéznének, a szolgálók a kegyét keresnék, ellenében ezzel, aki látszólag tojik rá. Bár egy turáni méltóság lánya volt, szerette a szolgáikat, szívesen beszélgetett velük és így rengeteg történetet halott. Továbbá az anyja is, és nénéi is meséltek egyet és mást. Az egyik történet arról szólt, hogy édesanyja szívesen töltötte együtt az időt az egyik kuktával még ifjan, saját bevallása szerint minden megtörtént, ami megtörténhetett. A szülők, kik nem bírtak kamaszodó lányuk felesleges energiáival a sámánokhoz adták. Kunimunda mérget vett rá, hogy erről Zotmund semmit sem tud. Hallotta, amint bátyjai néha a látványosabb szolgáló lányokat hajkurászták és azok örömmel fogadták az olcsó bókjaikat. A legdurvábbat mégis, kebelbeli barátosnéje Vercse mesélte. Hozzájuk került egy fiatal és roppant jóképű birodalmi fegyvermérnök, valamelyik kalandozásuk során ejtették foglyul. A lányok jót nevettek, hogy igaz a Galaxis szerte ismert mondás, mely szerint az egyenruha minden férfinek jól áll, mint neki is. A lány kileste, hogy mikor dolgozik egyedül, elvileg a cirkálójuk tüzérségét kellett összehangolni és automatizálni, majd belopódzott hozzá és hamar össze is barátkoztak. A srác többször is meglátogatta a dévaj Vercsét, bár az apja hét lakat alatt őriztette. Dehát valahogy sikerült rajta kapni őket, a szegény mérnök az ion hajtómű mögött végezte, szenvedéseinek egy hipertér ugrás vetett véget. Ő örült, hogy Zotmund kifejezetten haladó szellemű turániak közé tartozott, nem korlátozta őt és nem is kényszerítette házasságba semelyik szövetségesével sem. Kunimunda úgy vélte értelmetlen hagyománynak tartja. Sok turáni szokást látványosan megvetett vagy hangoztatta ellenvéleményét. A szülők beszámolói szerint, Zotmund elrabolta Kunimund anyját a sámánoktól, mert beleszeretett az igéző bűbájos tanoncba. Tehát, összegzett magában Kunimund, mivel a legtöbb turánit bambának, nagyzolósnak és ostobának tartja, miért is ne tölthetné a drága idejét egy olyan férfival, aki érdekes és pont az ellenkezője a középszerű átlagnak, mivel ő sem volt az.  Ráadásul Berserker a szolgájuk, apja tulajdona, tehát azt csinál vele, amit akar. Köteles engedelmeskedni, ha nem, akkor úgyis jó. Ő minden esetben nyertesként jöhet ki a dologból, ha kiderülne, hogy mit tervez, akkor is a férfit ölnék meg, míg ő pár hétig hallgathatná a suttogást. Igazából nem is, mivel akkor bezárkózna a laborba. Ráadásul unta már, hogy fázik. Gondolatainak örvényét tett követte. Elszántan felült, úgy vélte, hogy eléri célját és legalább együtt alszik az idegennel. Felvette a felsőjét, majd kimászott a sátorból és elindult Berserker szállása felé.
Odaért. Minden bátorsága elinalt. Úgy, gondolta, hogy csak egyszerűen bemászik, de nem ment, túl félénk volt és személyes, ráadásul, ribancnak érezte magát. Kint toporgott vagy egy negyedórát, remélte, hogy a másik alszik és nem hallja.

- Mi a baj Kegyelmes Kisasszony?- Hallatszott tompán belülről. Kunimunda összerezzent és halkan káromkodott. Legszívesebben visszarohant volna a sátrába, de ha már eljött idáig nem futamodik meg, és ő egy harcos amazon, nem egy kislány.

- Jobban is őrizhetnéd, apám csordáját! Neszt halottam, azt hiszem, jár valami a nerfek körül!- Válaszolta a közös nyelven dacosan és felsőbbrendűen, hirtelen jobb hazugság nem jutott eszébe.

- Nem, akkor közelebb húzódnának és a minrasok is idegesen csörögnének a béklyóikkal!- Mondta Berserker. A beszélgetés itt elakadt. Kunimunda vágyakozva pillantgatott a sátora felé és segélykérően a másik nádkunyhójára.
Basszus, de hülye vagyok, korholta magát és kezdett fázni. A hűvös estében mellbimbói átütötték a lenge szövet ingét, amit viselt.

- Pisilnie kell Kegyelmes Kisasszony? Elkísérjem?- Kérdezte Berserker bentről. Kunimunda, majdnem félrenyelt az arcátlanság hallatán.

- Ó, baszódj meg!- Mondta turániul és most már tényleg visszafelé, akart indulni.

- Tessék?- Eközben mocorgás támad végül a férfi frissen és üdén előjött.

-Jobban is beszélhetnéd a nyelvünket!- Vetette oda neki, miközben végig mérte. Berserker a füle botját sem mozdította a sértegetésre, már megszokta.

- Látom, fázik Kegyelmes Kisasszony!- Válaszolta és halvány mosoly kíséretében Kunimunda felsőjét bámulta. - Van pár szó, amit megjegyeztem és értem is!- Folytatta a lány szemébe nézve.

- Például?! Nyűgözz le! - parancsolta, tényleg kíváncsi volt a kadét szókincsére, miközben elveszett az igéző tekintetében.

- Ez itt mellettünk a folyó, ott fák vannak, arrább erdő! A minrasok csendben legelnek, a nerfek alszanak - váltott át turánira.

- Nem is olyan rossz! El kell ismerjem, hogy fejlődő képes vagy! - Kunimunda közelebb lépett és megveregette az izmos vállat. Kifejezetten jól esett megtapogatni, főleg hogy Berserker megrándult és kissé libabőrös lett.

- Van más is, amit még tudok turániul - nyögte ki a közös nyelven.

- Hmm, érdeklődve hallgatlak! - mosolygott rá Kunimunda.

- Te vagy a legszebb!- Mondta Berserker. A lány közelebb hajolt, belemarkolt a nyakába és megcsókolta. A férfi egy kis késéssel, talán a meglepetés miatt, végül viszonozta.

Megosztás a facebookon