Styr ügynök elkezdi felgöngyölíteni az eltűnt fegyverek ügyét...

Pontosan reggel hétkor érkezett meg az irodájába. Pontosan úgy, mint minden nap. Még senki nem tartózkodott bent, a BE-nél senki sem aggódott. A Birodalom léte megrémítette az ellenfeleiket, a maradék levadászását pedig elegendőnek tartották délelőtt elkezdeni.
Styr leült a székébe és az asztaláról felkapott adattáblába begépelt pár adatot. Semmi köze a munkájához, csak egy kis móka...
Szándékosan tömegközlekedéssel járt, ráadásul a reggeli órákban. Ilyenkor óriási nagy a tömeg, így ha valamelyik radikális lázadó mocsoknak eszébe jutni egy magas rangú birodalmi tiszt elleni merénylet, tucatnyi civil is áldozatul esne. A birodalmi propaganda gépezet pedig akkor jogosan hordaná el mindenfélének a rendszerellenes terroristákat. Talán még azt se említenék meg, hogy ő ott volt, nem kell a feszültség keltés. Elégedett volt, hogy így, halálában is szolgálhatná a Birodalmat.
A siklón, amivel jönni szokott, minden nap ül egy fiatal, hosszú, szőke hajú és zöldes-kék szemű nő. Mindig ugyanott ül, tehát az első állomások egyikén szállhat fel, általában egy megállóban szoktak leszállni.
Csupán szórakozásból kezdte figyelni a nőt és az utóbbi hetekben felírt pár lényeges információt a közlekedési szokásairól. Reggel mindig látja, de délután és este sohasem, pedig szándékosan végigpróbálta az összes visszafelé tartó járatot. Ellenőrizte a két leszállóhely környezetéből induló további jártokat és próbálta megfejteni az úti célját.
Néha reggelente egy félórát is szokott gondolkozni a lehetséges megoldásokon. Persze egyszerűen lekérhetné a jármű kamerájának a felvételeit, képét átfuttatja a keresőben és percek alatt megtudhatna mindent róla. De abban mi volna az izgalom?
Eltöprengett a megfigyelésein és ismét be kellett látnia, hogy valószínűleg tanul még, a korát tekintve a felsőoktatásban...
Egy negyedóra képzelgés után visszatért a tényleges munkájához. Unalmas, irodai dolgok, jelentésírás, kérvényírás, beadványírás...
Elkészült mindennel, ellenőrizte az időt, indulásig még egy félóra.
A fiókjából előszedte az engedélyeket, igazolványokat. Egy plasztikkártyán a képe mellett a 782. Rohamosztagos Légió parancsoksága díszelgett. Az ő kiképzőbázisukon, a Rishi bolygón tárolták azokat az E-5-ösöket, amiket használtak a 4066-os szinten zajlott lövöldözésben. Mivel pedig egy BE ellenőrzéstől valószínűleg elmenekülne az elkövető, ezért inkább légió saját belső ellenőrzésének álcázva kutakodnak egy kicsit. Csak sajnos a főtisztek ritkán járnak egyedül ezért...
- Hadnagy! Azonnal jöjjön be! - utasította a külső irodában beidomított munkát végző szerencsétlen fiatal tisztet.
- Igen uram? - állt meg bizonytalanul Styr előtt. Az alezredes hanyagul hozzávágott egy másik plasztiklapot, amit a hadnagy nevére készítettek.
- Remélem nem volt programja ma estére... - közölte, pedig egyáltalán nem érdekelte. - Húsz percen belül indulunk a 782-eskhez!
A hadnagy bambán nézegette a kártyát, mely szerint az alezredes szárnysegédje...
- Nem uram, nem volt... - felelte végül.
Mindketten a saját rangjuknak megfelelő új beosztást kaptak, így nem kellett az egyenruhájukon lecserélni a jelzéseket. Styr a szekrényből kivett egy fegyverövet egy tiszti oldalfegyverrel és felcsatolta magára. Egy másikat a hadnagy kezébe nyomott.
- Ezt viselje, mintha valódi katonatiszt lenne... - gúnyolódott a hadnagyon. Egy szerencsétlen idióta volt, ezért választotta. Valódi harcoló alakulatnál sosem szolgált, egyből tiszti akadémiára került, átlagosan végzett ott és aztán átkerült ide, irodai munkára.
Leec Styr ezzel szemben önként jelentkezett a Klón háború alatt a Flottához, ahol szükség volt akkoriban a tisztekre. Részt vett jó pár kemény ütközetben, köztük a coruscantiban is. Miután lecserélték a klónokat, mint megbízható és régi tisztet, átvették a Belső Elhárításhoz, hogy ellenőrizze az újonnan érkezett haszonlesőket. És egyáltalán nem volt megelégedve velük, aminek gyakran hangot is adott. Igaz, hogy a régiekkel sem mind...
A hangárban már útra készen várta őket a Lambda-osztályú siklójuk, amivel elrepülnek a világ végén lévő Rishire.

Megosztás a facebookon

Melyben elkezdődnek a tárgyalások a haderő reformról...

Négyen ülték körül a kerek tárgyaló asztalt. Lapját és lábait is faragásokkal díszítették, közepéből egy csavarodó növényekből álló minta domborodott ki. Bárhonnan nézhetett rá az ember, minden irányból ugyanaz a látvány fogadta. Indák és virágok egymásba fonódva. Egy nagyjából fél méter széles, simára gyalult szegély fogta körbe, ahol enni, írni, vagy bármilyen más tevékenységet lehetett végezni. Sötétbarnára színeződött a sok kezeléstől és talán a sok évszázadtól, amióta a turáni család tulajdonában volt.
Kerek volt a terem is, amelyben állt. Falain ősi szőttesek futottak, ugyanolyan, vagy csak hasonló növényi mintákkal. a turániak odavoltak ezekért a hülye virágokért. Berserker képtelen felfogni ezt a rajongást, főleg úgy, hogy őt egészen másra emlékeztette a két összefutó szirom…
A csarnokot egy üveg kupola fedte, amely kitört a házat magába foglaló mesterséges dombból, biztosítva a természetes fényt a bent ülőknek.
Négyen ülték körül az asztalt. Zotmund az egyik oldalán, mögötte ácsorgott pontosan egy lépés széles terpeszben, háta mögött összekulcsolt kézzel, moccanatlanul. Állát a szabályos állással ellentétben le kellett szegnie, különben óriás termete miatt egyik turánit sem látta volna. Szemben foglalt helyet Csolt, közvetlenül mellette jobbról és balról a két fia.
A középkorú férfi Zotmund feleségének bátyja volt. Varkocsos hajával és szakállával olyan volt, mint az összes többi turáni főúr. A két fia húsz éves lehetett, ők is hosszú hajjal, szakállal büszkélkedhettek.
- Megkaptam a jelentést, amit írtál… - kezdett bele Csolt végre a jövetelük céljába. Reggel óta vendégeskedtek náluk, megnézték az összes nyomorult állatukat, ettek vagy ötször, ittak vagy tízszer, de még egy szó nem esett a lényeges dolgokról.
A vastag asztallap oldalán matatott és a középen domborodó szirmokból kivetült és lassan forogott egy katona képe. Balkezében egy droid sugárpajzsot, jobbjában egy hátsó gyújtószerkezetes karabélyt tartott.
- Az új hadsereg… - ízlelgette a szót és alaposan szemügyre vette a lövészt, mintha most látná először.
Berserker elkészítette a terveket, figyelembe véve a bolygó és a turániak igényeit. A végeredménnyel elégedett volt, adattáblán egy egész kis ütős sereget sikerült összehoznia. Zotmund már korántsem örült neki, főleg nem a várt költségeknek…
- Teljesen fel akarod rúgni a hadiszokásainkat.
- Szükség van rá egy ütőképes véderő érdekében – felelte Zotmund.
- Értem, értem, de miért ilyenekre? Jogos, hogy a plazmaíj nehézkes, és a vesszők pótlása is költségesebb, de szereztünk egy csomó sugárvetőt, miért nem lehet azokat a katonák kezébe adni? Minek vegyünk újakat?
- Mert ilyenre van szükségünk! – hangoztatta Berserker érveit. – Ez egy hátsógyújtós karabély, egy kézzel használható, de ugyanolyan erős és pontos, mint a meglévőink. Az így szabadon maradt kézben tarthat egy sugárpajzsot…
- De adhatnánk páncélt is rájuk. Az övé is egész hasznos darab – bökött Berserker felé.
- Igen, de hatásos védelmet nyújtó páncélt készíteni drága. A plazmalövedékeket egy sugárpajzs hatásosabban és olcsóbban felfogja… A zárt sisak egyébként is zavaró lenne a harcosainknak…
Csolt bólogatott párat, de az érvelés hatását nem lehetett látni az arcán. Lenyomott pár gombot és a lövész helyett hat jármű képe jelent meg. Egyelőre még ismert típusok, csupán a kategória szemléltetésére.
- Négyféle csapatszállítóra van szükségünk – kezdett bele Zotmund a magyarázatba. – Egy könnyű a kisebb utakra, egy közepes a hadműveleti területek határára. És kell kétféle nehéz, a csapatok harctéri manőverezésére és tűztámogatására. Ezek mellett kell egy harcjármű az ellenség járművei ellen és tüzérségi eszköz.
- Meg persze rakétatüzérség, légi szállítójármű és egy ágyúnaszád az ellenség felszíni csapatainak légitámadására… - vette át a szót Csolt és megjelentek az új járművek is.
- Így van…
- És akkor ott van a második hadsereg - folytatta Csolt és újabb váltás jött. Egy turáni harcos minrassal, plazmaíjjal.
- Pontosan. Ha ez első mégis vereséget szenvedne, marad egy óriási méretű partizán seregünk, ami zaklathatja a megszállókat.
- Hmm… - fintorgott Csolt és a fejét vakargatta. – Mekkora tételre gondoltál?
- A második minden itt élő, aki képes egy sugárvetőt elsütni – vágta rá Zotmund. – Az első pedig százezer fő, tízezres töményekbe osztva.
- Hmm… - mélázott el újra Csolt. – És kik lesznek a vezérek?
Hiába élt már egy ideje köztük, egyszerűen képtelen volt felfogni a mentalitásukat. Az nem érdekelte őket, hogy a védelemre alkalmatlan seregük van és sürgősen meg kell reformálni! Nem, ez lényegtelen! Az a fontos, hogy az új seregben megmarad-e a kis hatalmuk és a házi kompániájuk!
- Mindenki vezetheti az általa felszerelt alakulatot… - felelte Zotmund. Ő felkészült erre a kérdésre. – Ha kiállítasz egy töményt, akkor te leszel a vezére…
A további kufárkodásra már nem is figyelt, nem érdekelte az egyezkedés, alkudozás a kisebb fizetésről, nagyobb hatalomról…
Oldalra fordította a fejét, az ajtón keresztül láthatta a másik közösségi helyiségben üldögélő fiatal nőt. Csolt lánya volt, tekintetük egy pillanatra találkozott, majd a nő sebesen elkapta. Ültében kihúzta magát, mellei kidomborodtak, oldalra billentette a fejét, fehér, meztelen nyaka elővillant. Ujjaival a füle mögül rakoncátlanul kilógó tinccsel játszott.
Bámulta egy ideig, ha már produkálta magát miatta, de aztán ismét a tárgyalásra összpontosított. Azért kíváncsi lett volna, hogy tudja-e kicsoda valójában? Valami idegen zsoldosnak nézhette és nem egy testőrrabszolgának. Már a kezdetektől feltűnt, hogy megbámulják a turáni nők. Magas, izmos termetével egyébként is kilógott a tömegből. Az elmúlt hetekben csak „rosszabbodott” a helyzet. A haját népe szokása szerint nyírta, oldalt teljesen, középen egy sávban meghagyva, ami lassan összefoghatóra növekedett. Állát világos körszakáll ölelte körül. A különös megjelenése, amiben semmi sem utalt rabszolga státuszára, csak fokozta az irányába küldött szemléket.
A nap végére befejeződtek a tárgyalások egy újabb evéssel és egy újabb ivással áldásukat adták rá. Csolt támogatta az ötletet. Megkapta az egyik, egyelőre nem létező tömény irányítását, de persze felszerelni esze ágában sem volt.
- Remélem tudod, hogy ennek a hadseregnek semmi értelme egységes és központi vezetés hiányában – jegyezte meg Berserker Csolt palotájának elhagyása után. – Ha a turáni nemesek továbbra is a saját kényük-kedvük szerint kezelik, szerelik fel, képzik ki, akkor be le se vágj.
- Persze, hogy tudom! – csattant idegesen Zotmund hangja. – De te ezt nem értheted. Büszke, öntörvényű, ősi családokról beszélünk. Tele vannak évezredes jogokkal, sérelmekkel, követelésekkel. Nem vehetjük semmibe egyik napról a másikra. Csak az első lépést tegyük meg. Aztán… majd át kelünk azon a hídon, ha odaértük.
Hülyét kapott ezektől a nagy bölcsességektől.
- Jah, de ha egy hatvantonnás lépegetővel vagy, jobb előre tudni a híd képességeit, nem ott szembesülni vele és ezer kilométert kerülni. Akkor már jobb útba se ejteni…

Megosztás a facebookon

Melyben a fiaskó után megkezdődik a turáni haderő átalakítása...

A hatalmas csarnok tetejét és oldalait is zörgetve rázta a szél. A magassága három emelet lehetett szélessége és hossza a homályba veszett. Padlót nem készítettek bele, napfénytől elzártan megsatnyult fű takarta az aljzatot. A rezgő falak szinte teljesen elnyomták az álcázó generátorok hangját, zúgásukra figyelni kellett, ha valaki meg akarta hallani.
A könnyűszerkezetes épület óriási gyomrában a galaxis minden tájáról összegyűjtött harcjárművek sorakoztak. Többségében Szeparatista gyártmányok, de felbukkant pár köztársasági és néhány ismeretlen is.
AAT. NR-N99. OG-9. IG-227. MTT.
MTT – csóválta a fejét Berserker a szedett-vedett társaság láttán. – Az mégis minek?
Zotmund és Hunimund a háta mögött állva figyelte a mustráját, odakint Ratold a felszíni erők parancsnoka mérgelődött. Neki egyáltalán nem tetszett a szemléjük.
A szürkék meglepetésszerű támadása és még meglepőbb kezdeti sikerei után végre Zotmund is felfogta, hogy a turáni haderő alkalmatlan mindenféle háború vívására. Turánitól szokatlan módon olyantól kért segítséget, aki a bolygón a legtöbbet értett a kérdéshez.
- Nos? – érdeklődött Zotmund. – Vélemény?
Berserker szembe fordult a hozzá képest alacsony törzsfővel. A mögötte nyíló széles bejáraton vakító fény szűrődött be és csak Ratold alakján tört meg.
- Mi a kérdés? – harmadik napja járták az összelopott fegyverek raktárait, nagyjából képbe került a turáni erők siralmas állapotáról.
- Ebből kellene összehozni egy erőteljes felszíni védelmi erőt – sürgette Zotmund és türelmetlenül várta a fiatal férfi válaszát.
Pont ettől félt Berserker.
- Adjátok el az egészet és vegyetek normális fegyvereket – összegezte a háromnapos szemle eredményét. A szembesütő fény ellenére is látta elképedni a gazdáját.
- Látod? Én megmondtam! – rontott be ordítozva Ratold, kicsit sem próbálva titkolni a hallgatózását. – Ez a kölyök nem ért semmihez! Azok a rohadék szürkék hátba támadtak minket, de többet nem fordul elő! Napok alatt őket is felszámoltuk, mással is elbírunk!
- Egy közepes szervezettségű kalózbandával sem bírnátok el a felszínen – vetette elé Berserker.
- Mit merészelsz, anyaszomorító! – Ratold egy pillanat alatt vörösödött el és az övébe tűzött díszes tőrt kezdte előrángatni, hogy „igazságot” tegyen. Berserker annyira már ismerte a turániakat, hogy tudja szándékosan húzza az időt a fegyverrántással, hogy valaki leállítsa. Valószínűleg tisztában van a kettőjük közötti képességkülönbséggel is.
- Egyetlen oka van a sikereiteknek, az erős flotta és vadászkíséret, meg a meglepetés – locsolta tovább az olajat a tűzre. – A felszínen, egy-egy ellen esélyetek sem lenne semmilyen ellenféllel!
Zotmund hallgatott és Rátold is a tokjában hagyta a fegyverét.
- Minrasokkal és plazmaíjakkal mi a fenét csináltok egy tüzérségi tűzben? Hogy keltek át egy aknamezőn? Hogyan törtök át egy erődített védelmen?
- Ezért szereztük be ezeket! – hevesen mutogatott körbe Ratold. – Nehézfegyverzetet és szállítójárműveket.
- Igen, vagy háromszáz félét! – ellenkezett tovább. – Honnan szereztek bele alkatrészt, fegyvereket? Hogyan pótoljátok őket? Jobban jártok, ha az egészet eladjátok és az árából megveszitek a legolcsóbb járműparkot, amit kapni. Az legalább egységes és elég egy helyről utánpótlást szerezni hozzá! De az igazi a saját gyártás lenne…
- Az rohadt sokba kerülne… - jegyezte meg Zotmund és elindult kifelé, a többiek követték.
Perzselő forróság, szikrázó napfény fogadta őket odakint. A zöldre festett lemezekből összetákolt ideiglenes hangár egy erdő mellett állt, annak egy részének álcázva. Az őrségét csupán pártucat harcos adta, plazmaíjakkal, minrasokkal.
- El kell dönteni, hogy mi a sereg célja… Mutogatni a csilivili ezerféle fegyvert, parádézni vele, vagy hatékonyan megvédeni a bolygót.
Az utolsó fáknál kötötték ki és szerszámozták le a minrasokat, a béklyóik hagyták őket a közelben legelészni. A három minras mellett állt az árnyékban egy BARC-robogó is.
Berserker továbbra sem volt hajlandó egy olyan dögre sem felülni, szerencséjére a turáni szokásjog is csak kiemelkedő esetben engedélyezte rabszolgának. Zotmund mellett ugyan kapott volna engedélyt, de ő jobban örült a robogónak.
- Természetesen a népünk és a bolygó védelme a legfontosabb – válaszolta meg a kérdést, közben elérték az állataikat.
- Ahhoz pedig kell egy normális hadsereg – felpattant a járgányára és térdére könyökölve várta, még a többiek visszarakják a nyerget a minrasokra.
- Szedd össze pontról pontra, hogy mire van szükségünk – utasította Zotmund.
- Mi van? – csattant rajta Ratold haragja. – Ezzel a rabszolga kölyökkel akarod megterveztetni a felszíni erőinket?
- Ratold… - próbálta csendesíteni.
- Egyáltalán minek változtatni rajta? Van fogalmad mennyi erőt öltünk bele, hogy ezt összehozzuk?
- Pontosan tudom mennyit! – dörrent rá Zotmund.
- Kár volt sokat áldozni rá – gúnyolódott maga elé Berserker.
- Egy mocskos rabszolga miatt akarod felrúgni az ősi rendünket?
- Már azzal felrúgtuk, hogy letelepedtünk!
- Rossz emberekre hallgatsz és ennek rossz vége lesz Zotmund! – Ratold dühösen fejezte be a nyergelést, felpattant a minrasra és elvágtatott.
Hosszasan bámult utána, arcára kirajzolódtak keserű érzelmei. Sok csatát vállalt a nyakába, amikor népe túlélése érdekében a letelepedést választotta. Alapjaiban kellett újraírnia az életüket.
- Legközelebb fogd vissza magad! – dörrent rá inkább Berserkerre. – Még mindig rabszolga vagy!
Felpattant ő is a nyeregbe és a távolban porzó Ratold után iramodott.

Megosztás a facebookon