Melyben elkezdődnek a tárgyalások a haderő reformról...

Négyen ülték körül a kerek tárgyaló asztalt. Lapját és lábait is faragásokkal díszítették, közepéből egy csavarodó növényekből álló minta domborodott ki. Bárhonnan nézhetett rá az ember, minden irányból ugyanaz a látvány fogadta. Indák és virágok egymásba fonódva. Egy nagyjából fél méter széles, simára gyalult szegély fogta körbe, ahol enni, írni, vagy bármilyen más tevékenységet lehetett végezni. Sötétbarnára színeződött a sok kezeléstől és talán a sok évszázadtól, amióta a turáni család tulajdonában volt.
Kerek volt a terem is, amelyben állt. Falain ősi szőttesek futottak, ugyanolyan, vagy csak hasonló növényi mintákkal. a turániak odavoltak ezekért a hülye virágokért. Berserker képtelen felfogni ezt a rajongást, főleg úgy, hogy őt egészen másra emlékeztette a két összefutó szirom…
A csarnokot egy üveg kupola fedte, amely kitört a házat magába foglaló mesterséges dombból, biztosítva a természetes fényt a bent ülőknek.
Négyen ülték körül az asztalt. Zotmund az egyik oldalán, mögötte ácsorgott pontosan egy lépés széles terpeszben, háta mögött összekulcsolt kézzel, moccanatlanul. Állát a szabályos állással ellentétben le kellett szegnie, különben óriás termete miatt egyik turánit sem látta volna. Szemben foglalt helyet Csolt, közvetlenül mellette jobbról és balról a két fia.
A középkorú férfi Zotmund feleségének bátyja volt. Varkocsos hajával és szakállával olyan volt, mint az összes többi turáni főúr. A két fia húsz éves lehetett, ők is hosszú hajjal, szakállal büszkélkedhettek.
- Megkaptam a jelentést, amit írtál… - kezdett bele Csolt végre a jövetelük céljába. Reggel óta vendégeskedtek náluk, megnézték az összes nyomorult állatukat, ettek vagy ötször, ittak vagy tízszer, de még egy szó nem esett a lényeges dolgokról.
A vastag asztallap oldalán matatott és a középen domborodó szirmokból kivetült és lassan forogott egy katona képe. Balkezében egy droid sugárpajzsot, jobbjában egy hátsó gyújtószerkezetes karabélyt tartott.
- Az új hadsereg… - ízlelgette a szót és alaposan szemügyre vette a lövészt, mintha most látná először.
Berserker elkészítette a terveket, figyelembe véve a bolygó és a turániak igényeit. A végeredménnyel elégedett volt, adattáblán egy egész kis ütős sereget sikerült összehoznia. Zotmund már korántsem örült neki, főleg nem a várt költségeknek…
- Teljesen fel akarod rúgni a hadiszokásainkat.
- Szükség van rá egy ütőképes véderő érdekében – felelte Zotmund.
- Értem, értem, de miért ilyenekre? Jogos, hogy a plazmaíj nehézkes, és a vesszők pótlása is költségesebb, de szereztünk egy csomó sugárvetőt, miért nem lehet azokat a katonák kezébe adni? Minek vegyünk újakat?
- Mert ilyenre van szükségünk! – hangoztatta Berserker érveit. – Ez egy hátsógyújtós karabély, egy kézzel használható, de ugyanolyan erős és pontos, mint a meglévőink. Az így szabadon maradt kézben tarthat egy sugárpajzsot…
- De adhatnánk páncélt is rájuk. Az övé is egész hasznos darab – bökött Berserker felé.
- Igen, de hatásos védelmet nyújtó páncélt készíteni drága. A plazmalövedékeket egy sugárpajzs hatásosabban és olcsóbban felfogja… A zárt sisak egyébként is zavaró lenne a harcosainknak…
Csolt bólogatott párat, de az érvelés hatását nem lehetett látni az arcán. Lenyomott pár gombot és a lövész helyett hat jármű képe jelent meg. Egyelőre még ismert típusok, csupán a kategória szemléltetésére.
- Négyféle csapatszállítóra van szükségünk – kezdett bele Zotmund a magyarázatba. – Egy könnyű a kisebb utakra, egy közepes a hadműveleti területek határára. És kell kétféle nehéz, a csapatok harctéri manőverezésére és tűztámogatására. Ezek mellett kell egy harcjármű az ellenség járművei ellen és tüzérségi eszköz.
- Meg persze rakétatüzérség, légi szállítójármű és egy ágyúnaszád az ellenség felszíni csapatainak légitámadására… - vette át a szót Csolt és megjelentek az új járművek is.
- Így van…
- És akkor ott van a második hadsereg - folytatta Csolt és újabb váltás jött. Egy turáni harcos minrassal, plazmaíjjal.
- Pontosan. Ha ez első mégis vereséget szenvedne, marad egy óriási méretű partizán seregünk, ami zaklathatja a megszállókat.
- Hmm… - fintorgott Csolt és a fejét vakargatta. – Mekkora tételre gondoltál?
- A második minden itt élő, aki képes egy sugárvetőt elsütni – vágta rá Zotmund. – Az első pedig százezer fő, tízezres töményekbe osztva.
- Hmm… - mélázott el újra Csolt. – És kik lesznek a vezérek?
Hiába élt már egy ideje köztük, egyszerűen képtelen volt felfogni a mentalitásukat. Az nem érdekelte őket, hogy a védelemre alkalmatlan seregük van és sürgősen meg kell reformálni! Nem, ez lényegtelen! Az a fontos, hogy az új seregben megmarad-e a kis hatalmuk és a házi kompániájuk!
- Mindenki vezetheti az általa felszerelt alakulatot… - felelte Zotmund. Ő felkészült erre a kérdésre. – Ha kiállítasz egy töményt, akkor te leszel a vezére…
A további kufárkodásra már nem is figyelt, nem érdekelte az egyezkedés, alkudozás a kisebb fizetésről, nagyobb hatalomról…
Oldalra fordította a fejét, az ajtón keresztül láthatta a másik közösségi helyiségben üldögélő fiatal nőt. Csolt lánya volt, tekintetük egy pillanatra találkozott, majd a nő sebesen elkapta. Ültében kihúzta magát, mellei kidomborodtak, oldalra billentette a fejét, fehér, meztelen nyaka elővillant. Ujjaival a füle mögül rakoncátlanul kilógó tinccsel játszott.
Bámulta egy ideig, ha már produkálta magát miatta, de aztán ismét a tárgyalásra összpontosított. Azért kíváncsi lett volna, hogy tudja-e kicsoda valójában? Valami idegen zsoldosnak nézhette és nem egy testőrrabszolgának. Már a kezdetektől feltűnt, hogy megbámulják a turáni nők. Magas, izmos termetével egyébként is kilógott a tömegből. Az elmúlt hetekben csak „rosszabbodott” a helyzet. A haját népe szokása szerint nyírta, oldalt teljesen, középen egy sávban meghagyva, ami lassan összefoghatóra növekedett. Állát világos körszakáll ölelte körül. A különös megjelenése, amiben semmi sem utalt rabszolga státuszára, csak fokozta az irányába küldött szemléket.
A nap végére befejeződtek a tárgyalások egy újabb evéssel és egy újabb ivással áldásukat adták rá. Csolt támogatta az ötletet. Megkapta az egyik, egyelőre nem létező tömény irányítását, de persze felszerelni esze ágában sem volt.
- Remélem tudod, hogy ennek a hadseregnek semmi értelme egységes és központi vezetés hiányában – jegyezte meg Berserker Csolt palotájának elhagyása után. – Ha a turáni nemesek továbbra is a saját kényük-kedvük szerint kezelik, szerelik fel, képzik ki, akkor be le se vágj.
- Persze, hogy tudom! – csattant idegesen Zotmund hangja. – De te ezt nem értheted. Büszke, öntörvényű, ősi családokról beszélünk. Tele vannak évezredes jogokkal, sérelmekkel, követelésekkel. Nem vehetjük semmibe egyik napról a másikra. Csak az első lépést tegyük meg. Aztán… majd át kelünk azon a hídon, ha odaértük.
Hülyét kapott ezektől a nagy bölcsességektől.
- Jah, de ha egy hatvantonnás lépegetővel vagy, jobb előre tudni a híd képességeit, nem ott szembesülni vele és ezer kilométert kerülni. Akkor már jobb útba se ejteni…

Megosztás a facebookon