Melyben Styr ügynök és a szárnysegédje szemlézik a 782-es Légió központját

A kikötő leszállóhelyeit hajtóműfolyadékok és égésnyomok díszítették. Néhol sár és víz, vagy egyéb mocsok állt. A hangárok mellett rozsdásodó hordók, járművek... Egy pöcegödör volt az egész kikötő, az egész bolygó és az egész peremvidék.
A fel és leszálló évtizedes harcokban megviselődött gépek közül kitűnt a csillogó, szinte teljesen új Lambda-osztályú sikló.
- Elnézést kérek uram! - ordította túl a hajtóműveket egy feléjük siető tiszt. - Nem vártunk senkit Coruscantról...
- Tudom őrnagy... - felelte Styr hanyagul és nem is törődött a meglepett tiszttel. - Épp ez a lényege az ellenőrzéseknek!
A bemutatkozással nem húzta az időt, pontosan elmondtak mindent, amikor megérkezett a hajójuk a rendszerbe és soron kívül leszállási engedélyt kértek.
- Értettem uram! - vágta rá a kiképzőközpont parancsnoka. - Mivel óhajtanak kezdeni?
Órákat töltöttek el az értelmetlen papírok átnézésével, a körletek rendjének ellenőrzésével, a kiképzendő állomány felkészültségének szemlézésével. Mindent megnéztek, pontosan úgy, ahogy egy igazi ellenőrzés is tette volna. Természetesen kibukkant egy sor szabálytalanság, kisebbek, nagyobbak vegyesen. Az éppen jelenlévő tiszt persze azonnali kijavítást ígért, pedig mindketten tudták, hogy semmivel se törődnek majd miután elmentek.
Styr unottan nézte az adattábláján szereplő, a protokoll szerint következő pontot. Valóban unta már az egészet, de szükséges volt a színjáték.
- Központi raktár… - nah végre.
- A laktanya végében van, kérem jöjjenek velem… - közölte készségesen a helyi parancsnok és együtt beszálltak a rendelkezésükre bocsátott siklóba. Átszáguldottak az alakitereken, akadálypályák melletti utakon, mindegyiken a szerencsétlen leendő rohamosztagosok igyekeztek megfelelni a kiképzőik kritikus elképzeléseiknek. Kevés sikerrel.
A központi raktár egy hatalmas, lapos tetejű, könnyűszerkezetes épület volt. Előtte is, mellette is egymásra pakolva álltak a konténerek, tárolórekeszek.
- Kicsit túlzsúfoltak vagyunk… - jegyezte meg a parancsnok azonnal a látványra. A sikló megállt a raktár előtti konténersor mellett.
„Élelmiszer” – hirdette fekete betűkkel a ládák felirata.
- Nyisson ki egy párat… - vetette oda a belső irodából kisiető főtörzsőrmesternek, aki készségesen kinyitogatta a legfelső ládákat. Mindegyikben a rohamosztagosok előredobozolt moslékebédje volt.
- Alulról is! – utasította tovább. Két páncélos rohamosztagosokkal lepakoltatták a felső sorokat és felnyitottak, amire Styr rábökött. Ugyanúgy élelmiszer volt benne.
- Miért nincs bepakolva a helyére? – kérdezte és bement a teherhordó siklóknak rendszeresített kapun. A választ magától is megkapta, az egész óriási csarnok a padlótól a plafonig meg volt töltve konténerekkel és ládákkal, az egyes sorok között széles utakat hagytak, hogy a különböző emelőszerkezetek elférjenek közöttük.
- A raktár megtelt – felelte a parancsnok a hadtápos helyett. Biztosan jelezni akarta, hogy mindenről tud a parancsnokságára bízott laktanyáról. – Többször kérvényeztük a főparancsnokságtól az elszállítást.
- Milyen elszállítást? – vágott közbe Styr és felmérte két konténersor távolságát.
- A volt FRK számos felszerelése, lefoglalt hadianyagát kell eltárolnunk. A háború megnyerése után idehozták őket, és azóta sem tudunk vele mit kezdeni. Időnként engedik egy adag megsemmisítését, de az nem sokat segít.
- Pontosan milyen eszközökről van szó? – kérdezte Styr. A térköz véleménye szerint legalább húsz centivel nagyobb volt, mint az előírás szerinti…
- Minden, amit csak el tud képzelni! Egy teljes hadsereg hadianyagát kaptuk meg: járművek, üzemanyag, energiatelepek, alkatrészek, fegyverek…
- A fegyvereket hol tárolják? – vágott a szavába, mint akit untat a sok fecsegés, pedig éppen erre volt kíváncsi. Túl sokat azonban nem kérdezhet. Most még.
- Lent, a lezárt részen… Mutatom!
A bejárattól jobbra egy lépcsőházba mentek, ahol vagy kétemeletnyi mélységben biztonsági ajtó állta az útjukat. Rajta hatalmas felirat: „Fegyvertár! Belépés csak engedéllyel!” A nyitópanel mellett egy lista volt a falra szegezve, hat név szerepelt rajta, akik kinyithatták.
Nem is rossz, gondolta Styr és megjegyezte a neveket, beosztásokat.
Odalent szűkebb helyen, hasonló zsúfoltság fogadta őket, a ládákban itt E-5-ösök ezrei hevertek. Végignézhetnék, hogy vannak-e üres ládák, de bizonyára nem volna. Valószínűleg leselejtezték azokat a példányokat, amelyek eltűntek.
- Jól van, eleget láttunk – jelentette ki Styr és elindult kifelé. – A vizsgálat eredményét majd megkapják, ha úgy ítélik meg…
Természetesen nem úgy fogják, semmi kedve hülye jelentéseket írni.
A Lambdában ülve, kényelembe helyezte magát és az adattáblájába felírta a nyomozati anyagok közé a hat ember nevét, beosztását, aki kinyithatta a fegyvertárat.
Újra nekifutott az eddigi információknak.
A múlthéten egy coruscanti terrorista sejt tűzharcba keveredett a helyi rendvédelmi szervekkel. Nyolc halott és öt sebesült terrorista került a kezük közé, az általuk használt hét E-5ös pedig mind a Rishi bolygón állomásozó 782. Rohamosztagos Légió raktárában porosodott. Elvben.
A lekért adatok után derült ki, hogy egy hónapja küldtek megsemmisítésre kétszáz darab E-5 karabélyt, több tonna egyéb hadianyag mellett. A felsorolt lajstromszámok szerint ez a hét is benne volt…
- A raktárt szándékosan zsúfoltnak mutatták – szólalt meg kérdezetlenül a hadnagy.
- Tele volt minden vacakkal – vetette oda neki Styr félvállról, de kíváncsi volt, mit akar kihozni belőle.
- Vagy húsz centivel tágabb volt a térköz a konténerek között, mint lennie kellett volna. Ha szabályosan tárolják, a kint lévők is befértek volna…
- Na és?
- Ha minden ellenőrzés látja, hogy teli a raktár, gyakrabban és könnyebben engedélyezik a szövetséges milíciáknak szánt eszközök megsemmisítését…
- Na és? – tette fel újra a kérdést Styr, de igazából lenyűgözte a kölyök következtetése. Saját maga is erre jutott.
Az újabb kérdéssel sikerült kizökkentenie a hadnagyot, aki pár mély lélegzetvétellel próbálta összeszedni magát.
- Nézze alezredes úr! – kezdte, láthatóan zavarban maradt. – Nekem kellett a 4066-os szinten történt lövöldözés lekért adatait feldolgozni. Tudom, hogy innen vitték megsemmisítésre azokat a fegyvereket. És azt is, hogy az átlagosnál háromszor több leselejtezés történik ebben a kaszárnyában, mint a Birodalmi átlag…
- Nahát! Még a végén kiderül magáról, hogy nem teljesen hülye… - dicsérte meg a hadnagyot.
- Alezredes úr! Kitűnő eredménnyel végeztem az Akadémián…
- Mindenki kitűnő eredményt kap, aki megfelel – hűtötte le Styr. A Birodalmi propaganda lényege volt, azt mutatta a civilek felé, hogy a katonáik a legjobbak és jó ötlet volt lecserélni a klónokat.
- Értettem – vágta rá a sablon választ. – De én valóban kiváló voltam…
- Akkor nyűgözzön le hadnagy! – tárta szét színpadiasan a karjait Styr. – Hogyan oldaná meg az ügyet? Eddigi ismereteink szerint a kétszáz karabélyt, 85 tonna egyéb fegyverrel és hadianyaggal együtt, egy Barloz-osztályú teherszállító vitte el a Rishiről, utazott vele tíz fénypercet, majd beleengedte a Rish csillagba. Ezután visszatért, ellenőrizték a tömegét, amely pontosan a megsemmisített hadianyaggal volt könnyebb. És természetesen szemlézték is a rakteret, nem maradt benne plusz láda, konténer… Összesen kilenc ember vett részt az akcióban. Abban gondolom egyetérthetünk, hogy mind a kilenc a hivatalos jelentések szerinti álláspontot mondaná el egy kihallgatás során. Oké. Nézzük a lehetőségeket. Hét fegyvert nem semmisítettek meg biztosan, aminek a tömege 15,4 kg. Ez nem egy vészes tömeg, pár kacat kidobásával kiegyenlíthető. Hét ilyen sugárvető újonnan is csak hatezerháromszáz kreditbe kerül, a feketepiacon, egy háború után jó, ha háromezret ér. Kilenc embernek ennyiért kockáztatni a hadbíróságot… Még ha naponta csinálnák se lenne értelme…
Szándékosan vitte be a kölyköt a sikátorba. Igazából a módszer teljesen lényegtelen volt, valahogy kicsempézték a fegyvert, birodalmi katonák adnak el hadieszközt lázadóknak. El kell kapniuk és nem a módszereiket kitalálni. Ha meglesznek, majd elmondják a vallatóknak a hogyant.
Lényegtelen volt, csak a hadnagy reakciójára volt kíváncsi.
A fiatal tiszt mélyen elmerült a gondolataiban, Styr szinte hallotta a dolgozni az neuronjait. Maga is sokat töprengett a válaszokon, eddig arra jutott, hogy nagy tételben kell játszani a kockázat ismeretében. Pár ezer kredit nem ér annyit. Számos lehetőség volt az ellenőrzés kijátszására. Meg lehetett hamisítani a mérlegelési adatokat, ki lehetett dobni mást a fegyverek helyett. Tapasztalat függvényében át lehetett pakolni egy másik hajóra a csillag árnyékolásának mezejében. Vagy egyszerűen kicserélni a ládákat és nem is azokat felpakolni a hajóra…
- Nagy tételben érné meg eladni a hadianyagot… - jelentette ki végül a nyilvánvalót a hadnagy. – Talán nem is a hogyan a lényeg, hanem a mérték. Érdemes volna felderíteni mekkora része van benne a légió hadtáposainak az üzletben?
- Mire gondol hadnagy? – kérdezte Styr és kezdett elégedett lenni a kölyökkel.
- Azt már tudjuk, hogy a központi kaszárnyában vannak bajok. Mi lehet a helyzet a harctériekkel? Ha ott is van kummantás, ott könnyebb lecsapni, könnyebb bizonyítani a visszaélést…
- Talán valami elképzelése is van hadnagy?
Csupán pár pillanatot hallgatott.
- Vezényeltessünk ki egy századot, vagy zászlóaljat névlegesen a frontvonalra, valójában meg valahová mellé… Egy vagy két hétre. Annyi idő alatt a fronton fogyna rendesen a tibanna, a detonátorok, selejteződnének a fegyverek, páncélok satöbbi. Hatalmas mennyiség több száz emberrel számolva. Mivel azonban nem is a fronton vannak, ez mind megmarad…
- Hmm… - tetszett Styrnek az ötlet. – Igazán visszautasíthatatlan ajánlat egy korrupt fegyverkereskedőnek. A hadtápos szépen leírhatja az átlagos fronton elhasznált mennyiséget, aztán szépen eladhatja. Nem rossz ötlet. Ha visszaértünk Coruscantra, dolgozza ki a részleteket, pontos számokkal és tegye az asztalomra!
Styr elégedett volt a kölyökkel. Még sem volt rossz ötlet magával vinnie. Ha bejön neki ez a kis ötlete, még tényleg maga mellé veszi…

Styr ügynök elkezdi felgöngyölíteni az eltűnt fegyverek ügyét...

Pontosan reggel hétkor érkezett meg az irodájába. Pontosan úgy, mint minden nap. Még senki nem tartózkodott bent, a BE-nél senki sem aggódott. A Birodalom léte megrémítette az ellenfeleiket, a maradék levadászását pedig elegendőnek tartották délelőtt elkezdeni.
Styr leült a székébe és az asztaláról felkapott adattáblába begépelt pár adatot. Semmi köze a munkájához, csak egy kis móka...
Szándékosan tömegközlekedéssel járt, ráadásul a reggeli órákban. Ilyenkor óriási nagy a tömeg, így ha valamelyik radikális lázadó mocsoknak eszébe jutni egy magas rangú birodalmi tiszt elleni merénylet, tucatnyi civil is áldozatul esne. A birodalmi propaganda gépezet pedig akkor jogosan hordaná el mindenfélének a rendszerellenes terroristákat. Talán még azt se említenék meg, hogy ő ott volt, nem kell a feszültség keltés. Elégedett volt, hogy így, halálában is szolgálhatná a Birodalmat.
A siklón, amivel jönni szokott, minden nap ül egy fiatal, hosszú, szőke hajú és zöldes-kék szemű nő. Mindig ugyanott ül, tehát az első állomások egyikén szállhat fel, általában egy megállóban szoktak leszállni.
Csupán szórakozásból kezdte figyelni a nőt és az utóbbi hetekben felírt pár lényeges információt a közlekedési szokásairól. Reggel mindig látja, de délután és este sohasem, pedig szándékosan végigpróbálta az összes visszafelé tartó járatot. Ellenőrizte a két leszállóhely környezetéből induló további jártokat és próbálta megfejteni az úti célját.
Néha reggelente egy félórát is szokott gondolkozni a lehetséges megoldásokon. Persze egyszerűen lekérhetné a jármű kamerájának a felvételeit, képét átfuttatja a keresőben és percek alatt megtudhatna mindent róla. De abban mi volna az izgalom?
Eltöprengett a megfigyelésein és ismét be kellett látnia, hogy valószínűleg tanul még, a korát tekintve a felsőoktatásban...
Egy negyedóra képzelgés után visszatért a tényleges munkájához. Unalmas, irodai dolgok, jelentésírás, kérvényírás, beadványírás...
Elkészült mindennel, ellenőrizte az időt, indulásig még egy félóra.
A fiókjából előszedte az engedélyeket, igazolványokat. Egy plasztikkártyán a képe mellett a 782. Rohamosztagos Légió parancsoksága díszelgett. Az ő kiképzőbázisukon, a Rishi bolygón tárolták azokat az E-5-ösöket, amiket használtak a 4066-os szinten zajlott lövöldözésben. Mivel pedig egy BE ellenőrzéstől valószínűleg elmenekülne az elkövető, ezért inkább légió saját belső ellenőrzésének álcázva kutakodnak egy kicsit. Csak sajnos a főtisztek ritkán járnak egyedül ezért...
- Hadnagy! Azonnal jöjjön be! - utasította a külső irodában beidomított munkát végző szerencsétlen fiatal tisztet.
- Igen uram? - állt meg bizonytalanul Styr előtt. Az alezredes hanyagul hozzávágott egy másik plasztiklapot, amit a hadnagy nevére készítettek.
- Remélem nem volt programja ma estére... - közölte, pedig egyáltalán nem érdekelte. - Húsz percen belül indulunk a 782-eskhez!
A hadnagy bambán nézegette a kártyát, mely szerint az alezredes szárnysegédje...
- Nem uram, nem volt... - felelte végül.
Mindketten a saját rangjuknak megfelelő új beosztást kaptak, így nem kellett az egyenruhájukon lecserélni a jelzéseket. Styr a szekrényből kivett egy fegyverövet egy tiszti oldalfegyverrel és felcsatolta magára. Egy másikat a hadnagy kezébe nyomott.
- Ezt viselje, mintha valódi katonatiszt lenne... - gúnyolódott a hadnagyon. Egy szerencsétlen idióta volt, ezért választotta. Valódi harcoló alakulatnál sosem szolgált, egyből tiszti akadémiára került, átlagosan végzett ott és aztán átkerült ide, irodai munkára.
Leec Styr ezzel szemben önként jelentkezett a Klón háború alatt a Flottához, ahol szükség volt akkoriban a tisztekre. Részt vett jó pár kemény ütközetben, köztük a coruscantiban is. Miután lecserélték a klónokat, mint megbízható és régi tisztet, átvették a Belső Elhárításhoz, hogy ellenőrizze az újonnan érkezett haszonlesőket. És egyáltalán nem volt megelégedve velük, aminek gyakran hangot is adott. Igaz, hogy a régiekkel sem mind...
A hangárban már útra készen várta őket a Lambda-osztályú siklójuk, amivel elrepülnek a világ végén lévő Rishire.

Melyben elkezdődnek a tárgyalások a haderő reformról...

Négyen ülték körül a kerek tárgyaló asztalt. Lapját és lábait is faragásokkal díszítették, közepéből egy csavarodó növényekből álló minta domborodott ki. Bárhonnan nézhetett rá az ember, minden irányból ugyanaz a látvány fogadta. Indák és virágok egymásba fonódva. Egy nagyjából fél méter széles, simára gyalult szegély fogta körbe, ahol enni, írni, vagy bármilyen más tevékenységet lehetett végezni. Sötétbarnára színeződött a sok kezeléstől és talán a sok évszázadtól, amióta a turáni család tulajdonában volt.
Kerek volt a terem is, amelyben állt. Falain ősi szőttesek futottak, ugyanolyan, vagy csak hasonló növényi mintákkal. a turániak odavoltak ezekért a hülye virágokért. Berserker képtelen felfogni ezt a rajongást, főleg úgy, hogy őt egészen másra emlékeztette a két összefutó szirom…
A csarnokot egy üveg kupola fedte, amely kitört a házat magába foglaló mesterséges dombból, biztosítva a természetes fényt a bent ülőknek.
Négyen ülték körül az asztalt. Zotmund az egyik oldalán, mögötte ácsorgott pontosan egy lépés széles terpeszben, háta mögött összekulcsolt kézzel, moccanatlanul. Állát a szabályos állással ellentétben le kellett szegnie, különben óriás termete miatt egyik turánit sem látta volna. Szemben foglalt helyet Csolt, közvetlenül mellette jobbról és balról a két fia.
A középkorú férfi Zotmund feleségének bátyja volt. Varkocsos hajával és szakállával olyan volt, mint az összes többi turáni főúr. A két fia húsz éves lehetett, ők is hosszú hajjal, szakállal büszkélkedhettek.
- Megkaptam a jelentést, amit írtál… - kezdett bele Csolt végre a jövetelük céljába. Reggel óta vendégeskedtek náluk, megnézték az összes nyomorult állatukat, ettek vagy ötször, ittak vagy tízszer, de még egy szó nem esett a lényeges dolgokról.
A vastag asztallap oldalán matatott és a középen domborodó szirmokból kivetült és lassan forogott egy katona képe. Balkezében egy droid sugárpajzsot, jobbjában egy hátsó gyújtószerkezetes karabélyt tartott.
- Az új hadsereg… - ízlelgette a szót és alaposan szemügyre vette a lövészt, mintha most látná először.
Berserker elkészítette a terveket, figyelembe véve a bolygó és a turániak igényeit. A végeredménnyel elégedett volt, adattáblán egy egész kis ütős sereget sikerült összehoznia. Zotmund már korántsem örült neki, főleg nem a várt költségeknek…
- Teljesen fel akarod rúgni a hadiszokásainkat.
- Szükség van rá egy ütőképes véderő érdekében – felelte Zotmund.
- Értem, értem, de miért ilyenekre? Jogos, hogy a plazmaíj nehézkes, és a vesszők pótlása is költségesebb, de szereztünk egy csomó sugárvetőt, miért nem lehet azokat a katonák kezébe adni? Minek vegyünk újakat?
- Mert ilyenre van szükségünk! – hangoztatta Berserker érveit. – Ez egy hátsógyújtós karabély, egy kézzel használható, de ugyanolyan erős és pontos, mint a meglévőink. Az így szabadon maradt kézben tarthat egy sugárpajzsot…
- De adhatnánk páncélt is rájuk. Az övé is egész hasznos darab – bökött Berserker felé.
- Igen, de hatásos védelmet nyújtó páncélt készíteni drága. A plazmalövedékeket egy sugárpajzs hatásosabban és olcsóbban felfogja… A zárt sisak egyébként is zavaró lenne a harcosainknak…
Csolt bólogatott párat, de az érvelés hatását nem lehetett látni az arcán. Lenyomott pár gombot és a lövész helyett hat jármű képe jelent meg. Egyelőre még ismert típusok, csupán a kategória szemléltetésére.
- Négyféle csapatszállítóra van szükségünk – kezdett bele Zotmund a magyarázatba. – Egy könnyű a kisebb utakra, egy közepes a hadműveleti területek határára. És kell kétféle nehéz, a csapatok harctéri manőverezésére és tűztámogatására. Ezek mellett kell egy harcjármű az ellenség járművei ellen és tüzérségi eszköz.
- Meg persze rakétatüzérség, légi szállítójármű és egy ágyúnaszád az ellenség felszíni csapatainak légitámadására… - vette át a szót Csolt és megjelentek az új járművek is.
- Így van…
- És akkor ott van a második hadsereg - folytatta Csolt és újabb váltás jött. Egy turáni harcos minrassal, plazmaíjjal.
- Pontosan. Ha ez első mégis vereséget szenvedne, marad egy óriási méretű partizán seregünk, ami zaklathatja a megszállókat.
- Hmm… - fintorgott Csolt és a fejét vakargatta. – Mekkora tételre gondoltál?
- A második minden itt élő, aki képes egy sugárvetőt elsütni – vágta rá Zotmund. – Az első pedig százezer fő, tízezres töményekbe osztva.
- Hmm… - mélázott el újra Csolt. – És kik lesznek a vezérek?
Hiába élt már egy ideje köztük, egyszerűen képtelen volt felfogni a mentalitásukat. Az nem érdekelte őket, hogy a védelemre alkalmatlan seregük van és sürgősen meg kell reformálni! Nem, ez lényegtelen! Az a fontos, hogy az új seregben megmarad-e a kis hatalmuk és a házi kompániájuk!
- Mindenki vezetheti az általa felszerelt alakulatot… - felelte Zotmund. Ő felkészült erre a kérdésre. – Ha kiállítasz egy töményt, akkor te leszel a vezére…
A további kufárkodásra már nem is figyelt, nem érdekelte az egyezkedés, alkudozás a kisebb fizetésről, nagyobb hatalomról…
Oldalra fordította a fejét, az ajtón keresztül láthatta a másik közösségi helyiségben üldögélő fiatal nőt. Csolt lánya volt, tekintetük egy pillanatra találkozott, majd a nő sebesen elkapta. Ültében kihúzta magát, mellei kidomborodtak, oldalra billentette a fejét, fehér, meztelen nyaka elővillant. Ujjaival a füle mögül rakoncátlanul kilógó tinccsel játszott.
Bámulta egy ideig, ha már produkálta magát miatta, de aztán ismét a tárgyalásra összpontosított. Azért kíváncsi lett volna, hogy tudja-e kicsoda valójában? Valami idegen zsoldosnak nézhette és nem egy testőrrabszolgának. Már a kezdetektől feltűnt, hogy megbámulják a turáni nők. Magas, izmos termetével egyébként is kilógott a tömegből. Az elmúlt hetekben csak „rosszabbodott” a helyzet. A haját népe szokása szerint nyírta, oldalt teljesen, középen egy sávban meghagyva, ami lassan összefoghatóra növekedett. Állát világos körszakáll ölelte körül. A különös megjelenése, amiben semmi sem utalt rabszolga státuszára, csak fokozta az irányába küldött szemléket.
A nap végére befejeződtek a tárgyalások egy újabb evéssel és egy újabb ivással áldásukat adták rá. Csolt támogatta az ötletet. Megkapta az egyik, egyelőre nem létező tömény irányítását, de persze felszerelni esze ágában sem volt.
- Remélem tudod, hogy ennek a hadseregnek semmi értelme egységes és központi vezetés hiányában – jegyezte meg Berserker Csolt palotájának elhagyása után. – Ha a turáni nemesek továbbra is a saját kényük-kedvük szerint kezelik, szerelik fel, képzik ki, akkor be le se vágj.
- Persze, hogy tudom! – csattant idegesen Zotmund hangja. – De te ezt nem értheted. Büszke, öntörvényű, ősi családokról beszélünk. Tele vannak évezredes jogokkal, sérelmekkel, követelésekkel. Nem vehetjük semmibe egyik napról a másikra. Csak az első lépést tegyük meg. Aztán… majd át kelünk azon a hídon, ha odaértük.
Hülyét kapott ezektől a nagy bölcsességektől.
- Jah, de ha egy hatvantonnás lépegetővel vagy, jobb előre tudni a híd képességeit, nem ott szembesülni vele és ezer kilométert kerülni. Akkor már jobb útba se ejteni…

Melyben a fiaskó után megkezdődik a turáni haderő átalakítása...

A hatalmas csarnok tetejét és oldalait is zörgetve rázta a szél. A magassága három emelet lehetett szélessége és hossza a homályba veszett. Padlót nem készítettek bele, napfénytől elzártan megsatnyult fű takarta az aljzatot. A rezgő falak szinte teljesen elnyomták az álcázó generátorok hangját, zúgásukra figyelni kellett, ha valaki meg akarta hallani.
A könnyűszerkezetes épület óriási gyomrában a galaxis minden tájáról összegyűjtött harcjárművek sorakoztak. Többségében Szeparatista gyártmányok, de felbukkant pár köztársasági és néhány ismeretlen is.
AAT. NR-N99. OG-9. IG-227. MTT.
MTT – csóválta a fejét Berserker a szedett-vedett társaság láttán. – Az mégis minek?
Zotmund és Hunimund a háta mögött állva figyelte a mustráját, odakint Ratold a felszíni erők parancsnoka mérgelődött. Neki egyáltalán nem tetszett a szemléjük.
A szürkék meglepetésszerű támadása és még meglepőbb kezdeti sikerei után végre Zotmund is felfogta, hogy a turáni haderő alkalmatlan mindenféle háború vívására. Turánitól szokatlan módon olyantól kért segítséget, aki a bolygón a legtöbbet értett a kérdéshez.
- Nos? – érdeklődött Zotmund. – Vélemény?
Berserker szembe fordult a hozzá képest alacsony törzsfővel. A mögötte nyíló széles bejáraton vakító fény szűrődött be és csak Ratold alakján tört meg.
- Mi a kérdés? – harmadik napja járták az összelopott fegyverek raktárait, nagyjából képbe került a turáni erők siralmas állapotáról.
- Ebből kellene összehozni egy erőteljes felszíni védelmi erőt – sürgette Zotmund és türelmetlenül várta a fiatal férfi válaszát.
Pont ettől félt Berserker.
- Adjátok el az egészet és vegyetek normális fegyvereket – összegezte a háromnapos szemle eredményét. A szembesütő fény ellenére is látta elképedni a gazdáját.
- Látod? Én megmondtam! – rontott be ordítozva Ratold, kicsit sem próbálva titkolni a hallgatózását. – Ez a kölyök nem ért semmihez! Azok a rohadék szürkék hátba támadtak minket, de többet nem fordul elő! Napok alatt őket is felszámoltuk, mással is elbírunk!
- Egy közepes szervezettségű kalózbandával sem bírnátok el a felszínen – vetette elé Berserker.
- Mit merészelsz, anyaszomorító! – Ratold egy pillanat alatt vörösödött el és az övébe tűzött díszes tőrt kezdte előrángatni, hogy „igazságot” tegyen. Berserker annyira már ismerte a turániakat, hogy tudja szándékosan húzza az időt a fegyverrántással, hogy valaki leállítsa. Valószínűleg tisztában van a kettőjük közötti képességkülönbséggel is.
- Egyetlen oka van a sikereiteknek, az erős flotta és vadászkíséret, meg a meglepetés – locsolta tovább az olajat a tűzre. – A felszínen, egy-egy ellen esélyetek sem lenne semmilyen ellenféllel!
Zotmund hallgatott és Rátold is a tokjában hagyta a fegyverét.
- Minrasokkal és plazmaíjakkal mi a fenét csináltok egy tüzérségi tűzben? Hogy keltek át egy aknamezőn? Hogyan törtök át egy erődített védelmen?
- Ezért szereztük be ezeket! – hevesen mutogatott körbe Ratold. – Nehézfegyverzetet és szállítójárműveket.
- Igen, vagy háromszáz félét! – ellenkezett tovább. – Honnan szereztek bele alkatrészt, fegyvereket? Hogyan pótoljátok őket? Jobban jártok, ha az egészet eladjátok és az árából megveszitek a legolcsóbb járműparkot, amit kapni. Az legalább egységes és elég egy helyről utánpótlást szerezni hozzá! De az igazi a saját gyártás lenne…
- Az rohadt sokba kerülne… - jegyezte meg Zotmund és elindult kifelé, a többiek követték.
Perzselő forróság, szikrázó napfény fogadta őket odakint. A zöldre festett lemezekből összetákolt ideiglenes hangár egy erdő mellett állt, annak egy részének álcázva. Az őrségét csupán pártucat harcos adta, plazmaíjakkal, minrasokkal.
- El kell dönteni, hogy mi a sereg célja… Mutogatni a csilivili ezerféle fegyvert, parádézni vele, vagy hatékonyan megvédeni a bolygót.
Az utolsó fáknál kötötték ki és szerszámozták le a minrasokat, a béklyóik hagyták őket a közelben legelészni. A három minras mellett állt az árnyékban egy BARC-robogó is.
Berserker továbbra sem volt hajlandó egy olyan dögre sem felülni, szerencséjére a turáni szokásjog is csak kiemelkedő esetben engedélyezte rabszolgának. Zotmund mellett ugyan kapott volna engedélyt, de ő jobban örült a robogónak.
- Természetesen a népünk és a bolygó védelme a legfontosabb – válaszolta meg a kérdést, közben elérték az állataikat.
- Ahhoz pedig kell egy normális hadsereg – felpattant a járgányára és térdére könyökölve várta, még a többiek visszarakják a nyerget a minrasokra.
- Szedd össze pontról pontra, hogy mire van szükségünk – utasította Zotmund.
- Mi van? – csattant rajta Ratold haragja. – Ezzel a rabszolga kölyökkel akarod megterveztetni a felszíni erőinket?
- Ratold… - próbálta csendesíteni.
- Egyáltalán minek változtatni rajta? Van fogalmad mennyi erőt öltünk bele, hogy ezt összehozzuk?
- Pontosan tudom mennyit! – dörrent rá Zotmund.
- Kár volt sokat áldozni rá – gúnyolódott maga elé Berserker.
- Egy mocskos rabszolga miatt akarod felrúgni az ősi rendünket?
- Már azzal felrúgtuk, hogy letelepedtünk!
- Rossz emberekre hallgatsz és ennek rossz vége lesz Zotmund! – Ratold dühösen fejezte be a nyergelést, felpattant a minrasra és elvágtatott.
Hosszasan bámult utána, arcára kirajzolódtak keserű érzelmei. Sok csatát vállalt a nyakába, amikor népe túlélése érdekében a letelepedést választotta. Alapjaiban kellett újraírnia az életüket.
- Legközelebb fogd vissza magad! – dörrent rá inkább Berserkerre. – Még mindig rabszolga vagy!
Felpattant ő is a nyeregbe és a távolban porzó Ratold után iramodott.

Egy új történet szál, amely a Birodalmi Belső Elhárítás kiváló ügynökének Styr alezredesnek a történetét mutatja be...

A konferenciateremben megterített asztalok roskadoztak a Galaxis minden tájának legegzotikusabb ételeitől. Amint kinyílt az ajtaja, mint a rohamozó katonák tört be közel százfőnyi admirális, főadmirális, hadseregparancsnok...
- Mint akik éheznek... - gondolta Styr ügynök és lassan követte a vezérkart a szomszéd terembe. Az Uralkodó beszéde lehengerlő volt, mint mindig. Kissé csalódottan vette tudomásul, hogy két Vörös Őr kíséretében a fogadással ellentétes irányban hagyta el a gyűlést.
Mire beért, a szemfülesebbek már a mon calamari ráksaláták felett ölték egymást egy-egy jobb falatért.
- És ezeknek kéne legyőzni az ezernyi fenyegetést, ami a Birodalomra leselkedik... - gondolta és egy arra haladó pincérdroid tálcájáról lekapott egy pohár italt.
Végigmustrálta a vendégsereget és megakadt a tekintete egy nőn, aki a szemközti falat támasztotta. Formás, izmos alkata volt, amit előnyösen kihangsúlyozott a vörös ruhája és fekete harisnyája. Ránézésre rozé bort kortyolgatott és láthatóan hasonló véleménnyel pásztázta az ételért ölre menő tiszteket.
- Kisasszony! - üdvözölte, amint mellé ért. Természetesen pontosan tudta, hogy ki volt. Mindenkiről tudta, hogy kicsoda. - Aggódom szeretett vezérünkért, ha nem Kegyed oltalmazza...
A nő olyan bájosan pillantott rá a bókok miatt, mintha a vibrolándzsájával sújtana le rá.
- Alezredes. Nagyszerű emberek vigyáznak rá most is – felelte kényszerű udvariassággal. – Amúgy sincs szüksége rá… Aggódnom kellene nekem is, amiért a Belső Elhárítástól így leszólítottak.
Styr ügynök felkacagott.
- Ugyan kisasszony! Önnek nincs miért aggódnia…
- Ezek szerint másnak van? – kérdezett vissza és körbenézett a termen, mintha azt keresné, ki korraborál az ellenséggel.
- A Birodalom ellenségeinek mindig van!
- Azok száma eléggé megcsappant, hála az Uralkodónak és dicső katonáinknak… - kicsit propaganda szagú és gúnyolódó volt, ami láthatóan Styr ügynöknek nem tetszett. – Ilyen szerencsés időben mit csinálnak maguk a BE-nél?
Styr alezredes ivott egy kortyot a poharából és felelősségteljesen, mintha az ő dolga lenne a legfontosabb az egész Galaxisban jelentette ki:
- Most éppen 4066-os szinten történt lövöldözést vizsgáljuk ki…
A testőrnő ezen őszintén felnevetett.
- Ne tréfáljon már, alezredes! Mióta foglalkozik a BE alvilági leszámolásokkal?
- Pontosan azóta, amióta a néhai FRK fegyverei felbukkannak benne!
- Ugyan már! – ellenkezett a testőr és újra körbe pillantott a társaságon. Immár bizonyosan keresett valakit. – A klón háborús csatatereken, vagy a droid sereg lekapcsolása után millió szám juthatott az alvilág E-5-ösökhöz, vagy egyéb fegyverekhez.
Styr elégedetten elmosolyodott, láthatóan felkeltette a nő érdeklődését.
- Nos igen… - felelte készségesen. – Hadihajókról is tudunk, ami jelenleg kalózokat erősít, viszont ennek a példánynak egy Birodalmi Katonai raktárban kellett volna lennie…
A nő talán először nézett az alezredes szemébe. Rúzstól csillogó ajkai résnyire nyíltak a csodálkozástól.
- Igen, kisasszony… ezt valamelyik birodalmi tiszt adta el a feketepiacon – színpadiasan körbeintett a termen. –Nincs kizárva, hogy közülük valaki…
A nő felkacagott, ezúttal kicsit lenézően. Talán nem tetszett neki, hogy ennyire komolyan veszi a munkáját?
- Ez esetben talán velem sem kellett volna ilyen információkat megosztania… Lehet, hogy én is benne vagyok!
- Ettől én nem tartok… Különben is! Önnek mennyire jó a memóriája?
- Eléggé, de szerintem pontosan tisztában van az ilyen típusú teszteken elért eredményeimmel…
- Nos valóban… Az enyém viszont kiváló! Minden egyes beszélgetésre emlékszem, tudom kinek mit mondtam el. Emellett pedig mindegyikbe csepegtetek valamennyi dezinformációt. Így ha valaki rajtam keresztül próbál információt szerezni, pontosan tudni fogom, hogy ki…
- Azt hiszem ez megmagyarázza, hogy miért nem áll magukkal senki se szóba… - jegyezte meg epésen a nő. – De ha most megbocsájt…
Azzal egy biccentéssel otthagyta.
Styr ügynök figyelte, ahogy a nő izmos lábaival lépkedve, ringó csípővel odasétál a terem másik végében álló ráksalátás asztalhoz. Egy flotta tisztet szólított meg, aki ijedtében majdnem eldobta a megszerzett ínyencségeket. Beszélgetni kezdett a testőr és flotta tiszt, de csak mikor elindultak az erkély felé, láthatta a férfi arcát. Pontosan ismert mindenkit a rendezvényről, így férfit is azonnal felismerte. Othen Knapp, Darth Vader flottájának a tisztje.
Kiitta az italát, tett egy tisztelet kört, aztán visszavonult az irodájába.
Bekapcsolta a terminálját és letöltötte az egyenruhájának rangjelzésébe épített lehallgató készülék adatait. A gép azonnal felismerte az ő hangját, manuálisan hozzáadta a testőr nevét és rangját. Néhány parancs gépelése után a terminál átalakította a hangfelvételt szöveges formátummá.
A szövegben Styr bejelölte a dezinformációkat, a megadott pontos adatokat… Egy félóra alatt megvolt az egésszel és még csak alig kezdődött el az éjszaka.
Egy percet támaszkodott a könyökén és hagyta kalandozni a gondolatait. Főleg a testőrnő körül jártak. Felidézte a nőt a kihívó ruhájában, majd anélkül… Az álomképnek a flottatiszt vetett véget.
A keresősávba begépelte „Othen Knapp” és egy pillanattal később már hozzá is fért a fiatal tiszt teljes anyagához…

„Támadunk!”
Ennyi év után már nehéz szavakba önteni az akkori gondolataimat. Nem is az évek számítanak, hanem az előélet. Ha soha nem tapasztaltad ezt az érzést, akkor nem értheted. Hogy lehetne elmagyarázni egy tizennyolc éves srác gondolatait, akit erőszakkal besoroztak katonának? Négy hét alatt rohamosztagossá képezték, miközben társai tizede meghalt? Elküldték egy bolygóra, ahol mindenki gyűlöli a megszállókat és amikor túléli az első pár bizonytalan napot, akkor elküldik támadni?
Úgy éreztem az egész nyomorult galaxis ki akar nyírni! A kétségbeesés legmélyebb bugyrába süllyedtem. Komolyan, a sírás kerülgetett. Biztos voltam fiatal és hősi halálomban. Természetesen semmi hősiességet sem képzeltem magamnak, csak így hívják a halottainkat. Egy rejtett bomba fog széttépni, vagy egy rohadék orvlövész leszedni!
Végül sikerült úrrá lennem a pánikomon. Sőt!
A galaxis legerősebb hadseregének tagja vagyok! – nyugtattam magam. Vannak csillagrombolóink, meg vadászaink, meg rohadt nagy lépegetőink. Ezeknek meg mijük van? Pár ócska karabély, meg rozoga sikló! Nem lehet baj!
Millió rohamosztagosunk van és milliárdokban mérhető költségvetés. Ezek meg? Pár ezren vannak és csempészésből tartják fenn magukat. Nem lehet baj!
Az út hátralévő részén egész fellelkesítettem magam. Talán még büszke is lehettem a támadás ötletére, a gyors győzelmünkre.
A lelkesedésem egészen a Tavoig kitartott, aztán végleg elszállt.
Soha életemben nem láttam akkora káoszt és fejetlenséget, mint a galaxis legerősebb hadseregének egyik támaszpontján.
Tehersiklók jöttek és mentek, a hadianyag konténerekben lepakolva a legközelebbi szabad felületre, fel-alá futkosó altisztek és rohamosztagosok. Mint egy gundark fészek a fénygránát után…
Az isktrillből kiugrálva tárult a szemem elé ez a csoda.
- Mégis mi a rohadt fenét kezdjek negyven tonna páncéltörő gránáttal? – ordította egy törzsőrmester közvetlen mellettünk. – Ezeknek bantháik vannak, nem páncélosaik!
- Ti melyik retkes nerffarmról szabadultatok? – szólított meg minket egy másik főtörzs.
Xixo körbepillantott, de nem volt köztünk altiszt.
- Parancs! Főtörzsőrmester úr, Xixo őrvezető kérek engedélyt jelenteni!
- Jelentsen! – üvöltötte túl egy újabb tehersikló hangját.
- Most érkeztünk vissza a Tizenhármas és tizennégyes őrposztokról!
- Hogy az a… - fogalmazta meg éktelen káromkodások közepette a véleményét. – Takarodjanak fegyverzet felvételre a raktárba, aztán jelentkezzenek a szakaszparancsnokuknál!
- Értettem! – felelte Xixo és felénk fordult. – Irány a raktárrészleg! Futás utánam!
Végigrohantunk a Tavon, ami a lerakott konténerektől egy labirintussá vált. Xixo hosszú lábaival kemény tempót diktált, majd kiköptem a tüdőm, mire álljt vezényelt. Lihegésem közben sikerült a többieket felmérnem, őket is megviselte a rögtönzött futóedzés.
A raktár egy könnyűszerkezetes csarnok volt olyan, ami egy erősebb vihartól is összedőlt volna. A védelmét megoldotta az egész tábort őrző pajzsgenerátor, neki már nem kellett erősnek lennie.
A raktáros főtörzs éppen zárt volna az ott lévő két őrmesterrel, amikor megérkeztünk.
- Mit kerestek itt kowaki majom banda? Most kell jönni? – ordított velünk, pedig itt nem is volt hangzavar. – Délelőttől van fegyverzetosztás!
- Főtörzsőrmester úr, Xixo őrvezető kérek engedélyt jelenteni! – állt meg előtte vigyázzban.
- Arra várok hülyegyerek! – üvöltötte magából kikelve.
- Most érkeztünk vissza a Tizenhármas és Tizennégyes őrposztról. Spark főtörzsőrmester küldött felszerelés vételezésre.
- Hogy egy rankor petézzen abba is! – dühöngött, amiért a dolgát kell végeznie. – Mozgás kowaki majmok!
Egyesével leügettünk a raktárba. Az egyik őrmester a kezembe nyomott egy táskát és egy adattábláról olvasta az előírt felszerelést.
- Bevetési sátor! – természetesen ezt is ordítva, nehogy valami elnyomhassa a hangját, aztán fogta a megnevezett tételt és bevágta a zsákomba.
- Vegyivédelmi szűrők… Hőtakaró… Kéziszerszám…
Vagy tizenöt kiló lett a felszerelésem, mire végzett, pedig ehhez még jön egy jó tárlónyi eredetileg kiosztott fegyverzet is…
- Takarodjatok vissza a szakaszotokhoz további parancsig! – búcsúzott el tőlünk a hadtápos főtörzs.
Immár tizenöt kilós, rosszul összepakolt, kényelmetlen teherrel kellett végigrohannunk a Tavon. Az utunkat nehezítette az időközben át-, vagy lepakolt újabb konténerek.
A körletünkben nagyjából a szakasz negyede lehetett ott. A többségük még most érkezett vissza az erődökből.
Boomer tizedes átfutott rajtunk és mikor ellenőrizte, hogy nincs nála magasabb rendfokozatú közöttünk üdvözölt minket:
- Kapjátok össze magatokat, van két percetek! Minden legyen összekészítve! Mozgás! – bár ordított, a szavait megválogatta. A seggnyaló társai nélkül láthatóan nem mert packázni Xixoval.
- Értettük! – feleltük egyszerre és rohantunk tovább priccsünkig.
Kiöntöttem a hátizsák tartalmát a földre, felnyitottam a tároló rekeszem fedelét és őrült sebességgel pakoltam be a zsákba mindenem. A rövid kiképzésen nagyjából kitapasztaltam mit, hová és hogyan érdemes pakolni, hogy a legjobb legyen. Időre elkészültem, lezártam a csatokat és vártam.
A korábban bent lévők fel-alá járkáltak az ágyak között. Láthatóan unták magukat.
Telt az idő. Lassan csorgott a szakasz többi tagja is, ők is elrendezték magukat. Nagyjából két órával az érkezésünk után teljes létszámban voltunk.
A feszült várakozás csak fokozódott. Hallottuk a kintről beszűrődő káoszhangokat, ami kevés jóval biztatott.
Időnként beordított egy-egy altiszt kettő, négy, tíz, húsz… önkéntesért. Ilyenkor persze mind ugrottunk, egyrészt ezt tanították, másrészt unalmas volt bent várakozni. Az önkéntesek elmentek bepakolni egy isktrillt, lerakodni egy másikat, ezt hozni, azt vinni. Bármit.
A század nem volt a harckészültség magaslatán. Többször le és fölpakoltuk ugyanazokat a konténereket, többször kihoztuk és visszavittük a raktárba ugyanazokat a fegyvereket.
Estére nagyjából csökkent a fejetlenség, de még mindig nem tudott senki-semmit. Mikor indulunk? Hová megyünk?
Ilyenkor persze szárnyra kapnak a pletykák. Valaki gondol valamit, a szomszédja meg már tényként is adja tovább…
Így hallottam, hogy behajózzák az egész légiót és viszik egy másik bolygóra, mert ott lecsapott egy nagy lázadó sejt... Vagy hogy egy droid hadsereggel visszatért az egyik megszökött szeparatista vezér és újra kitör a háború… Vagy, hogy sikerült felderíteni a bolygón a lázadók központját és megyünk szétverni őket…
Nem tudtuk mi történik, csak azt, hogy megyünk és támadunk. Vége a kényelmes életünknek.
Csendben ültem a tároló rekeszen és figyeltem a többieket. Xixo a táskáját pakolta újra és újra, a fegyverét tisztogatta, a priccsét ellenőrizte. Sficca ugyanezt csinálta, csak kevésbé őrült módon. Nannarien ugyanúgy idegesen ült az ágya mellet és a kezében a sisakját himbálta.
Nagyjából ugyanezeket csinálta mindenki. Vagy a felszerelését ellenőrizte ezredszer is, vagy a fegyverét, vagy az ágyát…
Az érkezése után Mereel szakaszvezető átvette Boomer tizedestől a körlet parancsnokságát és alaposan feltakarítatta velünk az egészet. Utána ellenőrizte a páncélokat, fegyvereket, persze a fél szakasszal újra tisztíttatta. Hozzám is volt egy két keresetlen szava, de az összes újonchoz, így nem vettem magamra. Egyáltalán nem vettem magamra, ha elhordtak mindenféle nyomorult mynocknak.
Sötét volt már, dolgunk semmi. Ötödszörre csak nem ellenőrizhetik a páncélt, vagy a körletrendet… A katonák kezdtek éhesek lenni és morogni.
- Mi a fene van már? Most indulunk vagy nem?
- Ha elnapolják az egész banthatrágyát, akkor kajáljunk és húzzunk dögleni!
Egyre többen és egyre hangosabban adták ki magukból a nem tetszésüket.
Teljesen igazuk volt. Az én hasam is korgott, déltől nem ettünk semmit, csak rohangáltunk, mint a bolondok, pakoltunk és cipekedtünk, takarítottunk és rendezkedtünk.
Addig morgolódtak a többiek, hogy Mereel szakaszvezető elment utánajárni a vacsora kérdésének.
Öt perc sem telt és vissza is tért.
- Első szakasz! – ordította el magát már az ajtóban. Mindannyian az ágyaink végében álltunk vigyázzban. – A helyzet a következő!
Hangosan beszélt, így mindenki értette, közben sétált az ágyak közötti sorban.
- Csúszik az indulásunk, már nem itt kellene lennünk, ezért mára már nem terveztek étkezést! A megoldás folyamatban van, hamarosan elrendelik a sorakozót étkezés céljából. Tiszta, villany?
- Értettük! – ordítottuk egyszerre, egy szuszra.
- Tevékenységet folytatni! – kifújtam magam és visszarogytam a tárolómra. A virágnyelven megfogalmazott jelentés annyit tett, hogy elfelejtkeztek a vacsoránkról… Nem nyugtatott meg a tudta, hogy ilyen szervezéssel megyünk támadásba.
Egy félóra múlva valóban elrendelték a sorakozót és mehettünk enni. Így is éjfél volt már, mire a takarodóra is parancsot kaptunk.
Mindegy, majd holnap megnyerjük a háborút a Birodalomnak, vagy ha nem, legalább elkezdjük…