Amelyben a csata tovább folyik a felszínen, a végén néhány kellemetlen meglepetéssel.

A kalóz tanya a sziklasivatag egyik kanyonjában helyezkedett el. A többszintes csarnokszerű épület felkúszott a gerincre, mellette arénaként terült el egy hatalmas leszállópálya.
Kadosa szárnya alaposan megtépázta a telepet. A magaslatokon lévő üszkös törmelékből füst szállt fel, egykori védelemi lövegek jelét mutatva. A távolabbi energiaoszlopok is magányosan árválkodtak: a generátort érhette kritikus találat. A telep mellett, a kemény sziklában is hatalmas kráterek tátongtak, mintha néhány bomba túlesett volna a célon és a puszta sziklába csapódott volna.
A turáni teherhajók a teleptől néhány kilométerre szálltak le. Hatalmas rámpáik a felszínre zuhantak és hangos “előre” ordítással kivágtatott a turáni minrasság.
Zotmund állt az élen, de közvetlenül mellette ott volt Mattu is, mögöttük pedig az egész sereg.
Döngött a paták alatt a talaj, a kanyon pedig vészesen közeledett.
- Feszít! - kiáltotta el magát Zotmund. A plazmaíjak megfeszültek és a vezényszóra kilőtték fémvesszőiket. Egyre élesedő süvöltéssel száguldottak a szakadék felé. Röppályájuk csúcsát elérve már fehéren izzottak, a zuhanási fázisra pedig szinte parancsszóra egy robbanás hangkíséretében váltak plazmává. A következő pillanatban pedig becsapódtak a megzavarodott kalózokra.
Zotmund nem lassított a szakadék közeledtére. A megfigyelés szerint itt volt a legalacsonyabb és a leglankásabb a fala. Csak itt tudnak betörni. A minrasa már bizonytalanabbul közelítette meg a biztos talaj szélét, de gazdája parancsának megszegése esze ágában sem volt. Ugrott egyet, amint eltűnt alóla a föld és csupán néhány méterrel mélyebben fogott újra talajt.
A lankás fal még mindig közel függőleges volt, de nem leküzdhetetlen az állatok számára.
Az aréna egyben volt leszállópálya és roncstelep is. A sziklák mellett tucatjával hevertek a különböző alkatrészek, elrozsdásodott járművek, különböző fémhulladékok.
Az épület bejárata előtt egy sebtében összeállított barikád állt. Mögötte csontvázakra emlékeztető, szürke bőrű, fejkendős weequay-k húzták meg magukat, hosszú, tipikus alvilági karabélyokat szorongatva kezükben.
A vaktában leadott lövésnek volt értelme, néhány holttest is feküdt az itt-ott megpörkölődött fémek mellett.
Zotmund felemelte a plazmaíját, ráillesztett egy vesszőt, megfeszítette és a szeméhez csatolt célzó berendezéssel még a magasból bemért egy, a barikád mögül kilógó kalózt. Oldotta a vesszőt, ami szemmel követhetetlen sebességgel vágódott a weequay testébe. A lövését több is követte: a turániak igyekeztek még a magaslatról ritkítani az ellenséget.
Pillanatok alatt leértek a lejtőről és egyszerre fordultak szembe a barikáddal. A kalózok viszonozták a tüzet, de a gyorsan mozgó turániak között nem találtak könnyű célpontot.
Az egyenletessé váló terepen könnyebben boldogultak a minrasok, a barikádot is nehézség nélkül ugratták át. 
Ezzel pecsételődött meg a kalózok első védelmi vonalának a sorsa: a barikádon átjutott turániak a nyeregben megfordulva, könnyedén végeztek a védtelenné váló kalózokkal.
A roham lendületét az ajtó törhette volna meg, ha nem egy jól összeszokott, ilyen rajtaütésekhez alkalmazkodott csapat kezd bele a támadásba. Az egyik elöl haladó turáni a plazmaíját egy gránátvetőre cserélte, amivel két gyors lövést leadva az ajtóra, berobbantotta azt.
Akadály nélkül száguldhattak be az enyhén homályos folyosókra.
- Lassú vagy Zotmund! - kiáltotta át barátjának Mattu és eleresztett egy újabb lövést. A keze villant egyet és egy vesszőt egyensúlyozott az idegen. Zotmundnak beletelt egy pillanatba, még megértette, hogy az a villanás volt a mozdulat, amivel az íjat szorongató kezéből kivette a vesszőt, az idegre illesztette és feszítette, majd szinte azonnal oldotta is… És mindig pontosan talált.
Kissé elszégyellte magát a Mattu előtt. Sokkal lassabb volt és bizony néhány lövése jócskán túlszállt a folyosón!
Pár méterre előttük egy ládából rögtönzött barikád mögül lövöldözött két kalóz. Mattu keze villant, vesszője süvített, az egyik kalóz holtan esett össze. Töltés közben elvágtattak a másik mellett, ez azonban nem zavarta Mattut, megfordult a nyeregben és egy halálosan pontos lövéssel leterítette a másikat is.
Zotmund belátta, hogy nem hiába Mattu lett a felszíni erők parancsnoka. Ő lehetett a legjobb íjász a turániak közül.
A folyosó hirtelen egy teremmé szélesedett. Asztalok, székek hevertek felborítva mindenfelé, a túlsóvégében pedig egy bárpult állt. Italkínálatának jelentős része lángolt, Zotmund sejtette, hogy az egyik folyosón végig süvítő lövése gyújthatta fel őket.
A kocsmában megálljt intett a csapatnak. Ez volt a legalkalmasabb hely a pihenőre. Ha rosszra fordulna a helyzet, akkor csak egy egyenes folyosón kell átvágtatniuk, aztán a flotta felrobbanthatja az egész épületet…
- Hunimund? - vett elő Zotmund egy kézi kommot. - Mi a helyzeted?
- Légtér tiszta, itt repkedünk össze-vissza… - válaszolt azonnal a fia.
- Vettem! - átállította a turáni kódról széles sávra és a közös nyelven szólt bele:
- A turániak foglalták el a telepet! Adjátok meg magatokat és nem ölünk meg titeket!
A felhívására a környező folyosókról előmerészkedett néhány kalóz és fegyvereiket eldobva emelték magasra a kezüket.
Zotmund ismét a turáni kódra váltott.
- Küldjetek még néhány hajót és embert… - szólt a flottának.
Beszéde közben a megfáradt harcosok igyekeztek menteni a tűz elől a jobbnak számító italokat és a biztonság kedvéért jó mélyen rejtették el nyeregtáskáikban. Közben az elesett kalózok felszerelését fürkészték, hátha akad ott is valami értékesebb darab.
- Megadjuk magunkat! Halljam a feltételeket! - kiáltotta egy hang az egyik oldalfolyosó felől.
Egy gazdagon díszített, rangos weequay volt, ő lehetett a kalózvezér. Négy másik kalóz is kísérte, ők még nem dobták el a fegyvereiket, ezért a közelben álló turániak azonnal célba vették őket.
- Az embereid adják fel a harcot, most! - felelte habozás nélkül Zotmund. - Menjenek ki fegyvertelenül a leszállótérre, ott majd felügyeljük őket.
- Rendben - kalózok voltak, nem harcosok. Pillanatnyilag az életük fontosabb volt mindennél, így hát könnyedén belement a vezér a feltételekbe. - Dobjátok el! - szólt a kíséretének, akik vonakodva teljesítették a parancsot.

- Vigyétek ki őket! - utasította Zotmund az embereit. Négyen kiváltak és lökdösve terelni kezdték őket a kijárat felé.
- Hé! Mi a többi feltétel…? - kiáltott neki a vezér.
- Az már a mi dolgunk… - felelte hanyagul Zotmund és elindult minrasával a balfolyosón. Mattu és néhány társuk csendben követték. Ő volt a vezér, csak rátartozott az alkudozás, a zsákmányon majd úgyis osztozkodnak.
Zotmund határozottan haladt az épületben. Egy kereszteződésnél se bizonytalanodott el. Mattu kíváncsian hátra pillantott a kíséretre. Legalább húszan követték őket. A csata véget ért, most hajszolja mindenki a zsákmányt, ezek miért vannak velük?
Egy jobbra nyíló ajtó túl szűk volt a minrasoknak, így azokat hátra hagyva gyalog folytatták az utat. Mindenki szótlanul követte őket.
- Megyünk valahová? - kérdezte bizonytalanul Mattu, mert már nem bírta ezt a titokzatosságot.
- Csak ezt ellenőrizzük… - felelte Zotmund és feltárult előttük egy újabb ajtó.
Egy hatalmas csarnokba érkeztek. Gyenge riadó fény világította csak meg, a két végén álló bejárata berobbant.
Zotmund elégedetten bólogatott.
- Egy ilyen kell nekem! - bökte ki Mattu, miután felszedte az állát. A csarnokban egy tucat Antigravitációs tank sorakozott. Félelmetes ereje volt a kalózbandának, ha bevetik ellenük, akkor nehezebben nyerik meg a csatát… Ekkor vált világossá a sziklába csapódott bombák jelentősége: azok robbantották be a hangár kijáratait. Azok zárták be a kalózok védelmének fő erősségét, és ezért adták fel ilyen könnyen a harcot…
- Ezekből nem vihetsz! - szólt rá Zotmund. - Kézifegyverből, élelemből, pénzből, egyéb értékből annyit viszel amennyit akarsz, de felszíni járművet nem kapsz!
- Mi van? Miért nem? - Mattu nem hitt a fülének. Amióta világ a világ, a turániak minden zsákmányon osztoztak, nem lehetett csak úgy kisajátítani! Főleg nem a legértékesebb darabokat! Egy ilyen tank megér jó pár ezer kreditet!
- Mert ez nekünk kell! - felelte titokzatosan Zotmund és cinkosan mosolygott mellé…

Megosztás a facebookon