Amelyben a múlt néhány titka felderül.

A zord felszínű kiképző bolygó lassan zsugorodott mögöttük. A légkör fokozatosan elmaradt és a teherhajó transzparacél ablakait végtelen feketeség töltötte be.
Az indulás hosszasan elhúzódott. Miután Mattu beleegyezett a kalózok megrendszabályozásába, a tábor szedelődzködni kezdett. Gyorsan lebontották a sátrakat, rögtönzött karámokat, felszerszámozták a minrasokat, összekészítették a felszerelést. Közben Zotmund szólt az embereinek, akik hívtak egy másik, nagyobb teherszállítót, amire fel lehetett terelni az állatokat és biztonságosan el lehet szállítani. A behajózás órákig eltartott, mire felkerült minden állat, csomag és ember a hajókra, jócskán fent járt már a nap.
Mattu Zotmund mellett ült a kisebbik teherhajó irányítófülkéjében. Előttük ült a pilóta és a másodpilóta, akik a hajót vezették.
A légkört felváltó sötétségre ösztönösen összébb húzták kaftánjaikat, pedig az űr fagyos világát nem érezhették a fűtött kabinban.
Szótlanul utaztak, pedig Mattut fúrta a kíváncsiság, hogy miért kezdett régi barátja újra a háborúskodásba? Miért adta fel a békés előkelői életét a kalandozásért?
Mélyen a gondolataiba merült. Így már jól láthatóvá vált az előttük úszó csatahajó, mikor fel is fogta, hogy mit lát az ablakok előtt. Benyomakodott a két pilóta ülése közé és szinte rátapadt a transzparacélra, hogy a száján át bámulhassa meg alaposabban a jelenséget.
Hosszú, kecses alakja volt. Orra hegyesen indult és élesen szélesedett, aztán egyenesen futott egészen a gerince közepéig. A hátsó fele ívesen rajzolódott meg, melyből felfelé és lefelé is egyaránt egy-egy karcsú torony ívelt ki, a felső azonban legalább háromszorosa volt az alsónak. Ívesen futó hátsójának nagy részét betöltötte a kéken megvilágított hangárkapu.
- Mi az öregisten… - nyögte ki Mattu, Zotmund legnagyobb örömére. Remélte, hogy ilyen hatást ér el barátjánál. - Honnan a fenéből szereztél egy Providence-osztályú csatahajót? - szegezte neki a kérdést.
- Van annak, aki meg nem issza… - rántotta meg hanyagul a vállát Zotmund.
Ahogy közeledtek a hajó felé, körvonalazódtak a kísérők is: három tipikusan turáni cirkáló - ezeknek már az eredetét sem lehetett felismerni a rengeteg átalakítástól. Új ágyúkat, pajzsokat, kommunikációs tornyokat építetek hozzá a törzshöz, vagy éppen a feleslegesnek ítélteket vágták le róla.
Két dreadnaugth is tartozott a kísérő flottához. Rajtuk még nem látszódott az ügyes kezű turáni mesterek munkája. Eredeti állapotuk jól árulkodott, hogy új tagjai az ütőképes kis flottának.
A hat csathajó mellett legalább egy tucatnyi felfegyverzett teherhajó is tartozott a flottához, egy részük az ellátmányt szállította, másik részük a leendő zsákmánynak kellett.
Mattu visszaült a helyére és Zotmundra szegezte kérdő, vádló és összességében semmi jót sem ígérő tekintetét.
- Egy kis portyára minek kell hat csatahajó? Főleg egy olyan böhömnagy, mint az a providence?
- Hívd csak Turáni Átoknak! - javasolta Zotmund, mosolygós jókedvéből öregisten se tudta volna kibillenteni! Láthatóan jól szórakozott Mattun.
- Egyáltalán honnan van? - faggatta tovább Mattu, mivel érdemi választ nem kapott. - Ha az összes állatod eladod se lenne rá pénzed! - elhallgatott egy pillanatra. A fejét oldalra billentette és kicsit összébb húzta a szemöldökét, miközben fejszámolást végzett. - Ha az egész nemzettséged állatait eladnád se tudnád megvenni!
- Mattu, Mattu, Mattu… - csóválta a fejét Zotmund. - Mi turániak csak vásárolni tudunk?
- Egy ilyen hajót ellopni sem tudsz! - makacskodott akaratosan.
- Meséld el neki! - kegyelmezett meg a kíváncsiskodó barátjának Zotmund, szavait a pilótaülésben ülő fiának szánta.
Az alig valamivel húsz feletti fiú vigyorogva fordult hátra a székben.
- Úgy egy éve - kezdett bele a magyarázatba Hunimund - épp ezzel a bárkával vittünk rabszolgákat a piacra, kitörtünk a hipertérből és ott állt előttünk egy óriási csatahajó. Majdnem nekimentünk, alig tudtuk elkerülni az ütközést. Persze rögtön felhúztuk a pajzsokat, fegyvereket bekapcsoltuk és össze-vissza repkedve próbáltunk lelépni. Aztán úgy feltűnt, hogy senki nem szólt bele a kommba. Biztonságos távolságból visszafordultunk és hívtuk mi őket, hogy az ismeretlen csatahajó azonosítsa magát… - Zotmund kedve egyre jobb lett fia története közben, Mattu figyelmesen hallgatta a fiú heves gesztikulálással teletűzdelt mesélését. Közben a Turáni Átok hangárajtaja óriásira növekedett és teljesen betöltötte a látó mezőt. - Nem válaszolt senki, így hát körbe repültük egy párszor, aztán letapogattuk, de semmi. Aztán segítőkész emberekként leszálltunk a hajóra, hátha van valami segítségre szükségük. Már a hangárban tudtuk, hogy valami nem stimmel. Sötét volt mindenhol, egy árva fénycsóva nem világított. Fejlámpákkal és plazmaíjakkal felszerelkezve szétnéztünk a hangárban, de csak üzemen kívüli droidokat láttunk.  Nem hagyott nyugodni a rejtély, így elindultunk a társaimmal a hídra. A folyosókon is sötét volt, de ott is csak leállított droidokat láttunk. A híd is hasonlóan mutatott. Az irányító pulton bekapcsoltuk a világítást és a létfenntartást is újraindítottuk. A hajónaplóhoz, hajtóművekhez, navigációhoz, fegyverekhez… tehát semmi máshoz nem fértünk hozzá. Néhány óra kódtörés után kiderült, hogy központilag leállították a teljes hajót, minden eszközével együtt…
- Tudod, hogy ért véget a háború? - vágott fia szavába Zotmund, az elképesztő történet miatt nagyokat pislogó Mattunak szánva a kérdést.
- A köztársaság nyert, aztán birodalom lett belőle… - felelte bizonytalanul. - Sose érdekelt igazán…
- Központilag leállították a teljes konföderációs sereget! - Zotmundnak nagyon tetszett, hogy ilyen új információkat oszthat meg barátjával. - A néhány napos adatelemzés után kiderült! Szerintem néhány kommandóst beküldtek a konföderációs főparancsnokságra, valahogy leállítatták a droidsereget, ezt kihasználva pedig kapitulálására kényszeríthették őket!
- Mi van? - értetlenkedett Mattu. Kezdett megártani az egy napra jutó információ mennyiség. - Ez miért lényeges?
- Ennek a hajónak az adatbankjából erre lehetett következtetni! A teljes sereget lekapcsolták. És nem úgy, hogy menjenek a legközelebbi támaszpontra és ott álljanak le, nem! Azonnal! Ezért maradt ott a Turáni Átok is, ahol Hunimund megtalálta!
Mattu eltöprengett az új információ nyújtotta lehetőségeken…
- Mert ez nem egyedi példa! - folytatta Zotmund lassítás nélkül. - Kicsit szétnéztünk a feketepiacon és hirtelen megszaporodott a fegyver és a hajó kínálat! És mindegyik volt konföderációs! Néhány kreditért vagy pofonért egy-két kereskedő el is árulta, hogy csak véletlenül bukkantak a kikapcsolt hajókra az űrben. Az is erre utal, hogy minden a hajón maradt! Járművek, lövegek, tankok! Minden! Csak droidból százhúszezer volt rajta! Abból vagy kétezret otthon beolvasztottunk, de több nem kellett nekünk, így eladtuk őket ócskavasnak. Aztán a járművekből hasznosítottuk, ami kell, utána az is ment a piacra… Vagy három hónapig ezekkel voltunk elfoglalva. Aztán mikor “üresen” állt a hajó, akkor elgondolkoztunk, hogy mi legyen vele. Az első gondolatom az volt, hogy szétszedjük azt is alkatrésznek, de azért mégis csak egy porvidence-osztályú hajóról van szó! Úgyhogy összeszedtem a legjobb kódtörőinket, hogy indítsák újra a rendszereit. Hónapokig dolgoztak, de semmire sem jutottak.
Megérkeztek a Turáni Átok fedélzetére. Simán landoltak és a leereszkedő rámpán lesétáltak a fedélzetre. A hangárban olaj és festék szag terjengett, és zsúfolásig volt turáni vadászgépekkel. A nagyobbik teherhajó már landolt és éppen az állatokat terelték a szomszédos, karámoknak kijelölt helyiségekbe, hogy takarmányt adjanak nekik.
A hangár falainál szorgos turániak dolgoztak, hogy az egyhangú szürke fémet rétre emlékeztető zöldre fessék. Zotmund egy közeli folyosóhoz vezette vendégét, közben be nem állt a szája.

- Akkor jutott eszembe másodszor, hogy a flottával szétágyúztatom, aztán ami marad belőle, eladjuk. Bosszantó volt, hogy nem tudtunk semmit se kezdeni vele! Aztán inkább kerestem egy specialistát, aki jó egy hónap alatt, jó sok kreditért cserébe felülírta az egész rendszert. Így végül majdnem egy évbe telt, mire lett egy új hadihajónk!

- És a dreadnaughtok? - faggatta kíváncsian szélesen vigyorgó barátját Mattu.
- Jah! - szólt Zotmund, mintha megfeledkezett volna. - Azokat az eladott alkatrészek árából vettem néhány kalóztól. Ők mesélték, hogy hallottak másról is, aki talált ilyen szellem hajókat.
A folyosókon és lifteken felmentek a kilátóban berendezett lakosztályba. A hatalmas transzparacél panoráma ablakon túl látni lehetett az egész hajótestet, és a kísérő flotta hajóinak kecses alakját.
A liftajtó előtti erkélyről kétoldalt lépcső vezetett le a tágas terembe, ahol hatalmas terített asztal várta vendégeit.
- Megterítetettem még ideértünk - magyarázta Zotmund és letrappolt a lépcsőn az asztalhoz. - Ülj le és lakomázzunk!
Mattu csak a fejét csóválta a sok újdonság miatt. Helyet foglalt és végigpásztázta a különféle ízletesebbnél ízletesebbnek ígérkező ételeket.
- Akkor végre elárulnád, hogy mi ez az egész? Miféle portyázó kalózokra kell hat ekkora csatahajót küldeni?
Zotmund nem szerénykedett az étellel. Egyszerűen félre tolta maga elől a terítékét és az egyik sült hússal megrakott tálaló edényt húzta maga elé. Poharat sem koszolt, hogy italt öntsön bele, egyszerűen itta az üvegből.
- Ez egy másik történet - kezdett bele Zotmund a beszédbe és az evésbe egyszerre. - Még Ti a Korona felderítésére fordítottak minden energiát, itt meggyűltek a bajok a kalózokkal. Amúgy még nem is gratuláltam neked személyesen! Szép munka volt! - elismerő bólogatással rázta meg Mattu kezét. Őszinte gesztus volt a részéről, ezt tudták mindketten.
- Tehát a nemzetségek itt elkezdtek aggódni, hogy mi lesz velük, mert a kalózok megerősödtek, így egyedül nem képesek feltartóztatni őket. A főseregek pedig egyrészt le voltak foglalva, másrészt meggyengültek. Így hát a környező nemzetségfőkkel megbeszéltük, hogy egy kicsit szervezkedünk. Nyolc nemzettség összefogott és mivel én voltam a leggazdagabb és legerősebb, megválasztottak a vezetőjüknek. Így most a nemzetségfők felett, de a “központi” vezetés alatt állok…
- Összefogtatok? - lepődött meg Mattu és megállt a szája felé tartó sült hús a levegőben.
- Ühüm - nyelt le Zotmund egy nagy falatot. - Én intézem a magasabb ügyeket, de főleg én vezetem a megerősített hadat. Minden nemzettség ad hozzá harcosokat, de úgy, hogy maradjon nekik is elég. De ez csak én nemzetségi hadam. A többivel együtt sokkal erősebb a flottánk…
Mattu elgondolkozott hallottakon. Nem is volt olyan rossz ötlet ez a lépés. Ha nyolc-tíz nemzetséget egybefognának, egyszerűbb lenne védekezni és támadni is, ráadásul az ügyes-bajosabb ügyeket is könnyebb megoldani.
- Tehát ha jól értem… - foglalta össze Mattu a helyzetet. - A fiad talált egy csatahajót, aminek készleteiből vettél még kettőt, így te lettél a legnagyobb főúr, ezért megválasztottak vezetőnek…?
- Aha - helyeselt Zotmund. - Pont így történt. Ezért kell most újra háborúskodnom. 

Megosztás a facebookon