Amelyben a reggeli készülődést egy váratlan látogató zavarja meg.

Hideg szél süvített végig a pusztán. Ereje alaposan kikezdte a sebtében felállított tábort. Az itt is, ott is pislákoló tüzek vesztésre álltak az egész éjszakás harcukban a természet erőivel. A nyers fa, a tomboló szél, a hajnali ködszitálás annyira legyengítette őket, hogy már csak parázslani és néhány pillanatos fellángolásra voltak képesek.
Már napok óta ácsorogtak egyhelyben, az egy éjszakára tervezett táborban, ami meglátszott a sátrakon is. Ha esett, beáztak, ha fújt, ha hideg volt, nem tartotta a meleget. De nem baj, ezt is meg kell szokni! Nem lesz mindig palota a leendő harcosok feje felett.
Mattu kilépett a sátrából. Aránylag az övé bírta a legjobban a természet ádáz támadásait. A tapasztalat és a vezérség nyújtotta előnyök a javára váltak.
Kaftánját összehúzta magán a csontig hatoló szélben. Leheletét képező párafelhőket messzire repült, így nem tudott az arcára fagyni. Akaratlanul is azt kívánta, hogy lenne inkább egy tüzes asszony forró ölelésében, mint ezen a zord bolygón. A gondolatait sebesen szőtte tovább, akarattal kellett leállítania magát. Dideregve vonult inkább a minrasok felé.
A föld szerencsére fagyott volt, nem süllyedt bele a sárba. Majd ha kiolvad délelőtt, akkor lesz igazán kellemes mocsár itt! A távolban már kezdett is felkelni a nap, első vörös sugaraival megsimogatta az ébredező tájat. Ezzel még nem lett melegebb, de legalább az emberben felkelt egy kis reménység.
A minrasok felnyerítettek. Őket is bántotta a hideg. De nekik is meg kell szokniuk. Még egy párnapot itt töltenek, aztán elindulnak délre! - határozta el magában a mogur. Az állatok körül lépések zaja hallatszott. Újabb nyerítések, majd vad csámcsogás. A pirkadatban álmos fiúk hordták a takarmányt az állataik elé.
Mattu elégedetten bólogatott magának. Legalább ezt már megtanulták: első a minras! Ők nehezebben tudnak gondoskodni magukról. Főleg, ha egy karóhoz vannak kötve.
Útközben megállt egy sátor előtt. Tűnődött egy keveset, aztán belépett. Egyszerű volt belülről is: középen egy oszlop, ahhoz kötve a többi tartó fa, az egészet pedig betakarták, így sajátos kúp alakja lett. Berendezés semmi sem volt benne, még egy tűzhely sem. Az ezernyi lyukon besüvített a szél, az tartókon, sátoroldalon lecsapódott a harmat és a köd. Semmivel sem volt jobb itt bent, mint kint. Annyiban még rosszabb is volt, hogy az egyhangú falakon kívül semmit se lehetett látni. Se a csillagokat, se a holdat, se a természetet.
A középső oszlophoz kötözve Berserker ült. A szeme nyitva volt és egyenesen a belépő Mattura nézett.
- Hát ébren vagy! - jegyezte meg kelletlenül. A fiú nem felelte rá. Tudta, hogy nem nagyon érdekli a válasza.
Mattu odalépett hozzá és eloldozta.
- Kelj fel! - utasította, a rabszolgákkal használt beszédstílusában. - Mosakodj meg, meg biztos kell könnyítened is magadon!
Berserker Mattu legnagyobb elégedettségére szótlanul állt fel és indult ki a sátorból. Biztos kezdi megszokni a helyzetét.
Már szinte mindenki ébren volt a táborban. Reggeli teendőik után szaladgáltak. Minrast etetni, fát hozni a tűzre, edényeket előszedni, reggelit készíteni…
Berserker a vékony páncél alatti ruháját viselte, mégsem rezzent össze a reggeli hidegben. Megállt a sátor bejáratában és valamilyen formájú vizet kutatva tekintett körbe.
- Azt a fűzfánfütyülő, jégenkopogó rézangyalát annak a hétszínű szitán keresztül szűrt sistergő ménkűnek, hogy a fenében nem fagysz meg?! - bukott ki Mattuból a meglepettség Berserker természetellenes viselkedése láttán.
A fiú hetykén megvonta a vállát a kaftánjába csavart mogur előtt:
- A szülőbolygómon az év nagy részében ilyen idő van. Meg lehet szokni! - felelte és legnagyobb örömére meglátott egy vödröt egy sátor mellett. Szerencséjére még víz is volt benne. Letérdelt a fagyott földre és belemerítette a kezét a vízbe. A tetején vékony hártyában apró jég darabok úszkáltak, de ez nem zavarta. A tenyerét összezárta és az arcához emelt a vízből. Kortyolt egyet belőle, a maradékkal pedig megmosta az arcát. Aztán a szájából visszaköpte a vizet és az orrát a vízbe fújta. Lehajolt és a fejét belenyomva a vödörbe megrázta magát, kiemelte a fejét a vízből és felemelve a vödröt hosszasan ivott belőle.
Felfrissülve egyenesedett fel a földről. Mattu arcára volt írva a véleménye az előző pillanatok tevékenységéről. Nem tudta eldönteni, hogy kiadja magából, vagy csak ne higgye el, amit látott.
Berserker meglepett szemöldökemelésre egy fejcsóválással és valami saját nyelvű megjegyzésével válaszolt. A fiú nem firtatta tovább a kérdést, semmi köze sem volt hozzá.
Az égen váratlanul egy hajó hasított végig. Teherszállítónak tűnt, de sebes röpte ellenére is látszódtak a méretes lövegtornyok rajta. Süvöltő hangjára felnéztek a táborlakók és követték a hajó kecsesnek nem mondható útját a tábor mellé, egy leszállásra alkalmas terület felé.
- Ki a fene lehet az? - tűnődött el Mattu és megindult a hajó felé. Turáni volt, ezt azonnal látta rajta. De senkit se vártak ide és a kalandok is szüneteltek, tehát amiatt se kereshették a mogurt!
Mivel Bersernek semmi utasítást sem adott, így a fiú szótlanul követte fogva tartóját a hajó felé.
- Maradj velem! - utasította mogorván a mogur, mikor észrevette, hogy még mindig mellette van. - És ne próbálkozz semmivel se, mert meghalsz!
- Értettem! - felelte Berserker katonásan és egy lépés távolságból követte Mattut.
A tábor és a landolt hajó között félúton találkoztak a jövevényekkel. Turáni harcosok voltak, egy előkelő vezetésével. Tegezeik veszőkkel tömve himbálóztak az oldalukon, Kaftánjukon keresztben töltényöv húzódott, gránátokkal teletűzdelve.
- Zotmund! - kiáltott fel Mattu, amint megismerte a vendégek vezetőjét.
- Mattu! - szorította meg a felé nyújtott izmos kart Zotmund. - Örülök, hogy látlak! Ezer éve nem találkoztunk…
Egy félszeg mosoly jelent meg a munkában mindig zord Mattu arcán.
- Igen, régen kalandoztunk együtt! Elmúltak azok az idők, amikor kalózokra vadásztunk, vagy zsákmányra…
Zotmund helyeselve bólogatott. Ő is felidézte a régi szép emlékeket.
- Megöregedtünk azóta - ismerte be kelletlenül. - Már van fontosabb dolgunk is, mint háborúskodni állandóan… te a seregeket vezeted, én a nemzetségem…
- Hát igen. Nagyobb lett a felelősség… De mi járatban vagy erre? Miben segíthetek? Gyere! A sátramban beszélhetünk!
- Arra sajnos nincs időm! - szabadkozott Zotmund és nem is indult meg a tábor felé. - Kalózok fosztogatnak megint, és épp erre jártam, aztán gondoltam a régi idők emlékére meghívlak egy kis közös csetepatéra…
Mattu meghőkölt a különös kéréstél. Igaz, hogy egykor jóbarátok voltak, de már vagy húsz éve alig találkoztak. Mattu a sereget választotta, Zotmund a politikát. Az útjaik szétváltak és csak a fontos nemzetgyűléseken találkoztak. Akkor azonban jól berúgtak és elnosztalgiáztak a régi, közös kalandokon.
- Hozhatod a srácokat is egy kis lőgyakorlatra, nem lesz bajuk - próbálta győzködni Mattut, hátha így jobban kötélnek áll.
- Elégetettem velük a fegyvereiket - vágta rá habozás nélkül Mattu, de közben azért fontolgatta a kérést. Végül egyenes neki szegezte a gondolatait. - Most csak úgy nosztalgiázni támadt kedved, vagy mi?
Zotmund felnevetett és megveregette barátja vállát.
- Látom te átlátsz rajtam! - vigyorgott továbbra is! - Hajni mondta, hogy vigyelek el magammal. Szerinte még valami bajom esne, mert húsz éve nem voltam rendes harcban. És ő örülne, ha velem jönnél, hogy vigyázz rám!
Erre már Mattunak is nevetnie kellett.
- Te! Csak nem nehezen bánsz az asszonnyal?
- Áh, ne is mond! Néha visszasírom a kalandozásokat és a kalózokat. Őket legalább lelőhettem, ha rosszat mondtak, vagy nem tették, amit parancsoltam nekik…
- A foglyokat elviszitek majd a piacra? - váltott témát gyorsan Mattu, kényes helyzet volt ez két ilyen derék, vitéz férfinak.
- Igen, miért? - felelte tömören Zotmund, nem értette Mattu kérdését.
- El kéne vinni ezt a madárkát eladni… - mutatott a mögötte álldogáló Berserkerre, aki egy szót sem értett az egész turáni nyelven zajló beszélgetésből. A mutogatásból azonban rájött, hogy róla van szó.
- Miért, ki ez? - nézte meg alaposabban is Zotmund a fiút.
- Valami idegen, nem jegyeztem meg honnan való. Lezuhant ide, miközben vadászgatott valami csempészekre. Nekünk meg jobb dolgunk is van, mint őt felügyelni - magyarázta készségesen Mattu.
- Vadász? - ízlelgette meg a szót Zotmund. - Nekem kellene egy ilyen rabszolga…
- Áh, hagyd, a végén még megölne álmodban! - igyekezett lebeszélni a vásárról. - Sózd rá valakire, aztán vedd le a neked járó részt belőle, a többit meg hozd majd vissza…
- Nekem egy pont ilyen kell most, nem számít, milyen vad… - ellenkezett Zotmund és alaposan végigmérte Berserker izmos alkatát. Látszott rajta, hogy alapos kiképzésen esett át. - Adok érte tíz minrast.
- Húszat! - vágta rá kertelés nélkül Mattu.
- Tizenkettő!
- Tizennyolc!
- Tizenöt!
- Rendben, de a legjobbak legyenek! Öt gyors csatába valót, öt erős, málhásat és öt kiváló, mutogatni valót! - belecsapott Zotmund tenyerébe és az üzlet megkötött. - Viheted, de mi a fenének neked egy ilyen?
- Valami eszi az állataimat és másokét is. Kiküldtem néhány vadászt, hogy kapja el. Fogtak azok mindent, de az állatok ugyanúgy hulltak. Most meg már ott tartunk, hogy a rabszolgák nem mernek kimenni a vadászokkal, hogy vigyék a felszerelést, mert félnek a szörnytől. Ha ez így folytatódik, akkor dolgozni se fognak. Ez csak nem csinálja össze magát, ha egy kis veszélybe kell menni. És nem kár, ha meghal, csak tizenöt mintasomba kerül… Amikor az a dög már legalább tízszer ennyit felfalt a plájunkról!
- Erre talán jó lesz, de vigyázz vele!
- Hunimund! - szólt hátra az egyik harcosának. - Hozz egy rabszolga bilincset! Vigyázok, nem vagyok kezdő! Akkor jössz a kalózok ellen?
- Hát nem is tudom.. - kérette magát Mattu, pedig volt kedve menni.
- A zsákmányon természetesen megosztozunk…
- Amúgy meg mi ez a nagy kedv húsz év után a háborúskodáshoz? - habozott Mattu, ment is volna, maradnia is kellett.
- Az úton elmesélem - titokzatoskodott Zotmund és mellé megvillantott egy hamis mosolyt. Közben Hunimund visszatért egy rabszolga bilinccsel, amit Berserker nyakába akasztott.
Mattu végignézte amint a foglyát feltuszkolják a hajóra, majd elkiáltotta magát:
- Táborbontás! Hajózunk egyet… - cinkosan Zotmundra vigyorgott.

Megosztás a facebookon