Melyben Kunimunda felkészült az új életére

A Kalamona első sugarai sem bukkantak elő, sejtelmes félhomályba burkolózott a környező világ. A ház körül álló fákon legalább egy tucat madár csiripelt, hangjukról könnyedén felismerte őket.
A keleti teraszon üldögélt egy kényelmes gömbfotelben. Lábait felhúzta és egy meleg pléddel betakarta magát. Kissé didergett a hajnali hidegben, a kezében gőzölgő forró tea sem tudta igazán felmelegíteni.
Teljesen egyedül volt.
Még lett volna egy kis ideje a kelésig, de már órák óta virrasztott. Alig aludt valamit, akkor is rémálmok gyötörték.
Újra ott volt abban az erdőben, egyedül, bekerítve. Álmában pedig Berserker sem ért oda időben…
Mondta, hogy lesznek rossz álmai, egyéb érzelmi kilengései… Szerencsére semmi olyan, amivel ne tudna megbirkózni.
Sokat segített volna, ha nincs egyedül, főleg a családja hiányzott.
Miután visszatértek a szürkéktől, csúnyán összeveszett az apjával. Először csak egy kis lehordást szánt neki, amiért nem volt hajlandó mentőcsapatot küldeni érte. Nem lett volna olyan véresen komoly, nagyjából megértette, hogy miért tette. Megértette, csak éppen el nem fogadta.
Hogy képes egy apa idegenek ezreit választani a lánya helyett?
Veszekedett volna, haragudott volna rá egy darabig, nem szólt volna hozzá napokig, aztán megenyhült volna úgy is.
Csakhogy jött a jéghegy csúcsa.
Zotmund testőrrabszolgává léptette elő Berserkert. Ez akár jó is lehetett volna, a fiú így gyakorlatilag szabadként élhet, bizonyos korlátozásokkal és köteles urát megvédeni.
De attól még rabszolga maradt, így pedig esélyük nem lehetett a közös jövőre.
Ordítozott az apjával. A fejéhez vágta, hogy a lánya egy nyomorult rabszolgát sem ér, arról nem is beszélve, hogy miért nem valami méltóságot küldött érte?
Csúnya veszekedés lett a vége, aztán faképnél hagyta.
Azóta az eldugott kis labortelkén él, próbálja Berserker állatait megmenteni és egy gazdag uradalmat kiépíteni. Közben persze várja azt az ostoba kölyköt, hogy visszatérjen az apjától.
Megmasszírozta kiszakadni akaró jobb vállát. Felszisszent az érintés okozta fájdalomtól is. Mivel aludni nem tudott és még egyszer nem akart hasonló helyzetbe kerülni, ezért elkezdett egy komolyabb felkészítő edzést. Még sötétben indult el futni a tanyája körüli mezőkön, erdőkön. A Westar M-5 kommandós karabélyt vitte magával, amit persze esze ágában sem volt bevallani Berserkernek. Hiába könnyítettek rajta, így is nyomott vagy két kilót, alakja elég ormótlan volt, a karjait alaposan megterhelte a kilométerek alatt. A lövésekről nem is beszélve. Talán százat is el szokott lőni reggelente, ami a visszarúgás csökkentés ellenére is lezsibbasztotta a vállait.
Kimerülten, az ájulás határán érkezett vissza ma reggel is a szállására. A házba a keleti szárnyon elhelyezett teraszajtón át ment be. Átvágott a növényekkel zsúfolt üvegház-előtéren, majd a dzsungelnek tűnő növényzeten túl, a közösségi teremben ledobta a karabélyt, lerúgta a bakancsát és vetkőzni kezdett. Pár lépéssel a hálójába ért, addigra már teljesen meztelen volt. Karcsú testén izmok feszültek, amelyen a hajnali hideg ellenére is kövér izzadság cseppek vonultak egyre lentebb.
A hálószobájából jobbra nyílt a fürdője, ahol jéghideg vízben lemosta a kimerítő edzést magáról. Sokáig áztatta a testét a hidegben, izmai kezdtek görcsbe állni a remegéstől. Olyan kimerült volt, hogy már erre az egyszerű feladatra is alig voltak képesek.
Helyi, illatos növényből készített szappant használt. A korábban idegennek szagot teljesen megszokta és megszerette, elképzelni sem tudott mást. Alaposan bekente a bőrét, pedig szinte felesleges volt. Az egész napot büdös jószágok között tölti majd, és az egyetlen férfi, aki figyelmére vágyik, vagy ezer kilométerre van…
Hirtelen ugrott fel és határozottan, még mindig meztelenül kicsattogott a konyhába. A pulton, különböző tárolókban szárított és aszalt gyümölcsök sorakoztak. Találomra mindegyikből pakolt egy jó adagot egy tányérra, készített magának egy adag gőzölgő teát és kiült a keletre néző teraszra, várni Kalamóna ébredését.
Bebugyolálta magát egy puha plédbe, elmajszolta a reggelijét, majd a forró teát kortyolgatva merengett maga elé.
A csillag első sugarai megérintették a fákat, a füvet, a földet és gomolygó párát eresztettek. Újabb madarak kapcsolódtak a már megkezdett kórusba. A meleg cirógatni kezdte, hamarosan érezhetően szökellni kezdett a hőmérséklet.
Lomhán vánszorgott elő éji rejtekéből Kalamóna. Vörös korongja égette a szemet, nem is lehetett sokáig nézi.
Gyönyörködött még egy kicsit a reggelben, majd felugrott a fotelből, ledobta a plédet magáról és visszament a házba.
Percek alatt öltözött fel és látott hozzá az aznapi munkájához.
Először a ház mögötti istállókhoz ment. Az állatok szelektálása sikeresen megkezdődött, amivel persze újabb problémák adódtak. A csoportoknak eltérő kezelés kellett, amihez pedig több istálló… Ezt úgy-ahogy meg is oldották: nem különítették el csak a legkisebb csoportot. Ők voltak azok az állatok, akikkel genetikailag minden rendben volt, csak a nem megfelelő körülmények között éltek. A kezelésük is jól haladt, a speciális tápanyagoknak hála megerősödtek, a fokozatosan erősödő fényű lámpáktól kezdték a napfényt is megszokni. A szociális változásokba még nem mert belekezdeni. Egy állat, aki egész életében egy szűk barlangban élt, vajon mit fog kezdeni a bolygót uraló pusztákon?
Az előre bekalkulált problémák mellett ott voltak a nem vártak is. A hűvös és nedves klímán egészen más élősködők éltek, mint itt kint. Egy tucat állatot elveszítettek, mert egyszerűen kiszáradt a bőrük, elfertőződtek a sebeik, vagy túl hevesen reagáltak a rovarcsípésekre.
Az ilyen esetek miatt mindennap megkörnyékezte a gondolat, hogy talán túl optimista becslés volt az az egy éves kilátás…

Megosztás a facebookon