Melyben a Turáni Véderő próbál felkészülni a következő támadásra...

A hatalmas csarnok tetejét és oldalait is zörgetve rázta a szél. A magassága három emelet lehetett szélessége és hossza a homályba veszett. Padlót nem készítettek bele, napfénytől elzártan megsatnyult fű takarta az aljzatot. A rezgő falak szinte teljesen elnyomták az álcázó generátorok hangját, zúgásukra figyelni kellett, ha valaki meg akarta hallani.
A könnyűszerkezetes épület óriási gyomrában a galaxis minden tájáról összegyűjtött harcjárművek sorakoztak. Többségében Szeparatista gyártmányok, de felbukkant pár köztársasági és néhány ismeretlen is.
AAT. NR-N99. OG-9. IG-227. MTT.
MTT – csóválta a fejét Berserker a szedett-vedett társaság láttán. – Az mégis minek?
Zotmund és Hunimund a háta mögött állva figyelte a mustráját, odakint Ratold a felszíni erők parancsnoka mérgelődött. Neki egyáltalán nem tetszett a szemléjük.
A szürkék meglepetésszerű támadása és még meglepőbb kezdeti sikerei után végre Zotmund is felfogta, hogy a turáni haderő alkalmatlan mindenféle háború vívására. Turánitól szokatlan módon olyantól kért segítséget, aki a bolygón a legtöbbet értett a kérdéshez.
- Nos? – érdeklődött Zotmund. – Vélemény?
Berserker szembe fordult a hozzá képest alacsony törzsfővel. A mögötte nyíló széles bejáraton vakító fény szűrődött be és csak Ratold alakján tört meg.
- Mi a kérdés? – harmadik napja járták az összelopott fegyverek raktárait, nagyjából képbe került a turáni erők siralmas állapotáról.
- Ebből kellene összehozni egy erőteljes felszíni, védelmi erőt – sürgette Zotmund és türelmetlenül várta a fiatal férfi válaszát.
Pont ettől félt Berserker.
- Adjátok el az egészet és vegyetek normális fegyvereket – összegezte a háromnapos szemle eredményét. A szembesütő fény ellenére is látta elképedni a gazdáját.
- Látod? Én megmondtam! – rontott be ordítozva Ratold, kicsit sem próbálva titkolni a hallgatózását. – Ez a kölyök nem ért semmihez! Azok a rohadék szürkék hátba támadtak minket, de többet nem fordul elő! Napok alatt őket is felszámoltuk, mással is elbírunk!
- Egy közepes szervezettségű kalózbandával sem bírnátok el a felszínen – vetette elé Berserker.
- Mit merészelsz, anyaszomorító! – Ratold egy pillanat alatt vörösödött el és az övébe tűzött díszes tőrt kezdte előrángatni, hogy „igazságot” tegyen. Berserker annyira már ismerte a turániakat, hogy tudja szándékosan húzza az időt a fegyverrántással, hogy valaki leállítsa. Valószínűleg tisztában van a kettőjük közötti képességkülönbséggel is.
- Egyetlen oka van a sikereiteknek, az erős flotta és vadászkíséret, meg a meglepetés – locsolta tovább az olajat a tűzre. – A felszínen, egy-egy ellen esélyetek sem lenne semmilyen ellenféllel!
Zotmund hallgatott és Rátold is a tokjában hagyta a fegyverét.
- Minrasokkal és plazmaíjakkal mi a fenét csináltok egy tüzérségi tűzben? Hogy keltek át egy aknamezőn? Hogyan törtök át egy erődített védelmen?
- Ezért szereztük be ezeket! – hevesen mutogatott körbe Ratold. – Nehézfegyverzetet és szállítójárműveket.
- Igen, vagy háromszáz félét! – ellenkezett tovább. – Honnan szereztek bele alkatrészt, fegyvereket? Hogyan pótoljátok őket? Jobban jártok, ha az egészet eladjátok és az árából megveszitek a legolcsóbb járműparkot, amit kapni. Az legalább egységes és elég egy helyről utánpótlást szerezni hozzá! De az igazi a saját gyártás lenne…
- Az rohadt sokba kerülne… - jegyezte meg Zotmund és elindult kifelé, a többiek követték.
Perzselő forróság, szikrázó napfény fogadta őket odakint. A zöldre festett lemezekből összetákolt ideiglenes hangár egy erdő mellett állt, annak egy részének álcázva. Az őrségét csupán pártucat harcos adta, plazmaíjakkal, minrasokkal.
- El kell dönteni, hogy mi a sereg célja… Mutogatni a csilivili ezerféle fegyvert, parádézni vele, vagy hatékonyan megvédeni a bolygót.
Az utolsó fáknál kötötték ki és szerszámozták le a minrasokat, a béklyóik hagyták őket a közelben legelészni. A három minras mellett állt az árnyékban egy BARC-robogó is.
Berserker továbbra sem volt hajlandó egy olyan dögre sem felülni, szerencséjére a turáni szokásjog is csak kiemelkedő esetben engedélyezte rabszolgának. Zotmund mellett ugyan kapott volna engedélyt, de ő jobban örült a robogónak.
- Természetesen a népünk és a bolygó védelme a legfontosabb – válaszolta meg a kérdést, közben elérték az állataikat.
- Ahhoz pedig kell egy normális hadsereg – felpattant a járgányára és térdére könyökölve várta, még a többiek visszarakják a nyerget a minrasokra.
- Szedd össze pontról pontra, hogy mire van szükségünk – utasította Zotmund.
- Mi van? – csattant rajta Ratold haragja. – Ezzel a rabszolga kölyökkel akarod megterveztetni a felszíni erőinket?
- Ratold… - próbálta csendesíteni.
- Egyáltalán minek változtatni rajta? Van fogalmad mennyi erőt öltünk bele, hogy ezt összehozzuk?
- Pontosan tudom mennyit! – dörrent rá Zotmund.
- Kár volt sokat áldozni rá – gúnyolódott maga elé Berserker.
- Egy mocskos rabszolga miatt akarod felrúgni az ősi rendünket?
- Már azzal felrúgtuk, hogy letelepedtünk!
- Rossz emberekre hallgatsz és ennek rossz vége lesz Zotmund! – Ratold dühösen fejezte be a nyergelést, felpattant a minrasra és elvágtatott.
Hosszasan bámult utána, arcára kirajzolódtak keserű érzelmei. Sok csatát vállalt a nyakába, amikor népe túlélése érdekében a letelepedést választotta. Alapjaiban kellett újraírnia az életüket.
- Legközelebb fogd vissza magad! – dörrent rá inkább Berserkerre. – Még mindig rabszolga vagy!
Felpattant ő is a nyeregbe és a távolban porzó Ratold után iramodott.

Megosztás a facebookon