Melyben a kutatás lassan a végéhez közeledik...

A következő órában átrágta magát a szerzett információkon. A szürkék szervezetlenek voltak egy valódi inváziós hadsereghez, nem volt se normális fegyverük, se felszerelésük. Még csak járműveik sem! Vadászokról, hadihajókról nem is beszélve… Egy peremvidéki kalózbanda, valami önjelölt hadúr militari csapata szintjén lehettek. Ostoba, talán fanatikus hülyékkel tele, akik egy kézbenyomott fegyvertől már katonának hitték magukat… Ilyen csapathoz képest túl sokan voltak. Falvakat égettek fel, százas csoportokban haladtak és elég kárt okoztak, hogy az éjszakai a turáni védelem is a káosz szélére kerüljön…
A bőrük szürke volt, éjjel aktívan mozogtak, nappal pihentek…
Kézenfekvőnek, mégis rémisztőnek tűnt a magyarázat.
Délre elérte a turáni szállások határát.
Nem jelölte semmi, se egy oszlop, se egy kő, se egy kerítés. Egyszerűen csak ott volt. Nem is igazán határ volt, hiszen a turániak igényt tartottak az egész bolygóra. Mindössze ott ért véget az a terület, amire egyelőre szükségük volt. Jövőre pár kilométerrel odébb lesz, aztán megint, aztán megint. Még végül vagy száz év múlva az egész bolygót benépesítik…
Ezen túl bárhol lehetett Kunimunda, bármerre elindulhatott, bármerre járhatott.
Egy gyenge pillanatig bízott Berserker a lehetőségben, hogy valahol kint kóborol és még csak fogalma sincs az otthona megtámadásáról. Békésen gyűjtögeti az újabb rovarokat és növényeket, miközben az apja és a bátyja az otthonukért harcol…
Túlságosan naiv elképzelés volt…
Még együtt járták ezeket a területeket, Kunimunda nem követett semmilyen rendszert. Egyszerűen arra mentek, amerre kedve volt. Néha visszamentek ugyanarra a helyre, néha nem… Egyszer keletre indultak, egyszer délre… Kiszámíthatatlanul, ösztönösen.
Arra indult, ahol közösen nem jártak. Hátha ezúttal új területeket akart felfedezni és nem a régieket ellenőrizni. A biztonság kedvéért azért a maradék felderítődroidjait kilőtte az ellenkező irányba, hátha találnak valamit…
A léptein gyorsított, megerőltette magát, mivel szűkös ideje tovább fogyott. Futás közben nyelt el egy energiakapszulát, tápanyagokkal és stimulációs szerekkel tömve magát.
Egy órával és negyven kilométerrel később újra jelzett az előtte haladó szonda. Ezúttal nem ellenséget, így lassítás nélkül érte el a megjelölt helyett.
Egy nagyobb erdőfolt közepén járhatott, a sűrű aljnövényzetbe vadcsapásokat vágtak az őshonos állatok. Az egyik ilyen ösvényen találta meg Arodot. Már ami maradt belőle.
A szerencsétlen állat kapott pár plazmát, mire összerogyott, a sebei felett máris ezrével köröztek a dögevő rovarok, pedig még egy napja sem pusztulhatott el…
Berserker a páncélja érzékelőivel átvilágította a tetemet, de nem talált robbanószerkezetet, így biztonságosan átkutathatta a nyeregtáskákat.
Előtte már valaki elvégezte a nemes feladatot, erre utalt a szanaszét szórt felszerelés darabok, kézi műszerek, ruhák…
Semmi értékes, semmi használható.
A nyeregről több táskát is leakasztottak. Se az elsősegélydoboz, se az élelmiszerzsák, se a plazmaíj-tegezek nem voltak rajta.
Berserker végre megengedhetett magának egy kis megkönnyebbülést. Mikor Arod elindult, Kunimunda még jól volt!
És nem ült rajta…
Benyúlt a tetem hátára szíjazott nyereg alá és az ujjai keményre markoltak…
Egy adat táblát húzott ki a rejtekhelyről.
Bekapcsolta és egy turáni rovásírással közölt szöveget olvasott.
Nehezen betűzte ki a szavakat, a nyelvet is alig ismerte, az írást is. A második szótól könnyebben ment, akkor jött rá, hogy számokat írtak le betűvel.
Elmosolyodott.
- Okos kislány… - suttogta magának. Koordináták voltak. Bármit is jelöltek, köze van Kunimundához!
A koordinátákat felolvasta a droidnak és elküldte a pont megkeresésére.
Egy pillanatra megállt Arod teteme felett. Tegyen alá egy aknát, vagy ne?
Valószínűleg már csak turániak fognak erre járni, a szürkék inváziója órákon belül véget érhet…
Elindult a szonda után.
Az erdőben lassabban haladt, de így is megtett vagy húsz kilométert, mire egy sziklafal alól kifutó forrásnál megállt a droid.
A szikla alatt a víz kimélyített magának egy kis tavat, majd sebesen, sekélyen tovább szaladt az erdő fái és sziklái között. A nedvesség miatt mindent mohák, zuzmók és páfrányok leptek be.
Körbepillantott. Kavics, lágyszárú növények, fák… semmi ideális rejtekhely. A patak északra futott, távolodva a turáni területektől… Menekülőként jó ötlet lenne követni a vízfolyást: elrejtheti a szagát az üldözőktől, mindig lenne friss vize, előbb-utóbb nagyobb folyókhoz érne, ami mellett biztosan vannak települések. Kivéve itt, hiszen itt épp az ellenkező irányban vannak…
Dühödten belerúgott egy kavicsba, ami átrepült a kicsiny patakon és a túloldalt nekivágódott egy fának.
Ha egy normális hadműveleti területen lenne, pontosan ismerné a bolygó felszínét és tudná azt, amit Kunimunda is! Lehet, hogy a patak egy olyan folyóba ömlik, ami visszakanyarodik a turáni területre, vagy átvisz egy másikra!
Valamiért ide irányította Kunimunda és annak oka volt!
Újra végignézte a forrást és környékét. Nagy szikla, kis tó, kis patak, fák, növények…
Belegázolt a vízbe, egyenesen a kis tóba. Mélyebb volt, mint hitte, majdnem térdig ért... A páncéljának nem okozott gondot, az űrt is kibírta, egy kis víz semmi neki.
Végignézte a nagyobb kövekből, sziklákból álló tópartot. Az egyik kő alatt meglátott egy vákuumcsomagolót.
Közelebb ment hozzá és átvilágította a köveket és magát a zsákot is. Itt sem talált robbanószert. Kihúzta a csomagot.
Kunimunda szépen díszített íj- és nyíltegeze volt benne, valamint egy másik, feltehetően sugárvető hordtáskája, illetve egy kiesett plazmavessző.
- Okos kislány… - suttogta újra magának. Egyszer felhívta a figyelmét, hogy a plazmaíj ugyan elegáns fegyver, de nyílt terepre, vagy minrashátra való. Egy erdőben, vagy beépített területen nincs hely használni… Akkor persze leordította a fejét, de úgy tűnik megfogadta a tanácsát és hozott magával valami használhatót fegyvert is.
A zsákban semmi más nem volt. Ledobta a földre és lerogyott mellé. Bízott egy üzenetben, újabb koordinátában, vagy bármi jelben.
A tekintete újra a csomagra futott, a szeme megakadt a magányos vesszőn. A tegezből nem eshetett ki, hisz az egy minrasvágtát kibír!
Összekapta a csomagot, felpattant a helyéről és visszalépett a vízbe.
A zsákot elhelyezte, ahogy találta és a magányos vessző hegye folyásirányba mutatott…
Bevágta a vízbe a fegyvereket és rohanni kezdett a patakban.
- Kunimunda, jövök! – pár gombnyomással az összes szondát maga elé parancsolta.
Húsz perccel később már mind a hat droidja Kunimundát kereste, Berserker pedig teljes erejéből rohant hol a patakban, hol mellette, a biztosabb út függvényében.
A lányra az erdő mélyén bukkantak rá, alig harminc kilométerre.
- Oh ne… - Berserker nem fojtotta el a feltörő szitkokat, amikor a felderítők jelezték a lány körül csoportosuló szürke századot…

Megosztás a facebookon