Melyben az ünneprontó idegenek felfedik valódi arcukat

A lépések egyre közeledtek, majd hirtelen egy láb dobbant közvetlenül mellé.
A szívverése felgyorsult, dübörgött, majd’ kiugrott a helyéről, közben őszintén remélte, hogy a másik nem hallja valójában.
Várt egy pillanatot, de az idegen nem lépett tovább.
Vagy mocskos nagy peche van és csak véletlenül állt meg felette, vagy pontosan tudja, hogy ott van.
Várt egy tucat szívdobbanásnyi időt, ami jelen helyzetében nagyjából két másodperc lehetett.
Kinyitotta a szemét.
„Az üt először, aki igazán nagyot üt. És először” - idézte fel az egyik humoros kiképzője szavait.
Egy pillantással felmérte a helyzetét.
Az idegen humanoid volt, az emberektől kicsit alacsonyabb, görnyedt tartású egyed. Karjaiban otromba lőfegyvert tartott és előre, a tábor felé nézett.
Nem várt tovább a cselekvésre.
Fektében lendítette a lábát és teljes erejével belerúgott az idegenbe. Tömegre is kisebb volt egy embertől, így az erőteljes rúgástól hatalmasat esett és nyekkenve, hörögve terült el a földön. Addigra Berserker már talpon volt és az elektroösztökét átdöfte a testén. Könnyedén átszaladt a gyomrán, vagy ami azon a helyen volt és vagy tízcentire a talajba is belefúródott. Szerencsére nem viseltek páncélt.
A lény fájdalmasan felvisított, amire biztosan felfigyeltek a többiek és remélhetőleg a részegen alvó turániak is.
Üvöltve kapott a sebéhez az idegen, rámarkolt a testéből kiálló rúdra, a fegyvere mellette hevert, alig kartávolságra.
Berserker lépett felé egyet, de közben már hajolt is le, felkapta a kezébe, felszökkelt a levegőbe és az ugrást befejezte egy bukfenccel. Átfordult és már talpon is volt, egy lépéssel később pedig eltűnt egy szélesebb fa mögött.
Vetett egy pillantást a fegyverre. Általános karabély formája volt, elülső és hátsó markolattal, elsütőszerkezettel, semmi komoly technikával, csupán egy váltókapcsolóval, ami reményei szerint a biztosító volt. Legfelül állt. Lehetett éppenséggel tűzkész állapotban is... A biztonság kedvéért középre fordította és balra kifordult a fa mögül.
Ösztönösen szorította a vállához a tusát és emelte célzásra a fegyvert.
Előtte és balra, a haldoklótól kissé lemaradva legalább öt árnyat látott még a sötétben. Lefagyva álltak a hirtelen jött támadástól. Nagyjából öt másodperc telhetett el azóta, hogy kinyitott a szemét és felrúgta az idegent.
A hozzá legközelebbi felé irányította a fegyver csövét és meghúzta az elsütő-billentyűt. Nagyot dörrent, nagyot rúgott vissza, és legalább három plazma sugarat köpött az árny felé, három kis valamit meg jobbra ki, a válla felett. Legalább egy eltalálta, még biztosan látta összecsuklani mielőtt beugrott a fedezéke mögé.
Egy szívdobbanásnyi időre a kilőtt kisvalamik felé pillantott, de a sötét aljnövényzetben nem látott semmit.
Egy bukfenccel kitört a fa mögül és pár lépéssel a következő mögé vetette be magát. Aztán az erdő megtelt a süvöltő plazma jellegzetes és megnyugtató hangjával és szagával.
Leszedett még egy idegent és átment egy újabb fa mögé, mire végre a csatazajba belerobbantak a plazmaíjak ősi pendülései. Mindössze négyszer csendültek fel, aztán csend lett.
Berserker elismerően bólintott magának. Lehet, hogy totálrészegen feküdtek le, de lőni azt jól tudnak.
A csendet éktelen káromkodás, átok és szitok áradat törte meg.
Már nem törődött velük, kezdte megszokni őket... A fegyver sokkal jobban érdekelte.
Visszakapcsolta legfelső állásba a kapcsolót és lőtt egyet a levegőbe. A plazma ezúttal is kisüvített, ahogy az oldalra kiköpött valami is, de már számított rá, így szabad kezével elkapta.
Fémből készült és égette a tenyerét. Kis fémkapszula volt, henger alakú, egyik végén szétolvadt fejjel...
Fegyverzet technikai órán tanult ilyen ősi típusú fegyverekről. Több évezreddel, de talán tízezer évekkel korábban használták őket, vagy elmaradottabb civilizációk. Ha nem tudják biztosítani a gáztartály és a gyújtószerkezet pontos lezárását és kapcsolatát, akkor a tibanna gázt kis tartályokba töltve adagolják a fegyverbe, így egyszerre biztosan csak egy lövésnyi gáz kerül a gyújtószerkezetbe, ami ott ionizálódva plazmává alakul. A lövés után meg egyszerűen kidobódik a puskából.
- Az Öregisten Minrasa tossza meg ezeket! - ordította az egyik turáni, a hangja alapján valószínűleg Tormás. - Mik voltak ezek, kalózok?
- Nem láttunk a közelben hajót... - felelte rá valaki.
Berserker visszaindult a táborba, de az első lépésére féltucat plazmaíj szegeződött rá.
- Nyugi, csak én vagyok! - felelte turániul, de a biztonság kedvéért megállt és középen, a súlypontjánál markolta meg a fegyvert.
- A flotta csak észrevette volna őket... - jegyezte meg hátulról, már az éjszaka sötétjéből valaki. A rajtaütés miatt láthatóan igyekeztek az egész tábort biztosítani egy újabb támadással szemben.
- Jah, kivéve ha valamelyik hülye nerf elnézte a kapott adatokat és üstökösnek hitt egy hadihajót! - Jenej hangjából kisütött a flotta és a felszíni erők ősi rivalizálása.
- A kommlink süket... - ugrott egy középkorú turáni az egyik hullát átkutató Tormás mellé.
- Zavarják az adásunkat? - kapta fel rémülten az öreg a fejét. Ha tényleg így van, az egyet jelentene az invázióval...
- Nem! - vágta rá azonnal a másik. - Központilag tiltottak le minden kommunikációs forgalmat...
- Mi az Öregisten folyik itt? - háborgott tovább Tormás és pár trágár szóval megtoldotta a kérdését.
Valami nagy baj volt, ha korlátoztak minden kommunikációt a katonai csatornákat leszámítva.
A turániak zavartan forgolódtak körbe az erdőben. Talán egy egész hadsereg van körülöttük?
- Jól van! – jelentette ki határozottan Tormás és egyszerre mindenki rá figyelt. – Kicsi az esélye, hogy egy gyakorlat és egy ismeretlen rajtaütés egyszerre legyen.
A sötét ellenére is látta Berserker az arcokon csillanó feszült figyelmet. Mind sejtették, mind ugyanazt gondolták.
- Úgy néz ki megtámadtak minket… - pánikot, rémületet várt, ehelyett csendes, nyugodt beletörődést kapott. – Ezek akkor valami felderítők lehettek, a nagyobb alakulat valahol messzebb lehet… Azonnal jelentenünk kell és jelentkezni a helyőrségünknél. Mozgás!
A turániak szétszaladtak és tették a dolgukat. Jól meghatározott utasításaik voltak ilyen helyzetre, a védelmüket  jól megszervezték.
Külső támadás esetén az ilyen külső szállásokon lévő harcosoknak haladéktalanul meg kell jelenni a nagyobb településeken. Az út során lehetőleg kerülniük kell a harcérintkezést és a lehető legtöbb információt gyűjteni az ellenségről. A kijelölt szálláson pedig megkapják az alakulatuknak megfelelő harceszközöket, akár vadászgépet, akár felszíni járművet és kezdődhet felfejlődés a válaszcsapáshoz…
Legalábbis erre következtetett a turániak reakciójából Berserker.
Valahonnan előkerült egy közepes méretű szállító sikló, arra feldobálták a saját felszerelésüket, a lelőtt idegeneket a fegyvereikkel, aztán felszálltak maguk is és már süvítettek is a főváros felé. A környék közvetlen Zotmund uradalma volt, így egyértelmű, hogy hozzá kellett sietni.
Berserker rabszolgaként a raktérben kapott helyet, de még így is szerencséje volt. Ott is hagyhatták volna, hogy vigyázzon a csordára. Nem is értette miért hagyták ott az állatokat? A védelmi protokoll része lenne, hogy az ellenség foglalkozzon a zsákmánnyal? Vagy csak egyszerűen figyelmetlenségből, véletlenül maradtak ott?
Neki nem ezzel kellett törődnie. Igazából semmivel sem kellett volna, de egyre csak a nagy lehetőség járt a fejében!
Ha tényleg megtámadták a bolygót, akkor végre bemutathatja a harci képességeit, ami után felszabadíthatják és hozzá láthat a küldetése teljesítéséhez…
Csupán valahogy meg kell győznie a gazdáit, hogy adjanak fegyvert neki és küldjék ki a frontra. Vagy bíznia az ellenség erejében, hogy rá tud törni a fővárosra és akkor a kétségbeesett védekezés során bizonyíthat…

Megosztás a facebookon