Melyben a turáni szabadok önfeledten ünneplik az életet

A lángok lobogó táncot jártak, pattogva ölelték körül a karvastagságú ágakat. Bár az éjszaka langyos volt, jólesett tűz látványa, noha melegére szükség nem volt.
Nem messze tőle, még világosságának övében egy faasztal körül ült a tucatnyi turáni közember, akik ünnepelték az életet. Az asztal roskadozott a különböző italoktól, pedig már alaposan pusztítottak belőle. A hangulat tetőfokán énekelni kezdett, amitől leginkább egy temetési torra emlékeztetett az egész ivászat.
Berserker közöttük ült és bár kínálták erősen, ő alig fogyasztott. A kiképzői alaposan belé verték, hogy harckészültségben sohase módosítsa negatív irányban a tudatát.
A turániak egy újabb versbe kezdtek, amiről elsőre Berserker azt hitte rosszul érti. A szöveg szerint a női nemiszerv azért eszik valamilyen növény helyett húst, hogy a fogát ne sértse meg... A téma alapján akár vidám ivósdal is lehetett volna, de olyan temetési dallamot sikerült párosítani hozzá, hogy életkedve is elhagyta.
Aztán ott voltak a katonadalaik, amelyeket szintén előszeretettel énekeltek a szabad harcosok. Volt valami magával ragadó tucatnyi férfi kórusában és a dalok is szépek voltak. Csak éppen teljesen más, mint amikhez szokott. Az einherjahr indulók pörgősek voltak, gyorsak és pattogósak, elmesélték, hogy hiába van jég, hó, vagy perzselő napsütés, akkor is győznek, mert ők a legjobbak. Megnyertek ezer csatát és még legalább annyi diadal áll előttük.
A turániak pedig...
Az egyik szerint egy ismeretlen csatatéren nézte a csillagokat, kereste a csillagflottát, ahol az édesanyja siratta a halott fiát...
Egy másikban a kedvesüktől búcsúztak meghatóan, mivel már elesett katonák között fekszenek a hideg földben...
Torkaszakadtából énekelte mindenki a dalokat egészen az utolsó strófáig, akkor aztán hirtelen elnémultak és egyszerre, mintegy a dal részeként ittak. Aztán ültek csendben és bámulták az asztalt, az italt és merengtek, mintha ők maguk járták volna meg ezeket a háborúkat.
Láthatóan a turániakat nem zavarta a nyomott hangulat, amit keltettek. Talán ebben a letargiában érezték jól magukat.
- Hogy a fenében nyertek, ha ilyen szomorú dalt énekeltek harcról? - kérdezte Berserker és tudta, hogy a mértékletes iszogatás is megártott... A turánit már tűrhetően beszélte, azt mondták tökéletesen sohasem fogja...
- A háború egy undorító mocskos nagy gennyláda – felelte lassan egy Tormás nevű turáni férfi, aki az apja is lehetett volna. - Ezt jobb ha tudod... És ha ilyen történeteken, ilyen dalokon nősz fel, akkor fogod is. De ha ezek ismeretében mégis belegázolsz abba a gennyesvizeletbe, amit háborúnak nevezel, akkor ott az Öregisten irgalmazzon az ellenségednek!
Hirtelen rácsapott az asztalra és a poharak, korsók, serlegek felugrottak.
- Ha ide tolná a pofáját valami rühes hódító, és mi kiállnánk vele szemben, hát megnézhetnék magukat! Mert le lehet győzni, de milyen áron?
Igazat kellett adnia neki. Ha egész életében erre készítenek fel valakit, az nem fog elfutni az első szétszakadt testtől és kiömlő belektől...
Persze erre a kiképzés is felkészítheti... Önkéntelenül is felidézte a gyakorlatokat, amikor rothadó beleken és véren kellett átkúszniuk.
- Nektek milyen dalaitok vannak? - kérdezte Jenej, egy korban hozzá közelebb álló, de még mindig idősebb férfi.
Berserker eltűnődött a válaszon és felidézett pár kellemes éneket.
- Turániul nem tudom elmondani...
- A saját nyelveden is jó...
Várt egy keveset, majd a feszes, pattogós dallamot énekelni kezdte:
- Calc ban Agnar gúhrt uds ad/ tralallallala/ her hie schlact gewadd/ Lermad ban Harrowa...
Az éneklés és italozás hosszan benyúlt az éjszakába, lassan dőltek ki a részeg turániak és feküdtek el egy puhának tűnő helyen aludni.
Berserker az elsők között vonult vissza, még elég józan volt ahhoz is, hogy megkeresse a fekhelyét. A levegő fülledt és meleg volt még mindig a nappali forróságtól, így eszük ágában sem volt sátrakat állítani. Kényelmesen elfeküdt a helyén és az éneklő, ordítozó társaságra nem is figyelve aludni próbált.
A kiképzésének köszönhetően alig került vízszintesbe, épphogy lecsukta a szemét, máris álomba merült. A katonáknál előbb-utóbb kialakul egy ilyen képesség, mindig jól jön. A gyors elalvás mellett hasonló előny a gyors ébredés is.
Ösztönösen nem nyitotta ki a szemét, a légzését is megtartotta az alvó ritmusának megfelelően. Valami nem volt rendben.
Nem tudta, hogy mennyit aludhatott, pár órát biztosan. A tábort mélyen ülte meg a csend. Nem ropogott a tűz, nem óbégattak a turániak, nem neszeztek az állatok.
A fülét hegyezve figyelt. A csend túl nagy volt...
A távolból morajló horkolást hallott, ami kicsit megnyugtatta. Legalább nem halottak a többiek, akár mi is történt.
Visszatartott lélegzettel fülelte az éjszaka hangjait. Madár, rovar, minden néma volt a részegen alvó turániakon kívül. Próbálta meghatározni a távolságukat, a helyüket, majd kiszűrni őket.
Tovább kutatta hallásával az éjszakát, ezúttal távolabbra koncentrálva, figyelmen kívül hagyva a gazdáit.
Turbólézer robbanásként hasított a fülébe egy apró ág reccsenése, egy cserje vesszejének suhanása...
A szíve kihagyott egy ütemet. Valaki, vagy valakik lopakodva közlednek a táborukhoz.
A zajok alapján meghatározta az irányukat, távolságokat.
Fordult egyet, mintha csak álmában mozgolódna, így pontosan szembe került a közeledőkkel. Érezte az arcába csapódó lágy szellőt.
Az orrán keresztül mélyen beszívta a levegőt és az agyába hasított az ismeretlen szag. Nem emberek voltak...
A pillanatnyi szünet után hevesen kezdett zakatolni a szíve, a fülében dobogott a vére. Dühös gondolatok kavarogtak a fejében. Ha otthon lenne, az őrszemek már észlelték volna a behatolókat, de legalább a páncélja adott volna információt róluk. Na meg persze lenne fegyvere is.
Most meg..! Az se tudja kik jöttek, hányan vannak, milyen eszközökkel és főleg milyen céllal?
A tábor központja messzebb helyezkedett el, rabszolgaként, és idegenként távolabb kellett aludnia a törvények szerint is. A pásztorok, közrendű szabadok nem ragaszkodtak nagyon ezekhez a szabályokhoz, ezért is engedték ünnepelni. Azért feküdt messzebb, mert így is elég hangosak voltak az iszogatók.
A behatolók felé közeledtek, egy kis szerencsével őt nem vették észre, csak a tábortűz és az asztalok, padok körül heverő turániakat.
A keze ráfonódott a fekhelye mellé helyezett elektroösztökére.
A lépések közeledtek és erősödött az idegenek jellegzetes szaga is.
A zajok alapján nem tudta meghatározni a számukat. Kattogtak az agyában a lehetőségek.
Ágak, gallyak reccsentek, suhogott az aljnövényzet, ahogy átcsörtettek közöttük.
Idegenek... - villant Berserker agyába. Nem ismerik a terepet, de még csak az erdei lopakodáshoz sincsenek szokva.
A lépések egyre közeledtek, majd hirtelen egy láb dobbant közvetlenül mellé.

Megosztás a facebookon