Amelyben a Tiltott Rengeteg felkeresése váratlan fordulatot hoz...

Késő este, a vacsora után, a lobogó tűz mellett ültek és szenvedélyesen csókolóztak.
Kunimunda fázott, így odabújt mellé, aztán átölelte a vacogó lányt és… egyszer csak belekezdtek és nem akarták abbahagyni.
Pokolian hiányzott neki. Kínlódás volt minden nélküle töltött pillanat. Most végre itt volt és ölelhette és érezhette és csókolhatta!
Fogalma sem volt mióta vívták nyelvpárbajukat, amikor erőltetett köhögés hallatszott a pattogó tűz mögül.
Kunimunda szinte kiugrott az öleléséből, gyorsan letörölte az arcát és erőltetett vigyort küldött az idegen férfi felé.
Berserker nem próbálta megjátszani magát. Jó mélyre merülhetett a lány bájaiba, ha nem vette észre egy turáni érkezését.
- Sobor – köszöntötte Kunimunda és Berserker megesküdött volna rá, hogy elpirult! – Hát ideértél!
- El se lehetett volna téveszteni titeket! – közölte a férfi és nem tett semmi megjegyzést.
- Van vacsora…
- Milyen messze van az az erdő? – letelepedett a tűz mellé és az ölébe vette a már régen kihűlt ételt és melegítés nélkül kezdte enni.
Kunimunda elmesélte, hogy miért hozták el. A turániak főpapja, mogur, vagy micsoda meg akarja vizsgálni a terentatek búvóhelyét. Zotmund nem volt hajlandó segítséget adni neki, így megkeresték azt, aki segíthetett, de nem ellenkezhetett.
- Korán indulunk és holnap odaérünk – felelte Berserker egyáltalán nem örülve a feladatának. Semmi kedve sem volt újra felkeresni azt a nyomorult helyet!
- Helyes! Minél előbb ott akarok lenni!

A mogur irigyelte a felette köröző karvalyt. Mert oly könnyen és oly messzire elvitorlázott a légáramlatok virgonc szárnyán, mert éles szemével sokáig ellátott és olyanokat is észrevett, mely az emberi szem számára láthatatlan maradt, még a legjobb kyborg implantátumokkal is. A természet nagyságával semmi nem versenyezhet, gondolta. De legfőképp, azért mert fent a kék égen tiszta levegőt szívhatott. Ő és Berserker, már két órája tüdőzték le a minrasok patái által felvert port. Legalább egy kendőt hozhattam volna, mélázott, miközben sűrű időközönként cikornyásat köpött oldalra, a nerf pásztor is hasonlóképp cselekedett, így az ügetés ütemét, néha hatalmas loccsanások törték meg. Kunimund többször is felajánlotta, hogy cseréljenek helyet, de ő mindig visszautasította. Erre több oka is volt. Egy, nem ismerte az utat, kettő, a hátas, amin ült elég vérmes volt, többször kirúgott a mellette szaladó einherjahrra, Sobor, pedig félt, hogy a két állat összerúg, akkor komolyabb sérülések is bekövetkezhetnek, mint egy-két repülő talajrög és fűcsomó. Ám a harmadik volt a legnyomósabb indok, amiért Zotmund lányát maga elé engedte. A vizuális élmény, hogy kocsányon lógassa a szemeit, csak jó neveltetése akadályozta meg, de többször is rajta felejtette tekintetét az ütemesen ringó, formás hátsón. Kunimund egy szűk szabású lovagló nadrágot viselt és egy puha, bőrből készült csizmát. Néha oldalra sandított és féltékenységgel vegyes megelégedettséggel látta, hogy Berserker is így tesz, jég kék szemeivel fixírozza az említett testrészt. Sobor ilyenkor zavarba jött, elpirult, majd halkan köhintett, mire a másik férfi gúnyos, bár egyetértő mosolyt villantott rá. Hm, mintha olvasna a gondolataimban, elmélkedett a mogur, vagy csak mindketten tudjuk mi a szép.

Az állatok egyre nyugtalanabbak lettek, Kunimunda minrasa többször ellenszegült és kitörni próbált, néha csak a lánynál lévő korbács segített jobb belátásra bírni. Közeledünk, gondolta Sobor, majd rövidebb szárakat fogva, erélyesen oldalba rúgta az egyre rémültebb hátasát.

- Nemsokára ott vagyunk! Az a rengeteg az, tizenegy óránál – kiáltotta a lány Sobornak. - Szerintem gyalog kéne folytatnod az utat, egyre kezelhetetlenebbek.
Neheze sikerült fent maradni az ágaskodó állat hátán.

- Igazad van! – a mogur leugrott, majd igyekezett megnyugtatni a minrast. – Apropó, te nem jössz velem?

- Kizárt, az erdő tiltott számunkra! Amit, azért kapok, hogy elkísértelek, nem teszem majd zsebre.

- Mióta vagy ilyen szabálykövető, te lány? – kérdezte a mogur, miközben intett karvalyának.

- Semmióta, csak abban az erdőben, a sötétség lakik és még élni szeretnék. A bátyám és apám majdnem ott maradtak.

- Igaz, igaz! – bólogatott Sobor és plazmaíjját és sugárvetőjét odanyújtotta az einherjahrnak.
– Nekem nem lesz rá szükségem, de ti jobb, ha mindketten fel vagytok fegyverezve! Kunimunda megvetően felhorkantott.

- Fegyvert adsz egy rabszolgának?! Nem hinném, hogy boldogulna az íjjal.

- Ezt a fajta sugárvetőt, viszont ismerem – vágott közbe Berserker.
- Nem lesz gond – címezte a mogurnak.

- Helyes!

- Nagyjából négy kilométerre északra, van egy forrás, nem lehet eltéveszteni. Ott várunk rád!- Mondta Kunimunda, majd idegesen végig vert az állaton és elindult a mondott irányba.

- Biztos nem lesz rájuk szüksége? – kérdezte Zotmund rabszolgája a mogurt.

- Biztos, csak az lesz ott, amit én viszek magammal! – Mondta Sobor rejtélyesen, majd a rengeteg felé vette az irányt.

A forrás mit sem tudva a nem messze lévő tiltott erdőről, békésen csordogált.
Megállt lemálházta, majd megitatta a minrasokat. Az állatok még kissé izgatottak voltak, de végül nekiálltak legelészni. Béklyójuk halkan csörgött. A part mentén apró szemű gyümölcsök értek, távolabb salátaboglárkák sárgállottak, közvetlen a víz mellett, pedig illatos gyógynövények nőttek. Mindegyikből szedett. Leheveredett és jóízűen tömte magába a bogyókat, végül befutott Berserker is. Az íjat nekitámasztotta egy nagyobb kőnek és ledobta magát a lány mellé.

- Nos mivel üssük el az időt, amíg a varázslótok visszatér? – kérdezte kajánul vigyorogva, miközben végig simított Kunimunda oldalán. A lány rosszallóan nézett rá, az övére függesztett sugárvetőre végképp.

- Mire haza érünk, addigra tüntesd el, azt magadról! Nem hinném, hogy Sobor visszakéri.

- És, ha nem Kegyelmes kisasszony? – incselkedett vele tovább a férfi.

- Nem hinném, hogy életben hagynak, ez lázításnak minősül. Már így is rossz hatással vagy a többire. Nem kéne tetézned.

- Értettem!

- Amúgy is beszélni akartam veled, örülök, hogy négyszemközt vagyunk – A lány hangja komolyan csengett, Berserker felült és figyelmesen nézte.

- Mégis miről?

- Rólunk! – Kunimunda is felült és szembe helyezkedett az óriással. A forrás nyugodtan csordogált mellettük, a minrasok patái halkan dobbantak.

- Nézd Berserker, kifejezetten kedvellek, minden tekintetben, de ezt be kéne fejeznünk!

- Mégis mit?! – értetlenkedett az einherjahr, bár jól tudta, hogy a lány mire gondol.

- A kapcsolatunkat, mondjuk?

- Te ezt kapcsolatnak nevezed?! Gyakran kijössz hozzám és…

 - Na! Szerintem, annak ellenére, elég sokat tudunk a másikról, de ez nem változtat a tényeken!

- Miféle tényeken?! – Berserker kezdett kijönni a sodrából, főleg, hogy igencsak megkedvelte az öntörvényű teremtést és nem akarta ennyiben hagyni a dolgokat.

- Azon, hogy én egy turáni nemes vagyok, te meg csak egy rabszolga. Tudom, hogy előtte katona voltál, de már nem vagy az! Törődj bele!

- Szerinted, én életem végéig apád büdös nerfjeit akarom őrizgetni?! – Berserker felemelte a hangját, Kunimundnak sikerült elérni, amit keveseknek. Kihozta a sodrából, a fájó igazsággal vagy azzal, hogy semmit sem tud. – Ismerem nagyjából a törvényeiteket és előbb-utóbb csak lesz egy háború, amiben megmutathatom, hogy mit érek és akkor szabad leszek!

- Mi van?! El vagy tévedve! A településekre sem engednek be, meg különben is! Itt milyen háború lenne? Talán százan se tudnak a bolygónkról és egy egész flotta védi – a lányt se kellett félteni a hangoskodástól.

- Nem esne nehezemre megölni az őreiteket és visszavennem a páncélomat, majd elhúzni erről az istenverte bolygóról.

- Óh, tedd azt! – válaszolta a lány félvállról.

- Hidd el legszívesebben kitekerném a felvigyázóm nyakát, csak egy dolog miatt nem tettem még meg!

- Nos, mi miatt? Világosíts fel, rabszolga! – mondta Kunimunda lekezelően.

- Miattad!

- Tessék?! – Kunimunda kedvesebb hangszínre váltott. Jól esett neki, hízelgett egójának, hogy a férfi miatta nem szökött még meg egy mészárlás kíséretében. A lány felállt és a minrasok felé indult óvatosan. Sejtette, hogy most nyakig benne van, és elég veszélyes, amibe keverte magát. – Örülök, hogy így érzel irántam, kifejezetten jól esik!
- Meghiszem azt! Azért keresel fel olyan gyakran! Bármily hihetetlen én szeretlek - válaszolta Berserker, bárcsak egy einherjahr asszonyt választottam volna, azok sokkal kezelhetőbbek, futott át az elméjén.
A lány felpattant a minrasa nyergébe.
- Szerinted mi változna, ha szabad lennél? – lecsendesedett. – Én akkor is a bolygó urának lennék a lánya, te pedig... csak egy nincstelen szabad... Vagy talán cirkálókat akarsz elfoglalni abban a képzelt háborúdban?

Berserker nem felelt, vérig sértette a lekezelő hang, a bizalmatlanság, mégis a tudat fájt neki, hogy többet talán nem látja a lányt.

- Csak az ment meg az őrülettől, ha néha kijössz! – folytatta vallomását. – A semmittevéstől kezdek besokallni, a harc a mesterségem és nem a pásztorkodás.
Kunimunda szánakozva nézett rá.

- Sajnálom, nem tudtam, hogy ez ennyire megvisel. – Mondta és végig simította Berserker arcát.

- Kérlek, folytassuk ezt a viszonyt! – valahol mélyen szánalmasnak érezte magát, hogy így könyörög, ráadásul az einherjehrek népe és felettesei minden bizonnyal kitagadnák, ha hallanák, hogy könyörög Kunimundának egy kis törődésért. De tényleg nehezen viselte az egyedüllétet és az egybefolyó unalmas napokat.

- Sajnálom... - csípője egyetlen mozdulatára elindult a minras és egyedül hagyta.

Vágtatott a pusztában, repült alatta az állat. A könnyek záporoztak a szeméből, de még csak hátra sem nézett.
Amióta otthagyta a férfit, valami fájdalmas ürességet érzett magában. Maga sem tudta miért szakított, elvégre jól el voltak...
Az erős szél belekapott a hajába, a ruhájába, a szemét bántotta, de nem törődött vele. Vakon vágtatott, teljesen az állatra bízva magát.
Hirtelen állt meg, fújtatva, prüszkölve, tajtékozva. Remegtek az izmai, a végkimerülés határán állt.
Leugrott róla és hagyta pihenni a minrast.
Szétnézett a környéken, de teljesen ismeretlen volt számára a puszta és a kilométerekre lévő erdő foltok is.
Már csak az hiányzik, hogy eltévedjek... - gondolta keserűen.
Egy karvaly felvisított magasan a feje fölött.
Igazából meg sem lepődött, hogy amikor megfordult, hogy megnézze a madarat, Sobor állt előtte.

- Hogy fogadta? – kérdezte a férfi és Kunimunda egy pillanatra nem is értette, mire gondol.
Egy hatalmas pofon csattant a mogur arcán.
- Te vettél rá, hogy szakítsak vele! – kiabált Kunimunda és végre megkönnyebbülést érzett magában.
- A te gondolatod volt, a te szavaid, a te ötleted... - felelte Sobor nyugodtan. Mást talán hét nemzedékre elátkozott volna egy ilyen sértésért, de a lányt kedvelte. - Én csak egy ki bátorítást sugalmaztam.
- Neked mit számít, hogy kivel érzem jól magam?
- Valami nem normális körülötte Kunimunda! Nem tiszták a szándékai, sötétség borítja!
- Te mégis miről beszélsz?
- Láttam a felszerelését – magyarázta. - Egy ilyen páncéllal az 501-esek sem kapták volna el, erre öt kölyöknek sikerül? Bármikor megszökhetne innen, de mégis nerfeket őriz. Éreztem, hogy miattad is maradni akart, de van más is... Most majd kiderülnek a valódi szándékai...
- Nekem azt mondta, hogy szabaddá akar válni, hogy velem lehessen...
- Vigyázzatok vele, nagyon veszélyes...

Megosztás a facebookon