Egy Csillagok háborúja fan-fiction bevezetése. A 3. és 4. rész között játszódik, csupán pár évvel a 3. után. Több szálon fut a cselekmény, ez egy peremvidéki harcos klán tagjának története.

A Jediket hatalmas tisztelet övezte hajdanán. Rajongtak értük az emberek, a béke és az igazság őreinek nevezték őket. Több ezer fős Rendet alapítottak, a saját ideológiájuk alapján nevelték fel az Ifjakat és évezredeken át beleszólásuk volt a Galaxis történelmébe. Ítéleteket mondtak ki, életekről döntöttek, háborúkat szítottak a vallásukkal ellentétesen vallókkal szemben. Gyakorlatilag ők irányították a Köztársaságot. Mindezt miért? A titokzatos Erő miatt! Az emberek nem értik az Erőt, ezért félnek tőle, isteneknek képzelik őket. Pedig nem érdemelnek ekkora megbecsülést!
Az Erő nélkül ők senkik! Minden hatalmukat a Neki köszönhetik. Ilyen feltételekkel pedig gyerekjáték “nagynak” lenni.
Igazi tiszteletet a korlátok legyőzése érdemel. A fájdalom figyelmen kívül hagyása. A harcművészet és fegyverek teljes ismerete. A tudás, ami tökéletes Harcossá teszi az embert! Gyengébb ellen nem dicsőség nyerni. Az erősebbet legyőzni már sokkal nagyobb dicsőség! Ezért álltak a nagy háborúban a Jedik mellé. A Sithek voltak az igazi harcosok. És Mandalorn katonái. Ellenük megtiszteltetés volt diadalt aratni. A Jediknek egyedül ez sohasem ment volna.
Ez nem csupán egy nép vagy egy kaszt. Ez egy életforma. Egész életen át kell tanulni. Harcra edzeni. Képezni a testet és a szellemet.
Kisgyermek kortól kell elkezdeni a gyakorlatozást. Kemény munkával és rengeteg tanulással, aminek egy célja van: harcossá válni! Hosszú és rögös ez az út. A magukat civilizáltnak mondott világoknak barbárnak is tűnhet. A kisgyermekeket összegyűjtik és közösen nevelik fel, hogy bajtársiasságot tanuljanak. Csapatként kezelik őket. Minden apró hibáért kollektív és kemény büntetést kapnak. A fizikai fájdalom a mindennapok szerves részévé válik. Gyakran kapnak testi fenyítést, az élelemért meg kell szenvedniük. Sokszor saját maguknak kell elejteni az eledelnek szánt állatokat. Az erejüket is nap nap után próbára teszik. A képzett harcosok válogatott eszközökkel nevelik fel az új generációt. A hosszú évekig tartó felkészítés alatt a társaikon és uraikon kívül senkivel sem találkozhatnak. Nincs kapcsolatuk a külvilággal. Asszonyt is csak harcosként szerezhetnek maguknak. A házasság a hősök kiváltsága. Csak az arra érdemes támaszthat utódot magának, hogy aztán a gyerekét ne ismerje és átadja a bajtársainak kiképzésre. A kegyetlenkedések, a lehetetlent súroló követelések, az állandó megterhelés, a hidegben alvás, a fejadagok megvonása, a gyilkos feladatok sok áldozatot szednek. Amikor már megszokják ezt az életet, amikor már fel sem tűnik nekik a sok szenvedés, akkor jön a nagy finálé. A Vadászat. Főleg most, hogy sokkal nagyobb tétje van… Ennyi hülyeséget összehordani! - gondolta a kő ablakkereten túl elterülő hatalmas férfi a saját elmélkedéséről. - A hariinak igaza volt: a katonának megárt, ha sok szabadidőt kap és el kezd gondolkodni.
A napfényes égbolton megvillant egy aprócska fénypont, majd sebes növekedésével gyorsan felvette egy hajó formáját. Valami átalakított csempész tákolmány lehetett.
Alig telt bele néhány percbe és a hajó megállt a hatalmas kőépület körül, aminek egyik üvegtelen ablakából bámulta az érkezőket. Az idegen hajó pilótája hamar ráébredt, hogy itt nem fog tudni leszállni, így egy távolabbi tisztás felé lebegtette a járművét.
Hátra lépett az ablaktól, be a hideg falak közti homályba. Itt az idő. Megérkezett a gyanútlan segítők csapata. Ehhez nem kellett más, mint néhány megbízhatatlan ember előtt fecsegni a “hatalmas zsákmányról” egy rylothi bárban. Valaki meghallotta, az átadta a barátainak és máris itt vannak, hogy begyűjtsék a szajrét. Jobban örült volna, ha a turániakig is eljut a híre, ők se hagyták volna ki ezt a lehetőséget és akkor közvetlenül a céljához ér. De így sincs semmi baj. Így tervezték meg a küldetést. Így lesz meg az alibije is…
Kis terpeszben állt, karjait rézsút lefelé kitartotta oldalra. Fekete árnynak tetszett az alakja az ablakon túli ragyogáshoz képest.
Néhány fiatal, hat-hét éves forma gyermek jelent meg. Kezükben különböző páncélelemeket tartottak, amit sorban felcsatoltak az idősebb társukra. Lábvért, al- és felkarvédő, mellvért… Pillanatok alatt teljes lett az öltözete. Az egyik gyermek egy sisakot hozott. Két kézzel tartotta, megállt vele a férfi előtt, fél térdre ereszkedett és úgy nyújtotta fel a sisakot.
A férfi elvette tőle és a fejére húzta. A sötét szemnyílás azonnal kivilágosodott, számadatok, értékek, rendszerellenőrző diagnosztika eredményei futottak át rajta. Hőmérséklet, páratartalom, szélerősség és irány, távolságadatok, életfunkciók értéke: vérnyomás, pulzus, vércukorszint… minden információ, ami egy harcban szükséges lehet. Mindezek a kijelző baloldalán, felső-, illetve alsószélén kaptak helyet. Jobboldalt üresnek kellett volna lennie, de most az előtte térdelő fiú adatai jelentek meg. Becsült tömeg, magasság érték, a fajára, az emberre jellemző anatómiai gyengepontok. Halálos, vagy bénító pontok villogtak egy sematikus képen…
Felemelte a fejét és kijelző adatai is megváltoztak. Az éppen nézett pont távolságát adta meg. A fal és az ablakkeret két egész héttized méterre volt, az azon túli erdő egyik fája kétszázhuszonhét egész tizenöt méterre.
Egy újabb fiú érkezett, ő egy karabélyt hozott. A harcos mogorván elvette tőle és az hátán lévő mágneskarokhoz fogatta.
- Menjetek vissza a hajóra! - utasította őket. - Ha eltűntünk, menjetek haza. Tudassátok otthon, hogy elindultam!
A fiúk bólintottak és elsiettek. Már hozzászoktak a mogorva parancsokhoz, ők is ilyen harcosok lesznek egyszer, ha felnőnek. Akkor majd ők is parancsolgathatnak.
Egyedül maradt. Percek kérdése és elkezdődik a küldetése, amitől az egész népe sorsa függ.

Megosztás a facebookon