Amelyben vizsgáztatják a főhőst, vajon megérte-e az árát, felkészült-e a feladatára?

A rabszolgaszállás olyan volt, mint egy nerf-ól: koszos, bűzös, sötét. Az egész egy félig földbeásott ház volt, így spórolták meg a falazó anyagot. A tetőt valami vadásznak a napelemes szárnya adta, ami így biztosította a szállás minden kényelmét: a fűtést és a világítást.
Ahogy belökdöste Berserkert és levette róla a bilincset a harcos, megjelent egy kopaszra borotvált, mogorva, a helyhez képest azonban meglepően jól öltözött alak, aki elvezette az épület egyik bemélyedésében lévő üregbe.
- Itt pihenhetsz, kapsz mindjárt enni is – förmedt rá, mint valami állatra.
Berserker egy pillanatra elgondolkozott, hogy ha most hirtelen megölné és kitörne innen, akkor vajon hány harcossal végezne, mire elkapják?
A felvetést persze azonnal elvetette, hiszen nem azért jött ide, hogy megszökjön, különben elkapni sem hagyja magát… A szemében, vagy az arckifejezésén megláthatta gondolatainak tükörképét a kopasz férfi, mert kissé megilletődve sietett ki a lakhelynek nevezett üregből.
Alig tűnt el, máris kérdezés nélkül lépett be egy hatalmas asszony. Széle-hossza közel azonos lehetett, valósággal betöltötte a földalatti folyosókat. Berserkernek önkéntelenül is egy hutt jutott róla az eszébe.
- Ne, egyél! – dobott elé egy tányéron gőzölgő valamilyen sűrűn folyó ételt. Alaposan megéhezett a hosszú utazás alatt, így hozzálátott az elfogyasztásához. Az ízével nem volt semmi baj, evett sokkal rosszabbakat is a kiképzése alatt, csak azért, hogy „szokják”.
- Ne is törődj velük! – tanácsolta egy fiatal fiú, olyan tíz évvel lehetett fiatalabb nála. Kezdettől fogva látta, hogy a szemközti üregben ücsörög, de nem törődött vele, most azonban átjött hozzá. – Rendes emberek ezek, csak most tartanak tőled.
- És te nem? – kérdezte mogorván és teli szájjal. A fiú közben lekuporodott mellé.
- Nekem nincs mitől, én a pásztoroknak hordom ki az ételt – felelte a fiú. – A bátyámmal kerültem ide, ő kint van az építkezésen. Ezek meg – bökött arra, amerre a nőt és a férfit sejtette – féltik, hogy valamelyikük helyére hoztak ide. Tudod, ez itt jó hely. Nincs annyi munka, mint az építkezésen.
- Berserkeeer! – hasított végig a rabszolgaszálláson Zotmund hangja.
- Biztos téged hív! – állapította meg éles logikával a fiú. – Ne várakoztasd meg!
Berserker lenyelte a szájában lévő falatot és elindult a hang irányába.
Az ajtóban állt Zotumund, mellette a fia Hunimund, mögöttük pedig tíz fegyveres… szép kíséret.
Zotmund a kezébe nyomott egy elektroösztökét.
- Mozgás! – ordított rá. Mindannyian felugrattak a minrasaikra.
Most már fegyvere is van gondolta a fiatal férfi és csak tizenketten vannak ellene…
Zotmund és Hunimund ügetésben elindultak a falut megkerülve az erdő melletti legelőkre. A fegyveresek körbevették és nógatni kezdték, hogy kövesse az urát.
Berserker szótlanul futni kezdett utánuk.
Kellemes, alig tizenöt-húszpercnyi futás után érkeztek meg a nagyúr állataihoz. Minrasok, nerfek és egyéb ismeretlen fajú állat legelt egymás mellett.
Keletre feküdt a falu, délre futott egy nagyobb patak, amit itatásra használhattak, nyugatra szaladt tovább a puszta, északra pedig egy erdő sűrűsödött. A patak mellett állt egy viskó, a pásztorok biztos ott tanyáztak.
- Néhány vadállat eszi az állataimat – kezdte Zotmund a mondandóját a minrasáról. Láthatóan meglepte, hogy Berserker még csak nem is lihegett a több mint öt kilométeres futástól. – Falkában járnak, de biztos itt vannak most is. Vadászd le őket! – azzal hátat fordított neki és visszaügetett a faluba a többi harcosával együtt.
Nem törődött velük, megpörgette a kezében az elektroösztökét, kitapasztalva a súlypontját és az erdő felé fordult. A szeme végigfutott a fák közötti sűrűsötétségen.
A tarkója bizseregni kezdett. Ott vannak valahol… Mélyen bent, de csak a sötétséget, vagy az alkalmat várják.
Megtehette volna, hogy beveti magát a sűrűbe és órákon át üldözi a vadállatokat, de ennek semmi értelme sem lett volna. Talán egyet elkaphatott volna, de még az se biztos. Ettől jobb módszer kell.
Besétált a legelésző állatok közé. Azok az idegen láttán kissé félénken távolodni kezdtek, de ő nem törődött velük, csak keresett egyet… meg is látott egy nőstény minras mellett egy kicsit.
Határozottan elindult feléjük. A bátrabb állatok nem ugrottak el előle, azok kaptak egy ütést az elektroösztökéjével.
A gyanútlan kis minras hátsó lábát ragadta meg a bal kezével és egy hirtelen mozdulattal kikapta alóla, majd a levgőbe emelte. Alig lehetett ötven kiló.
A kicsi azonnal veszett ordítozásba és bőgésbe kezdett. Az anyja pedig haragosan kapott felé, de néhány csapás az ösztökével és visszalépett.
A vonyítás visszhangzott a pusztán a többi állat ösztönösen távolabb ügetett a veszélyt jelző kicsitől. Az anyaállat azonban nem akart tágítani.
A bozótban megmozdult valami. A csorda már majdnem a pataknál járt. A kicsi és az anyja messzire szakadt tőlük.
Elengedte az állatot és újra megpörgette az ösztökét.
A kis minras fejre esett és alig tudott felállni a fejébe tóduló vér miatt. Bukdácsolt egy párat, közben pedig halkulva ugyan, de még mindig bőgött. Az anyja nem törődve a csordával a kicsinyét nyaldosva próbálta talpra állítani.
Megelevenedett a fák közötti bozótos. Hirtelen kirobbant az egyik vadállat és pillanatok alatt átszáguldta az erdő és a minrasok közötti alig százméternyi távolságot.
Gyorsan mozgott, Berserker mégis megnézhette magának a vadállatot. Négy lába volt, hosszúkás testét szőr borította, nagy, kerek feje hatalmas szájban kezdődött. Pofájának két oldaláról pedig méretes tülkök meredtek előre.
Az utolsó métereket ugorva tette meg a két minras fel. Ekkor sújtott le rá az elektroösztöke. Nagyot csattant a koponyáján, ami megtörte az ugrás lendületét és egy eséssé változtatta. Az oldalával puffant a földre, gördült néhányat, majd talpra ugorott és szembe fordult a támadójával.
Közben a kis minras magához tért a veszélytől és talpra állt, majd anyjával futni kezdtek a csorda felé.
A vadállat Berserkert méregette. Hangosan morgott és mancsaival a földet püfölte. A férfi nem mozdult. Szemével figyelte az állat legkisebb rezdülését is, a fülével azonban a bozótost hallgatta. Bármikor rájuk törhet a falka többi tagja.
Néhány pillanatnyi szemezés után a vadállat megindult. Pár lépést tett csak meg, hiszen közel volt hozzá a prédája. Az utolsó másfél métert ismét ugrással akarta megtenni.
Berserker nem mozdult még akkor sem, amikor fogai csattogtatva indult meg felé az állat. Amikor elrugaszkodott a földről, akkor gyorsan lépett kettőt hátra. Leguggolt és az elektroösztökét keményen beverte e háta mögötti földbe.
A vadállat egy fájdalmas vonyítással zuhant bele a lándzsaként álló szerszámba. A férfi az ösztökével tovább rajzolta az ugrás ívét és szépen lekísérte a földre a vonyító állatot. Ahogy ismét a földre puffant, megfeszítette a lándzsává vált eszközt, majd bal lábával nagyot dobbantva rá kettétörte. A kezében lévő hegyesre tört darabot egy gyors mozdulattal áttolta a vadállat szemén.
A központi idegrendszerében bekövetkezett súlyos roncsolódás miatt rúgott néhányat még a lábával, majd ernyedten kimúlt.
A háta mögött bömbölést hallott.
Kikapta az ösztöke mindkét darabját az elpusztult állatból majd megpördülve a felé vágtató újabb ragadozó felé hajította.
Pendülés hangja hasította ketté a harcukat. Egyre élesedő süvöltés váltotta fel, majd egy kisebb robbanás kíséretében a plazmává vált vessző átütötte a vadállat torkát.
Zotmund lépésre fogta vissza a vágtató minrasát. A többi állat visszamenekült az erdőbe. A társai még utánuk lőttek, de nem találtak el semmit.
Berserker felegyenesedett és kifújta magát. A szíve a torkában kalapált a testében tomboló adrenalintól.
Váratlanul egy szellő süvöltött végig a pusztán az erdő és az elpusztult állatok között. Hideg, szinte jeges szellő…
Berserker a sikoltó hangja felé fordult. Egy száraz növényt görgetett végig a zöld füvön. A szél hangja valamiért egy távoli őrjöngő üvöltés elcsendesülésének tűnt. Valami félelmetes ordítás, ami sötét erdő mélyéről jött.
A gyomra összeszűkült.
Felemelte a karját maga elé. Ujjai remegtek, alkarján a szőr felállt…
Lassan az erdő komor fái közé fúrta pillantását. A gyomrán a görcs szorult, már az egész karja remegett…
- Ajjajaj… - nyögte ki nehezen.

Megosztás a facebookon