Melyben az invázió után helyreállt az élet és a múlt is fel-felvillan...

A terminálon futó adatsorok nem nyugtatták meg. Ellenőrizte újra az értékeket, de a mérések elsőre is jók voltak. Az elcsökevényesedett genom részletek visszaállításával lesz dolguk bőven.
Otthagyta a kiértékelő szobát és kilépett a fényárban úszó üvegház-előtérbe. Legalább százféle növényt ültetett oda, egy kis részük ehető zöldség, gyümölcs, vagy fűszer volt, egy másik része csupán dísz, a legtöbb azonban különféle kísérleti alany szerepet kapott.
Elsétált az ültetvénye mellett és a kettős üvegajtón kiért a szabadba.
Lágy szellő, kellemes meleg és ezernyi virág illata köszöntötte.
Az idillbe alig rontott bele az élősködő rovarok és a trágya szag.
Megkerülte az átlagos méretű dombházát és a kerítés nélküli udvaron megépített istállókhoz ment.
Imádta ezt a helyet és főleg azt, hogy senki nem tudott róla rajta kívül.
- Valami jóhír asszonyom? – kérdezte az egyik félig földbemélyített ól falának támaszkodó meglett korú férfi.
Senki, aki bajt okozhatna – módosította a gondolatait Kunimunda.
- Sajnos nincs, Gyeücsa bá’ – felelte neki és a széles ajtón bement az istállóba. Az öreg szótlanul követte. A kis birtok szerény volt, főleg a nemzetségfő lányának lehetőségeihez képest. Alig volt nagyobb egy kicsit módosabb nemesétől. Pár család élet a környéken, ők gondozták azt a néhány állatot, amelyik itt volt. Inkább volt ez egy titkos kiértékelő labor, mint gazdaság. Volt. Aztán jött a szürkék támadása és jött Berserker, aki látott, harcolt, győzött. Jelen pillanatban pedig a szürke állatállomány egytizedének a boldog tulajdonosa. Első becsléseik szerint legalább tízezer jószágnak kell lennie, csak a legalább százkilós fajokat számítva, a tőlük kisebbekkel már nem törődtek.
Hűvös és félhomály uralkodott az ólban, ami nagyjából megfelelt az új jövevényeknek. A kialakított boxokban ötven, hófehér, félig vak többé-kevésbé emlősnek meghatározható állat állt.
- Ahogy sejtettük, eléggé elcsökevényesedtek a barlangi életben – magyarázta Kunimunda és közben zöldséget nyújtott a legelső állatnak. – Nagyjából háromezer generációt éltek le gyenge mesterséges fényben. Néhány példányban csak nem fejeződött ki, másokban teljesen megszűnt a napfénytolerancia. Gyakorlatilag elégnének és teljesen megvakulnának, ha kiengednénk őket legelni…
- Akkor kezdjünk el a fiúkkal istállókat és földalatti járatokat építeni? – tréfált félig komolyan Gyeücsa. – Esetleg kérhetünk pár szürke önkéntest… ők úgyis tapasztalt ásók és szívesen is jönnek...
Kunimunda elmosolyodott az öreg morbid humorán. Nagyon jól ismerte a történteket. Berserkerrel találták meg a barlangjaikat és az einherjahr kiosztott pár pofont, hogy észhez térjenek az agresszív szürkék. Közben gyakorlatilag istennek kiáltották ki, főleg miután megjósolta, hogy ebből a portyából nem sokan fognak haza érni… Miután megérkeztek az első félholt túlélők, hozzá könyörögtek segítségért, ő pedig megkímélte az életüket. Az állatok elfogadása már Kunimunda ötlete volt, tudta, hogy ha felszabadítják, csak egy közönséges szabad harcos lenne, egy közel százezres törzsi faj állatainak tizedével viszont az egyik leggazdagabb nemes!
És igen, jönnének ha Berserker parancsba adná és akár a sziklába is csarnokot kaparnának az istenüknek, aki megkegyelmezett az életüknek. Nem mellesleg a prófétájukat is feltámasztotta…
- Nem, nem akarom én is örökre elzárva tartani őket… - magyarázta a lány és megsimogatta a bamba állat bús fejét. – Először is összeütök valami gyors tesztet, amivel kiszűrhetjük, hogy mely egyedekben fordítható vissza a folyamat természetes úton. Nekik aztán kotyvasztok valami koktélt vitaminokból, nyomelemekből, ásványianyagokból, vagy bármiből, ami használ nekik. A többieknél génsebészi beavatkozás kell. Szerintem legfeljebb egy év és a teljes állomány ridegtartható lesz.
- Akkor van egy évünk találni még pár családot… - toldotta meg Gyeücsa a problémákat. – Mi kevesen vagyunk már rá. De egy év alatt jönnek majd szépen.
- Nagyon örülök neki… - bosszankodott Kunimunda. Nem tetszett neki, hogy egy ekkora gazdasági központ szülessen az ő titkos laborja körül.
- Berserker mikor jön vissza? – faggatózott az öreg. – Jól jönne még egy dolgos kéz, legalább az elején.
- Pff… - horkant fel a lány. – Amennyi hasznát annak vennénk!
De azért jó lenne, ha itt lenne – tette hozzá gondolatban.
- Visszamegyek és futtatok pár mérést, mi segíthet a leggyorsabban ezeken a szerencsétleneken…
A laborban mégsem a dns-szekvenálással kezdte a munkát. Legalább egy éve rá fog menni, párórát még várhat…
A terminálján ellenőrzött egy adatkapcsolatot. Élt és még csak 11%-on állt. Napok óta másolta, de hiába.
Tudta jól, hogy tiltott kutatás volt, és nagy gonoszság, de akkor is! Olyan eredmény, amire minden tudós, minden biológus vágyik!
A szürkékkel kapcsolatos első talány volt a barlanglakó életmód. Láthatóan  nem odavalók, értelmes lények, egy gyönyörű bolygón, mégis sötét üregekben éltek. Nem is akármilyenekben! Százezer számra, a sötét, nyirkos természetes, vagy mesterséges csarnokokban. Minden mezőgazdaságuk, iparuk, a teljes életük a barlangokra korlátozódott. Az eszközeik alapján látszott, hogy nem őshonosak voltak odalent, csak lemenekültek, réges-rég.
Berserkert, mint újdonsült istenüket elvezették egy szent csarnokba, ahol a régi istenük Prófétája nyugodott egy sziklapárkányon. A Prófétáról kiderült, hogy egy HK sorozatú tolmács és orgyilkos droid, ősi, Sith-háborús példány. Akkoriban előszeretettel alkalmazták a Sötét Nagyurak, diplomáciai tárgyalásra senki sem tagadhatta meg tőlük a tolmácsdroidokat. Az pedig jelentéktelen mellékes, hogy dúracél páncélja, lángszórója, beépített sugárvetője volt a protokoldroidnak… HK-25-nek szerencsére nem volt semmi komoly baja, csupán pár kisebb rendszerhiba, amit Berserker meg tudott javítani, így a Próféta feltámadt. Onnantól kezdve valóban istenként tisztelték őt.
HK-25 mesélte el, hogy a bolygó egykor Darth Nyordland Nagyúr birodalmához tartozott. Akkoriban éltek rajta primitív törzsként a szürkék ősei. A Nagyúr az összes létező egyezményt megszegve közülük is toborzott katonákat a „szent háborújához”. A köztársaság ezt elégelte meg és megpróbálta megakadályozni a tiltott toborzást, de vereséget szenvedtek. Csak úgy mellékesen a csata közben gyakorlatilag lakhatatlan lett a bolygó. Ekkor érkezett meg a bolygóra a Sith oldalán Dingir, az új istennő. A túlélőket barlangokba terelték a káros sugárzások elől és megtanították őket túlélni az új körülmények között. HK-25-öt otthagyták „segíteni”, de igazából ő rögzítette az adatokat és akadályozta meg, hogy elhagyják a barlangokat. Az isteni beavatkozás nem volt más, mint egy óriási biológiai kísérlet. Figyelték a szürkék átalakulását, a bolygó újjáéledését. Élőben követték az evolúciót. Egy ötezer év hosszú szimuláció lett.
A feltámasztott HK-25 maradt Prófétaként a szürkékkel és jelenleg próbálta átmásolni az elmúlt évezredek mérési eredményeit, nyersadatait.
A feldolgozás lehetőségétől furcsán érezte magát Kunimunda. Megértette elődje, Dingir motivációit, de akkor is félelmetes volt belegondolni ekkora megfigyelésbe…
Újra, immár sokadszorra nyitotta meg a holoképet a mikrobiológus nőről. Gyönyörű volt, és tökéletesen játszotta az istennő szerepét. Kicsit irigykedve bámulta a csodaszép ruháját, amely mint egy inda tekerte körül a testét egyszerre mutatta meztelennek és mégis takart mindent… Csodálatos. Egy igazi termékenységi istennő… Még ha kicsit betegesek is, hogy istenekként uralkodtak kevésbé fejlett fajokon.
Bámulta az elragadó szépséget és a minden bizonnyal kivételes elmét és próbálta megérteni.
Megnyitotta a Sith képét is. Ha a nő termékenységi-, akkor a férfi hadisten volt! Hosszú, sötét haja varkocsba fonottan ereszkedett a vállára, szakálla sötét, kissé hosszú volt. Díszes páncélt viselt, vállvédővel, gyönyörű szép ötvösmunkával díszítve. Keserűen fedezte fel bennük a turáni díszítőmotívumokat. Talán neki is köze volt az otthonuk pusztulásához? Vagy csak volt pár turáni zsoldosa?
Ez a férfi maga volt a háború, a pusztulás, a halál. Kegyetlennek és félelmetesnek tűnt.
Mégis… Berserker szavai egyre csak ott visszhangoztak a fejében: „nem akarok nélküled élni”.
Amikor egy kicsit higgadtabb pillanatában megkérdezte, hogy miért jött ki érte a szürke invázió közepén, akkor felelte ezt. Nyordland utolsó szavai voltak ezek, amikor a kedvesét megölte egy csapat einherjahr. Ő végzett a gyilkosokkal, de aztán leült a labor előtt és várta a hajója pusztulását, mert nem akart nélküle élni.
Nézte a két embert, akik ötezer évvel előtte éltek és szerették egymást…

Megosztás a facebookon